Rendhagyó megemlékezés Maksán

2007. december 12., szerda, Közélet

Tiszteletadás az óvodaalapító sírjánál

Az Ünnepváró rendezvény részeként tartottak emlékünnepséget Maksán az óvoda megalakításának 150. évfordulója alkalmából. Kevés olyan települése van megyénknek, ahol másfél század óta rendszeresen működne óvoda.

,,Gondatlan szülék hanyagságát látom, kik gyermekeiket számba se véve utcán kóborolni, gondatlan szárnyakra eresztik, kitéve minden veszélynek… Minden bel, s azokon lévő épületek, úgy külső fekvőkből (szántók, kaszálók stb. — Kgy. Z. megj.) alakítassék egy kisded óvoda" — írta az alapító maksai Teleki Zsigmond (1823—1857) ,,önkéntes jóakaratából, tiszta szíve szent sugallata érzetéből véghagyományos rendeletében" halála előtt néhány hónappal. A faluközösség már 1992-ben megemlékezett a jótevőről. A községi óvoda felvette a nevét, s az épület homlokára emléktáblát helyeztek. 1857 tisztes évszám e témában, ugyanis Erdély-szerte csupán az 1830-as években kezdenek megjelenni az első ,,kisdedóvó intézetek".

Advent második vasárnapján nyitott az Ünnepváró. A református templomban t. Babos Barabás Berta lelkipásztor hirdetett igét, emlékezett a kis intézmény alapítójára. Teleki érdemeit Oláh Badi Álmos polgármester és Jákób Ildikó óvónő méltatta. A művelődési otthon nagytermét valóságos kiállítássá varázsolták az óvó­nők. Felnagyított és közszemlére tett régi óvodai csoportképeken kereste a közönség az egykori kis óvodásokat, megcsodálták a gyermekek munkáit, gazdag műsorukat tapssal viszonozták. 150 égő gyertya ölelte át a színpad elejét, emlékeztetve a lepergett másfél századra. ,,Azóta mintegy 2400 gyereket írtak be a helybeli református egyház anyakönyvébe — mondta előadásában Jákób Ildikó. — Ha ezek a gyerekek most élőláncot alkothatnának, annak hossza 3,2 kilométert tenne ki!"

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 719
szavazógép
2007-12-12: Közélet - Fekete Réka:

Téli segélyek

Nyolcszázötven háromszéki családnak juttat alapélelmiszer-csomagot mától a Kovászna Megyei Vöröskereszt. Előbb az egyedül élő kisnyugdíjasokat segítik, majd a rászoruló fogyatékosokat, végül a sokgyermekes családokat.
2007-12-12: Közélet - Bodor János:

Kovásznára várják Băsescut

Különböző hírforrások szerint Traian Băsescu államfő a közelgő téli ünnepek alatt két-három napot Háromszéken tölt, ez alkalommal a székelyföldi román közösségek képviselői is találkoznának vele, hogy elmondhassák panaszaikat, kérelmeiket.