Ugyanaznap a Szent Mihály-templomban tette le az esküt tizenkét RMDSZ-es szenátor és 27 képviselő: „Hű magyarként szolgálni fogom népemet, mely bizalmával felhatalmazott, hogy érdekeit képviseljem, harcoljak teljes egyenjogúságáért, közösségi jogaiért és szabadságáért, küzdjek fennmaradásáért, melynek egyetlen szilárd biztosítéka a belső önrendelkezés” – hangzott el.
Eltelt húsz esztendő, és mintha mi sem történt volna, a kolozsvári nyilatkozat lényegéhez egyetlen lépéssel sem kerültünk közelebb, pedig az akkori eskütevők többsége ma is aktív politikus. Isten segedelmét kérte többek között Frunda György, Markó Béla, Seres Dénes, Verestóy Attila, Borbély László, Kerekes Károly, Antal István és Márton Árpád. Ők most mind újabb parlamenti helyet szeretnének, de ma már az sem titok, a kolozsvári kiáltvány egykori megszövegezői közül senki nem indul az RMDSZ színeiben a mostani választásokon.
Eltelt két évtized, s a kolozsvári nyilatkozat majdnem feledésbe merült, RMDSZ-es berkekben legfeljebb félszájjal emlegetik, főként kampányok apropóján. Kelemen Hunor szövetségi elnök szépíteni igyekszik a valóságot, felidézi a nyilatkozat hivatkozási alapjául szolgáló, 1918-as Gyulafehérvári Nemzetgyűlés alapelveit, majd hozzáfűzi: „Az elmúlt két évtizedben meghatározó lépéseket tettünk ezen alapelvek életbe ültetése érdekében, de van még feladatunk.” Akarva-akaratlanul feledni látszik a lényeget, hogy a nyilatkozat megszületéséhez az a felismerés vezetett: „Keserves tapasztalataink, a tragikus események arról győztek meg bennünket (…), hogy sem a politikai akarat, sem a politikai gyakorlat nem kínál elfogadható megoldást számunkra.” Ezt írták 1992-ben, de mintha 2012-ben születtek volna e mondatok. Akkor azért nevezik fontosnak és egyetlen európai megoldásnak az önrendelkezést, mert „vállalva nemzeti identitásunkat, nem akarunk sem elszakadni, sem elvándorolni, szülőföldünket otthonunknak valljuk. De a román nemzetbe beolvadni sem akarunk.” Azóta azonban folyamatosan fogyunk, az erdélyi magyarság lélekszáma több százezerrel lett kevesebb, s a folyamatnak közel sincs vége, az apadó tendencia meggyökerezni látszik.
Közben az RMDSZ elégedett, tudják a dolgukat, mondják, s továbbra is a kis lépések, kompromisszumok politikájának folytatását ígérik. Legalább most, a kolozsvári nyilatkozat huszadik évfordulóján érdemes lenne elgondolkodni azon: honnan indultunk és hová jutottunk. Mit hozott valójában ez a húsz esztendő, és hová vezet ez az oly sokat dicsért, dicsőített út. S marad-e még magyar Romániában, mire elérik a célt, amelyre egykoron felesküdtek?