Cselgáncs – egészen különleges helyet foglal el a sportágak között. A múlt század elején a titokzatosság felhőjébe burkolózva bukkant fel mint a gyengék védelmi eszköze, vagy ha így jobb, mint egy csodafegyver, amelyről azt hitték, fogásainak elsajátítása elegendő ahhoz, hogy a leggyengébb ember is teljes biztonsággal győzedelmeskedjék a sokkal erősebb ellenfelén...
Aztán sokan csalódottan fordítottak hátat a cselgáncsnak, mert nem találták meg benne azt a bizonyos csodafegyvert, mert a gyámoltalan nem lett egy csapásra hős. Pedig az igazság az, hogy a szerényebb, a kitartóbb, aki nem rettent vissza a kezdet nehézségeitől, megtalálhatta benne védelmi eszközeit, továbbmenően a testkultúra időálló értékeit, más szóval: a cselgáncs lényegét úgy, mint Akyama Shirobei japán orvos.
Akyama egy havas téli napon a kertjében sétált, és látta, hogy egy cseresznyefa erős, vastag ága a rá nehezedő súlyos hótömeg alatt letört. Ugyanakkor a mellette lévő kis fenyőfa gyenge ága a teher alatt meghajolt, majd amikor a rá nehezedő hó saját súlyától lecsúszott, ismét büszkén felegyenesedett. Az orvos felkiáltott: Utánaengedni, hogy győzhessünk!
A cselgáncs küzdősport a szó igazi értelmében. A való élettől ellesett sportszerű küzdelem, de egyben veszélyes és láthatatlan fegyver is, amelynek segítségével a gyengébb ember, aki tud vele bánni, valóban győzedelmeskedik erősebb ellenfelén vagy fegyveres támadóján. Aki tud vele bánni... Tehát hozzáértő irányítás mellett folytatott szívós, állandó gyakorlás, nagy önfegyelem, nyugodtság és a fájdalom tűrése kell ahhoz, hogy valaki ebben a sportágban kezdő, azután haladó, majd esetleg igazi mester lehessen.
Ennyit bevezetőként arról a sportágról, mely nálunk is honos. Nálunk, itt, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen.
A hét végén a szentgyörgyi cselgáncsozók és dzsiudzsicuzók mesterével, Petru Olteannal, az MSC edzőjével beszélgettem. Petru huszonöt éve edző. Hatdanos nagymester. Marosvásárhelyen született, Radnóton kezdte sportpályafutását, innen került a Sepsiszentgyörgyi Electróhoz, majd a Brassói Dinamóhoz. Többszörös Balkán- és országos bajnoki érmes. Nős, felesége, Cristina Oltean testnevelő tanárnő, a küzdősportok edzője, bírója és egyben az MSC versenyzője és a Samurai OPS motorja.
– Meséljen az indulás éveiről – kezdtem a beszélgetést.
– 1988-ban jöttem a Sepsiszentgyörgyi Electróhoz. Edzéseinket a mai Mikó kisebbik tornatermében végeztük. A rendszerváltást követő második esztendőben kiköltöztünk az Electro-stadion lelátója alá. Nem volt ideális az edzésfeltétel, s ezért 1992-ben a Szövetkezeti Szakiskola tornaórákra használt termét béreltük ki. Ez sem volt a legcsodálatosabb, de az előző edzéstermünkhöz képest „úrinak” nevezhető. Sajnos, lebontásra került, s mi átköltöztünk a Nicolae Colan Általános Iskolába, ahol három termet béreltünk, egy erő- és két edzőtermet. Itt dolgozunk ma is, miután az MSC szakosztálya lettünk. Itt dolgozunk... magam és oktatóim, akik tanítványaim voltak, s közben testnevelő tanári, oktatói oklevelet szereztek, hogy néhány nevet is említsek: Cristina Oltean, Háromszéki Levente, Antal Róbert, Szőke Attila, Fazakas Sándor... Itt hadd mondjam el, hogy párhuzamosan az MSC szakosztályával eredményesen működik egy klub, a Samurai OPS, ennek edzője Cristina Oltean.
– Hány tanítványa van?
– Dzsiudzsicuban negyven-ötvenen látogatják az edzéseinket, igazolt sportolónk viszont harmincöt van, a cselgáncsban húsz igazolt sportolót tartunk nyilván. Itt is, ott is heti öt edzést tartunk. S itt hadd jegyezzem meg, nagyon sportszerű elvek szerint edzünk és versenyzünk! Nagy-nagy hangsúlyt fektetünk a szívós, kitartó munkára, az önfegyelemre, a szorgalomra. Csak jól felkészült tanítványokat engedünk a küzdőtérre. Egy esetleges sérülés – s ez ebben a sportágban nem ritkaság – erősen visszavetheti a sportolót, kedvét szegheti, akárcsak a vereség.
