Október 6-án fejet hajtunk mindazok előtt, akik életüket áldozták a magyar és a székely nép szabadságáért, a magyar forradalmi vívmányokért. E napon tizenkét honvédtábornok és egy ezredes (Lázár Vilmos) vált Aradon a magyar nép mártírjává. Emléküket Sepsiszentgyörgyön tizenhárom kopjafa őrzi. Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Schweidel Józsefet és Lázár Vilmost agyonlőtték, míg kilenc tábornokot kötél által végeztek ki.
Sok ezer német, szlovák, ruszin, örmény, szerb, horvát, olasz, lengyel, román és más nemzetiségű lépett be a forradalmi hadseregbe. Ha a sors úgy hozta, életüket is áldozták a magyar szabadságért, mert tudták, hogy e harc a haladás és a reakció közötti küzdelem is. Háromszéken több román honfitársunk is fegyvert fogott a székelyek mellett. Közülük megemlítjük az aldobolyi görögkeleti felekezeti iskola tanítóját, Boiu Sándor negyvennyolcas honvéd őrmestert, aki vitézül harcolt a tömösi, az ojtozi, a szemerjai és a kökösi csatában. Persze, ellenpélda is akad: Andrei Şaguna püspök, akinek reakciós szerepe egyre közismertebbé válik.
A vértanúkat kivégzésük sorrendjében mutatom be. Származásukat, nemzetiségüket azért jelzem, mert ez is bizonyítja a negyvennyolcas eszmék jogosságát, egyetemes jellegét.
Kiss Ernő
Temesvár szülöttje, magyar–örmény származású. Édesapja vagyonos földbirtokos. Katonai tanulmányait Bécsben a Theresianumban végzi. 1820-ban hadnagy, 1845-ben ezredes, 1848 végén altábornagy és országos főhadparancsnok. 1849-ben a Főhadparancsnokságon tevékenykedik, a hadsereg főfelügyelője, szükség esetén a mindenkori hadügyminiszter helyettesítője. 1849-ben a katonai érdemjel 2. osztályával tüntetik ki.
Dessewffy Arisztid
Magyar földbirtokos családban született Csákányon, Abaúj megyében. Iskoláit Kassán és Eperjesen végzi. 1819 és 1839 között az 5. tüzér- és az 5. huszárezredben szolgál. 1849 tavaszán lovas hadosztályparancsnok, június elején vezérőrnagyi (tábornoki) rangban a kilencedik hadtest parancsnoka. 1849. július végén a Szeged környékére összevont fősereg lovasságának vezetője. Vitézségét július 25-én a katonai érdemjel 2. osztályával jutalmazzák.
Lázár Vilmos
Magyar családban született Nagybecskereken, Torontál megyében. 1833 és 1844 között a 61. és a 34. gyalogezredben szolgál. 1848. őszén a Győrben szervezett 39. honvédzászlóalj főhadnagya, majd százados, később őrnagy. 1849 áprilisában a felső-magyarországi csapatokból szervezett dandár parancsnoka. Június közepén hadosztályparancsnok, a hónap végén a délvidéki fősereg lovasságának irányítója, majd a IX. hadtest vezetője. A temesvári csata után Bem ezredesi rangra emeli.
Nagysándor József
Nagyváradon született magyar nemesi családban. Apja vagyontalan ügyvéd. 1822 és 1846 között az 5. és a 2. huszárezredben századkapitány. 1848-ban a pesti nemzetőrszázad parancsnoka, őrnagy. 1848 őszén honvéd alezredes, majd hadosztály-, illetve dandárparancsnok. A szolnoki csata után (1849. március 23-án) a katonai érdemjel 2. osztályával jutalmazzák. Az isaszegi és a komáromi csatában a Feldunai hadsereg lovasságának vezetője. Hamarosan az I. hadtest parancsnoka lesz vezérőrnagyi rangban.
Schweidel József
Vagyontalan német nemzetiségű családban született Zomboron, Bács megyében. Katonai pályáját 1815-ben közvitézként kezdi. 1845-ben őrnagy és osztályparancsnok a 4. Sándor huszárezrednél. 1848 őszén vezérőrnagy, a Feldunai hadsereg hadosztályparancsnoka. 1849. májusában Pest katonai vezetője. Május derekán nyeri el a katonai érdemjel 3. fokozatát. 1849. július derekától Szegeden, majd augusztus első felében az Aradon székelő kormányok helyőrségeinek irányítója.
Gróf Leiningen-Westerburg Károly
A Hessen nagyhercegségbeli Ilbenstadtban született, édesapja földbirtokos. 1845-ben feleségül veszi a bánsági Sissány Elizt, itt is telepedik le, és felesége révén a magyar haza lelkes híve lesz. 1848-ban önként jelentkezik a magyar hadügyminisztériumban. 1849 márciusában kiérdemli a katonai érdemjel 3. fokozatát. Alezredes, ezredes, majd júniusban vezérőrnagy. Időközben a katonai érdemjel 2. fokozatát is magáénak tudhatja. Több csatában tűnt ki, harcol az osztrákokkal és az oroszokkal szemben is.
Aulich Lajos
Német anyanyelvű, Pozsonyban született vagyontalan polgári családban. Magán-nevelőjellegű katonai intézetben nevelkedik. Részt vesz az utolsó Napóleon elleni háborúban. 1848 májusában ezredes. 1849 elején vezérőrnagy. Délvidéken a szerbek, majd Felvidéken (a mai Szlovákia) az osztrákok ellen harcol. Az isaszegi csata után a katonai érdemjel 2. osztályával tüntetik ki. A 3. fokozatot még korábban elnyeri. 1849. július derekán hadügyminiszterként szolgálja Magyarországot.
