Nagyot néztek a bukaresti kormánypárti politikusok és támogatóik, mikor az Egyesült Államok nagykövete meglehetősen hosszadalmas, személyét támadó sajtókampány után kijelentette: a Ponta–Antonescu páros vezette országot leginkább a többség diktatúrájától félti.
Megállapítása számunkra alig volt meghökkentő, hisz mi több mint húsz éve kénytelenek vagyunk eltűrni az effajta parancsuralmi rendszert. Bele ugyan nem nyugodtunk, de kínkeservesen tudomásul vettük: a többség demokráciában is ugyanúgy el tud nyomni valamely kisebbséget – politikait, vallásit, etnikait –, ahogyan mi azt a leplezetlen diktatúra évei alatt megtapasztaltuk.
A jelenlegi kormányzat ugyancsak túllépte az illendőség határát, mikor a parlamentben pénzen megvásárolt hatalom birtokában, ráadásul törékeny többséggel legénykedni kezdett, s összes ígéretei közül csak azt tartotta be – eddig legalábbis –, hogy az RMDSZ-szel semmilyen körülmények között nem cseresznyézik egy tálból. Túl nagy baj nem lenne, ha e mellőzésen alapuló politikáját nem terjesztené ki az egész magyar közösségre, és mamelukjai nap mint nap nem éreztetnék valamennyiünkkel, hogy zavarja: Romániában, különösen Erdélyben más nemzetek fiai is élnek, mi több, élni is akarnak. Ezért kívánják visszalopni javainkat, például a Mikó-kollégiumot, a váradi püspökség ingatlanjait vagy Marosvásárhely líceumait, ezért vetnék börtönbe azokat, akik a visszaszolgáltatást lebonyolították, vagy ezért próbálják végképp lejáratni Mihai Răzvan Ungureanut, azzal vádolván, hogy elvtelen engedményeket tett Magyarországnak, az erdélyi magyarságnak. Hetek óta ismét a Gozsdu-alapítvány egymillió dollárja miatt siránkoznak, de soha nem jut eszükbe, hogy Erdéllyel a Gozsdu-vagyon ezerszeresét kaparintották meg. Kiváló külügyminiszterük, Titus Corlăţean többek közt azért háborog, hogy a magyarság, anyaországi és erdélyi egyaránt, nem hajlandó lemondani Nyirő József újratemetéséről, ami olvasatukban a román választások megzavarásával egyenlő lenne, megfeledkezve, hogy mindenkit megillető kegyeleti jogot tagadnak meg egy szülőföldjét holtában is szerető írótól.
A liberálisokból és szocialistákból összeverbuválódott társaság lázasan készül a választásokra, s egyre lehangoltabb, hogy a remélt ötven százalék fölötti eredmény napról napra olvad. Ázsiójuk is egyre fogy, s bár hajbókolva próbálják teljesíteni Brüsszel minden kérését, elvárását, ahol – joggal – elégedetlenek a demokrácia intézményrendszerét szétziláló ténykedésükkel, s ezt nemcsak az amerikai nagykövet, hanem mások is szemükre vetik.
Az Antonescu–Ponta páros és embereik szemmel láthatóan félnek a decemberi választásoktól, attól tartanak, hogy lejár a pünkösdi királyság.
