Kevés olyan területe van a művészetnek, ahol a bor és az alkotás olyan közvetlen kapcsolatban lenne egymással, mint a vinorellek esetében. A technika kevés magyar művelőinek egyike, Czirok Róbert a szekszárdi szüreti fesztiválon adott ízelítőt „borképeiből”.
A szekszárdi Fürdőház utca, a régi vármegyeháza egy enteriőrje, a Remete kápolna, a platánok övezte sétány, a kórházi kápolna barnás-vöröses szépiaárnyalatokkal megfestett képéről első látásra talán senki nem mondaná meg, hogy nem vízfestmények. Az akvarellek nyomán vinorellnek nevezett képeken a festéket a vörösbor antocianinja adja – mondta Czirok Róbert, akinek a szekszárdi Bormúzeumban nyílt kiállítása. A 39 éves, autodidakta alkotó vinorelljeihez csak jó színanyagú, szekszárdi borokat használ: kékfrankost, merlot-t, cabernet-fajtákat, kadarkát és rozét. A vármegyeháza világos tónusait rozéval hozta létre, a kórházi kápolnát pinot noirral, kékfrankossal és rozéval, a Garay teret pedig kékfrankossal festette meg. Lázár Ervin portréjához – aki Szekszárdon érettségizett és borkedvelő ember hírében állt – merlot-t, Illyés Gyula arcmásához szintén pinot noirt és rozét használt. Lehet azt mondani, hogy belemártjuk az ecsetet a borba és közben iszogatunk, de nem ilyen egyszerű borral festeni – válaszolta a technikát firtató kérdésre a vinorell-specialista. „Sokat kísérleteztem azzal, hogyan lehet a borból stabil színanyagot előállítani, ami ultraibolya sugarak hatására nem veszíti el a tónusát” – jegyezte meg. A legnagyobb probléma ugyanis az, hogy a bor idővel fakul, ezért eleve a pigmenteket megkötő akvarellpapírra fest, a képet lakkozza, és a „borfestékhez” is ad lakkot. A különböző árnyalatokhoz a bort módosítani kell: a halványabb, narancshoz közel álló színt citromsav, a mélyebb, kékes tónusokat szódabikarbóna hozzáadásával éri el. Nincs titok abban, amit csinálok. Olyan nehéz vinorellt festeni, hogy aki tudja, csinálja utánam – mondta.