– Kik a legjobb, legeredményesebb tanítványai?
– A felnőtt kategóriában Szőke Attila, Cristina Oltean, Szász Éva, Antal Róbert, az ifjúságiban Vlad Codreanu, Daniel Bulai, Cristian Oprea, Alin Păncescu, a gyerek kategóriában Fejér Richárd, Bianca Găban, Bianca Prodan.
– Sok-sok országos bajnoki címet, különféle érmet szereztek, de mi a helyzet magasabb szinten?
– Az MSC-nek van két sportolója – Daniel Bulai és Mihai Sporea –, aki kvalifikálta magát a világbajnokságra, a Samurai klubtól Ovidiu Onişor evez ugyanebben a hajóban, de egyikük sem fog részt venni egyelőre a világbajnokságon, mert úgy ítélem meg, hogy egyikük sincs kellően felkészülve egy világbajnoki küzdelemre, más szavakkal fogalmazva: nincs esélyük a győzelemre, tehát nem szabad kockáztatniuk. A világbajnokságon nagyon erős a mezőny, nagyon kegyetlen a küzdelem...
– A hétköznapi életben is ilyen körültekintő a sportolóival szemben?
– Megkövetelem tőlük, hogy iskolai tanulmányaik során is nagyszerűen teljesítsenek. Elvem: az életben első az iskola, és utána jöhet a sport is. Ezért is van az – véleményem szerint –, hogy sportolóim kitűnő egészségnek örvendenek, a legtöbbjük főiskolát, egyetemet végzett, családot alapított, munkahelyük van, tisztességes keresetből élnek, s ha idejük engedi, kedvük tartja, folytatják sportpályafutásukat, mozognak, sportolnak egészségük fenntartásáért. Edzői munkámban előkelő helyen áll két szó, vagy ha így jobb, fogalom: az iskola és az egészség.
– Vágyai, álmai?
– Első helyen említem az állandó edzéstermet, amely minden tekintetben megfeleljen az elvárásoknak, második helyre teszem a valamivel nagyobb anyagi támogatást. Az elsőt nem részletezem, a másodikhoz hozzáteszem a jobb megértés szempontjából: a cselgáncsozóknak és a dzsiudzsicuzóknak is hasznukra lenne egy-egy edzőtábor a felkészülésük során, a nagy versenyekre való felkészülésükben. Korábban a sportigazgatóság, személyesen a sportigazgató ígért egy különtermet nekünk és a birkózóknak... Még nem készült el, hozzá sem fogtak. Az MSC elnöke is megígérte, hogy orvosolja teremgondunkat. Ami az anyagiakat illeti, a klub megadja, amit megadhat, de jó volna, ha a város, a megye is mellénk állna. Nem dicsekedni akarok, de emlékeztetem az illetékeseket arra, hogy szakosztályunk a város, a megye legeredményesebbjei, legjobbjai közé tartozik.
– Ez így igaz. Hogy csak a két legutóbbi évet említsük: 2011-ben az országos bajnokságon 3 arany-, 5 ezüst- és 35 bronzérem fémjelezte eredményességüket, Szőke Attila Balkán-bajnoki ezüstérmes volt; 2012-ben 3 arany-, 10 ezüst- és 14 bronzérem a mérlegük, a Balkán-bajnokságon és az Európa-kupán szereztek 3 arany- és 2 bronzérmet. Figyelemre méltó. Dicséretes! Na de menjünk tovább, s mondjon valamit a terveiről.
– Világbajnokot, világbajnoki érmest akarok nevelni, na de előbb talpra akarom állítani a cselgáncsszakosztályt, s ezt a munkát az alapoknál tervezem kezdeni, az utánpótlás nevelésével, mert fontosnak tartom, hogy az ifjúságiak felkészülésük során minél közelebb kerüljenek a felnőttekhez, már ifjúsági korosztályukban megközelítsék, sőt, felnőjenek a felnőttek tudásszintjére.
– Sok sikert hozzá!
– Köszönöm.
Útban a szerkesztőség felé Akyama orvos szavai jutottak eszembe: Utánaengedni, hogy győzhessünk! Sokat, nagyon sokat mond ez a pár szó.
