Huszonnégy esztendővel ezelőtt a Brassói Lapok Galériában nyílt meg Bocz Borbála (1955–1988) sepsiszentgyörgyi grafikusművész első és rövid életében egyben utolsó egyéni kiállítása a címben megfogalmazott mottóval. Csütörtök este az árkosi Istálló Galériában a csend csodálatos költészetének nevezte Gazda József művészetkritikus Bocz Borbála életművét, amelyet a nagyszámú közönség először láthatott teljességében.
A fiatalon elhunyt grafikus élete utolsó esztendejében alkotta A fehér térben sorozatot, amelyet az Árkoson megnyílt életmű- és emlékkiállításon Gazda József úgy méltatott: ezzel emelkedett a legmagasabbra, alkotott örök érvényűt. „Ezekből a csendkölteményekből valamiféle hihetetlen erő, hihetetlen szépség, csodálatos emberi tartás árad, fogalmazódik meg bennük. (…) Mondják az élet igazságait, mondják a halkat és az erőteljest.” Bocz Borbála mintha grafitceruzával fényképezne: olyan valószerűnek láttatja fehéren-feketén a fényt és az árnyékot, a könnyűt és a súlyosat, az anyagszerűt, a beszorítottságot, a bezárulkozást, mintha fotografálna. Kötelek, szögesdrótok közé zárja a világot, mégis fel-felsejlik a remény a túlsó oldalon. A gyenge alkatú, fiatalon súlyos beteg művész egyszerre gyenge és erős. „Erős abban, hogy meglátja a korban leselkedő rosszat. Kimondja a kötelek, a láncok, a szögesdrótok igazságát.”
A Bocz Judit, Bocz Borbála nővére és Kopacz Attila, az Árkosi Művelődési Központ igazgatója által létrehozott kiállítás-együttes másik helyszíne a Szentkereszty-kastély. Ennek két termében a korábbi alkotások láthatóak, rézmetszetek, litográfiák, amelyek szintén a magamban hordom hitvallásról árulkodnak, alakokat helyeznek különböző érzéshelyzetekbe, ábrázolnak fájdalmat, születést és halált.
Bocz Borbála életműve alig több, mint tíz alkotói esztendő gyümölcse, pályatársai szerint mégis örök értékű. Nagysága abban áll, hogy nincs benne semmi felesleges, mindennek, ami látható és érzékelhető, értelme van. És ezáltal Bocz Borbála is közöttünk marad.
