Van-e? Most, amikor lényegében nincs egy hozzáértésről, a sportért valóban tenni akaró sportvezetés (sem megyei, sem városi szinten), mely ismeri a valóságot, melynek lenne valamilyen elképzelése egy jobb, színvonalasabb jövőt ígérő útra (sportigazgatónk az elmúlt években kétszer is megpróbált tájékozódni, véleményfelmérő közgyűlést szervezett, de a jelek szerint ez is kevésnek bizonyult, hiszen tevékenységi terv nem született, sportéletünk zuhanása tart); amikor a sport anyagi hátterében megfontolás, ésszerű előrelátás figyelembevétele nélkül költik azt a kevés (mert csak látszólag sok, alapjában, hazai viszonylatban igenis kevés) pénzt, amit az önkormányzatok tudnak biztosítani, na meg egy-két szponzor. Azt látni kell, hogy hónapról hónapra csökken a sportot támogató cégek, vállalatok száma, talán mert maguk is észlelik, a pénzköltés sok esetben sportmozgalmunk alapját rengeti meg, hiszen az utánpótlás-nevelést teszi bizonytalanná azzal, hogy drága pénzen harmad-, negyedrendű „profikat” (vendégjátékosokat) vesznek azt rebesgetve, hogy ezek révén eszményképet, követendő példát szolgáltatnak felnövőben lévő fiataljainknak... Ugyan már, milyen eszményképet, és hogyan, úgy, hogy a játékidő kilencven-kilencvenöt százalékában a kispadra száműzzük saját tehetséges sportolóinkat?! Félreértés ne essék, sokan valljuk, hogy kell az eszménykép, egy-két jó játékos, kell, de azok valóban jók legyenek, követendő példák.
Nem vitás, lépni kell! Kellene már! A megye közéletének, sportvezetésének korifeusai kellene hogy lépjenek, és össze kellene hozniuk egy megyei sportfórumot – testnevelő tanárok, jól képzett edzők, sporthoz konyító közéleti vezetők, politikusok részvételével –, mely összhangban az önkormányzatok elképzeléseivel, az országos sportvezetés elveivel, céljával, a közösségek, sportbarátok igényével vezesse sportéletünket.
Tudjuk, ismerjük az emberek véleményét például az RMDSZ és a testnevelők viszonyáról (annyi időn át nem talált az RMDSZ egy megfelelően képzett testnevelő tanárt arra a megyei sportigazgatói székre, ez több, mint elfogadhatatlan); a megyei sportélet utánpótlás-neveléséről (az országos élsportban alig találni háromszékieket); némely sportegységek (egyesületek, klubok) sportmozgalmunkhoz való viszonyulásáról (felszámolják a leghagyományosabb, legnépszerűbb sportágakat, s helyükbe olyanokat állítanak, melyeknek nem biztosított az elfogadható, jó edzésfeltétel, vagy még be sem indult jól az az új sportág, de már felsőbb szintű sportolókat igazolnak át, hogy lássa a nép, milyen magas szintű munka zajlik itt, holott...).
Nem is olyan régen a külföldön élő egykori testnevelő tanárunk, kézilabdaedzőnk, meghallva politikusaink „Ha­zavárunk...!” hívó szavát, jelentkezett, magával hozva egy Kézilabda Akadémia tervét. Átadta az illetékes városvezetőnek, de választ még nem kapott... Na persze, ehhez az akadémiához pénz kell, sportbázishálózat, jó szakembergárda... Ne, ne kérdezzék, hogy honnan?... Ami biztos, amire esküdni merünk, az a gyerekek tehetsége, adottsága! Ezt kellene kihasználni, felfuttatni. Ebben viszont igazuk van, kedves olvasók, de egy olyan városban, amely több mint ötven év alatt (amióta a sportiskola működik) nem tudott az iskolának egy önálló, minden igényt kielégítő sportbázist biztosítani, ez már indulásból szinte kivitelezhetetlen.
Itt megállok  a címben megfogalmazott kérdésre felelő válasszal: van értelme! Van, hiszen a sport, a mozgás egészségünk fő forrása! De csak akkor, ha szakítunk eddigi mentalitásunkkal, módszereinkkel, s új alapról indulunk el a sportéletünk szebb jövője felé vezető úton.