Lahner György
Német anyanyelvű polgári családban született a Turóc vármegyei Necpálon. 1812-ben a 33. gyalogezred katonája. 1848 nyarán a szerb lázadók ellen harcol, majd honvéd ezredesként a budai országos fegyvertár vezetője lesz, később a honvédség fegyverzeti felügyelője. Kiemelkedő szerepet vállal a magyar honvédség megfelelő színvonalú fegyverzettel való ellátásában. Ő volt a vezetője a Budapesten és Nagyvárad környékén felszerelt hadiüzemeknek.
Damjanich János
Stažában, a horvátországi 2. báni határőrezred területén, szerb katonatiszti családban született. Katonai pályáját közvitézként kezdi 1820-ban. 1848 áprilisában – a magyar kormány védelmében – vitába keveredik br. Haynau altábornaggyal, hadosztályának parancsnokával, ezért büntetésből Itáliába vezénylik. Később hazakerül, és a szerb felkelők ellen harcol. 1848 novemberében ezredes, decemberben vezérőrnagy. 1849 tavaszán a győztes szolnoki csata után a katonai érdemjel 2. fokozatával jutalmazzák.
Knézich Károly
Horvát nemzetiségű, Magyarország társországában, a horvátországi varasd-szentgyörgyi határőrezred területén, Veliki Grđjevacon született vagyontalan polgári családban. Grazban katonatiszti iskolát végez. 1848 májusától vesz részt a magyar forradalmi hadsereg csatáiban. 1849. március elején ezredesi rangra emelik, és elnyeri a katonai érdemjel 3. osztályát. Az április végi komáromi csatában a III. hadtest egyik hadosztályának parancsnokaként került a figyelem középpontjába, ekkor jutalmazzák a katonai érdemjel 2. fokozatával.
Pöltenberg Ernő
Az osztrák nemzetiségű Poeltenberg Ritter von Poelt, Ernst, a Pöltenberg Ernőként ismert tábornokunk Bécsben született. Földbirtokos és ügyvédi család sarjaként jogot tanul, de katonatisztként szolgál. 1848-ban a 4. Sándor huszárezred századkapitánya. Részt vesz a Jellačić vezette ellenforradalmi sereg elleni pákozdi csatában. 1848 decemberében alezredesi rangra emelik. 1849 februárjában tüntetik ki a katonai érdemjel 3. osztályával. Több győztes csatában jeleskedik, ezért 1849 júniusában vezérőrnagyi rangra emelik.
Török Ignác
Gödöllőn született magyar kisbirtokos családban. Bécsben hadmérnöki akadémiát végez. 1848-ban alezredes, 1848 szeptemberének végén ideiglenesen Komárom várának parancsnoka. 1848. decemberében ezredes, 1849. január végén vezérőrnagy, végül a komáromi vár parancsnokaként több osztrák támadást vert vissza. 1849. májusától a honvédség hadmérnöki karának helyettes vezetője.
Vécsey Károly
Pesten született, magyar nemzetiségű családban. Édesapja altábornagy és a bécsi magyar nemesi testőrség kapitánya. Fia, Károly szintén katona, 1845-ben a 2. Hannover huszárezred őrnagya. 1848 októberében ezredes, 1849 májusában elnyeri a katonai érdemjel 2. osztályát, hamarosan a katonai érdemjel 3. fokozatát is. 1848-ban délvidéken harcol. 1849-ben is több győztes csata vezetője. Együtt verik szét Damjanich tábornokkal a szolnoki császári helyőrséget.
***
A vérbírák – a tizenhárom aradi vértanú mellett – még nagyszámú forradalmárt és katonát ítéltek halálra, küldtek kényszermunkára, várfogságra. Mintegy ezerkétszáz császári-királyi katonatisztet börtönöztek be, mert a magyar honvédseregben szolgáltak. Büntetésképp negyven-ötvenezer tisztet és katonát is besoroztak az osztrák hadseregbe, és nagyszámú civil lakost zaklattak.
Az 1848–1849-ben vívott magyar szabadságharc mártírjai példáiból meríthetünk erőt az önrendelkezésért folytatott küzdelmünkben. Szégyenteljes az a belenyugvás, ahogy a székelység egyre nagyobb hányada eltűri kollektív jogfosztásunkat és népünk gyalázását. Szégyen elődeinkkel szemben az a tehetetlenség, amellyel várjuk Székelyföld régiósítás címen való beolvasztását egy nagyobb közigazgatási egységbe, amelyben kisebbséggé válva teljesen kiszolgáltatottá válunk.
A tiszteletteljes emlékezés mellett a vértanúk napján fogadjuk meg, hogy békés eszközökkel fogunk küzdeni jövőnkért. Mivel a székelység nem nemzeti kisebbség, hanem nép, a nemzetközi jog alapján a teljes önrendelkezés és a független államalapítás joga is megilleti. Érthető módon a teljes jogkörű területi autonómia, azaz társnemzeti státusnál kisebb jogkörrel már nem érhetjük be. Nap mint nap látjuk, halljuk, hogy a hatalom gőgjében pöffeszkedők még a területi autonómia gondolatát is gúnyosan utasítják el. Még bízunk, még hiszünk az őszinte, a becsületes párbeszédben, a román és a magyar közös érdekek figyelembevételével megtervezett területi autonómiában, de türelmünk egyre fogy!
A képen sorrendben: Knezich Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Pöltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos
