„…nékem álmaimban
gyakorta megjelensz…”
(Arany János: Emlények)
Második otthonom volt
a rút Teleki tér.
Gyalog megyek Budáról
nagyanyám angyalához
kék szaloncukorért
kilencszázötvenhatnak
december havában.
Tankok a Széna téren,
ágyúik lőterében
a már szétlőtt házak.
Statáriumhirdető
plakátok oszlopa.
Letartóztatott nevek
s a felkiáltójeles
kivégzendők sora.
Hajóhinták… sírhalmok…
Temető a téren.
Fejfatorzók, virágok,
örökmécs-gyertyalángok…
Lánctalpas lidércek.
Járőröző sirályok…
Vacogó léptekkel
vonulok át a hídon…
Bevallhatatlan titkom
az, hogy felnőtt lettem.
Tizenegy éves felnőtt.
Gyermekként ennyit élt.
Vonulok át Budáról
nagyanyám angyalához…
Földig pernyés az ég.
