Az egyház igazán azokon a területeken tud munkálkodni, ahol a társadalom nem akarja vagy nem tudja megoldani a nehézségeket. Ebben az öregek, a betegek, a magukra hagyottak, a fogyatékkal élők problémája a legégetőbb. A társadalom kiegészítő szolgálatként veszi igénybe a mi szolgálatunkat, és ezt nekünk örömmel kell felvállalnunk – mondta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője, püspökhelyettes tegnap a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány és a Diakónia Kapernaum Alapítvány közös létesítményeként létrehozott sepsikőröspataki Írisz-tábor avatóján tartott istentiszteleten.
A fogyatékkal élők huszonnégy férőhelyes szabadidőközpontjaként induló létesítmény egyedülálló ezen a szakterületen, kikapcsolódási lehetőséget kínál az érintett családoknak, és mivel nyitott mindenki számára, segít a sérült emberek elfogadásában, társadalmi beilleszkedésében. „Amikor az erdélyi református egyház a diakóniát, ezt a szeretetszolgálatot tíz évvel ezelőtt megalapította, tulajdonképpen az elődeink által működtetett intézményrendszerhez igazodott, amely mindig biztosította, hogy az egyház, a közösség azokról gondoskodjék, akik önhibájukon kívül kerültek a társadalom szélére” – hangsúlyozta Kató Béla, aki emlékeztetett arra, „ha visszatekintünk az elmúlt évtizedekre, láthatjuk, egyházunk nagyon sokszor nélkülözte annak lehetőségét, hogy olyan feladatokat lásson el, amelyekkel tényleg megmutathatta volna igazi tartalmát”. Az egyházfő szerint „közösségeinknek meg kell szervezniük önmagukat, nem várhatunk másra, nem fogja senki a mi problémáinkat megoldani, hanem mi vagyunk azok, akik ezt megtehetjük”. Kató Béla hirdette, „az egyház nem vándorol ki, nem hagy cserben senkit, az egyháznak mindig ott kell lennie az emberek mellett”.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja felidézte, „nem is olyan régen még olyan világban éltünk, ahol az állam nem akarta tudomásul venni a fogyatékkal élőket, szinte tagadta létezésüket. Ennek megfelelően nem is gondolkodott azokról az embertársainkról, akiknek rendkívüli szükségleteik vannak ahhoz, hogy teljes életet tudjanak élni. A mentalitásváltás azonban elkezdődött, a társadalom ma már felvállalja a fogyatékkal élőket, és igyekszik odafigyelni arra, hogy lehetőségeikhez mérten normális feltételeket teremtsen a beilleszkedéshez.” Mindezek fényében a főkonzul úgy vallja, „a fogyatékkal élőkről való gondoskodás számunkra is lehetővé teszi az odafigyelés, a gondoskodás, a szeretet állandó gyakorlását, ami nélkül bármely emberi közösség felbomlásra, pusztulásra van ítélve”.
A tábortelepen tartott ünnepi avatón köszöntőt mondott Tamás Sándor megyeitanács-elnök, Kisgyörgy Sándor sepsikőröspataki polgármester, az elvégzett munkához gratuláltak az ausztriai, hollandiai, németországi támogatók, akik a finanszírozás oroszlánrészét vállalták. Makkai Enikő, az Írisz-tábor igazgatója hosszú felsorolásban köszönte a külföldi és belföldi támogatók segítségét, a kőművesét, a kertészcsapatét, helyi vállalkozókét, az Írisz Ház minden munkatársáét és a fogyatékkal élő fiatalokét, de saját és a Makkai Péter, a sepsiszentgyörgyi fogyatékkal élő fiatalok sorsát évtizede egyengető árkosi református lelkész szolgálatvállalását elhallgatva. A Stichting COEN holland alapítvány a megnyitó alkalmából egy kaszával, forgácsoló őrlőgéppel ellátott traktort adományozott a veteményezéssel is foglalkozó tábornak, és az avatón jelen lévőket megajéndékozta egy-egy ébresztőórával, az osztrák Stepich Charity Alapítvány pedig harmichétezer eurós adománnyal érkezett.
Első alkalommal mutatkozott be a Márk Attila által vezettet Íriszband, majd az érintettek, családjaik, a támogatók és a meghívottak közösen fogyasztották el az Írisz Ház szakácsának, a nemlátó Lalának üstben készült pityókatokányát, és mindannyian azzal a gondolattal távoztak, tennünk kell azokért, akiknek húszévesen is nehéz befűzniük a cipőjüket, begombolniuk a kabátjukat, vagy csupán annyit mondani, köszönöm.
