Nem kell a román politikának alkalmaznia a klasszikus receptet, miszerint oszd meg és uralkodj, megteszi azt maga az RMDSZ, miközben úgymond győzelmet ünnepel, és nem hellyel-közzel, hanem teljes apparátussal, legtekintélyesebb politikusainak bevetésével nemcsak szétverni, de megsemmisíteni készül az ellentábort.
Nem kell Traian Băsescunak jönnie, de még Voiculescunak vagy Vadim Tudornak sem, kiderült, senki annyit nem árthat nekünk, mint mi magunk. Pontosabban megcselekszi ezt maga az RMDSZ, mikor reménybeli újraépülése, megerősödése érdekében pörölyzáporokat zúdít minden irányba, kétfejű ellenséget vizionál: egyrészt az államelnök személyében, másrészt a Fideszben. Közben méltatlan vádakat zúdítanak egy még be sem jegyzett pártra, s eleve azt állítják, rettegni kell tőle, s igazodni ahhoz, hogy ott parancsuralmi rendszer uralkodik. Ráadásul a feladatokat, ordrékat a Cotroceni Palotából kapják. És hogy egyenesen árulóvá kiáltják ki mindazokat, akik más hangot, más elveket kívánnak képviselni, vagy újfajta elgondolás szerint szerveznék meg az erdélyi magyarságot, nem bűn, hanem egyenesen hiba. E hatalmukba vagy belerészegedett vagy alattvalói mivoltukban megrettent férfiak és hölgyek szavait olvasva érdemes elgondolkodni: vajon ha kiesik a szék alóluk, hogyan néznek szembe egykori pályatársaikkal, kollégáikkal, barátaikkal? A kiátkozásban, a megbélyegzésben vajon nem mentek-e túl messzire, s vajon gondoltak-e arra, hogy bármennyire erőt merítenek egy-egy szombati SZKT-hoz hasonló, jórészt azonos szőrűeket összetoborzó gyülekezetből, az erdélyi magyarság nem egy gondját, az új oktatási törvénytől a választójogi törvényig, az esetleges közigazgatási átalakítástól a Bolyai Egyetem újjászervezéséig nem tudják megvalósítani sem a kiátkozott Székelyföld, sem az ellenségesnek bélyegzett sajtó, sem a szövetségtől eltávolodott értelmiségiek, pedagógusok, papok nélkül. Ki ellen és mi célból szövetkeznek? Miért gondolják, hogy a tömbmagyarság elbizakodott, vagy hogy biztonságban érzi magát? Miért állítják egyik szavukkal, hogy elkényelmesedett a háromszéki magyarság, másikkal meg azt, hogy nehéz itt, mert úgymond frontvonalban élünk? Melyik igaz, és vajon kinek higgyünk, s egyáltalán hihetünk-e valakinek e dacszövetségbe tömörülő, az ellenfelet súlyos szavakkal regulázó, összeesküvés-elméleteket gyártó, jelszavakban fogalmazó, tisztességes politikai ellenfél helyett ellenséget vizionáló uraknak?
