Már lassan szokás lett múltunk megsemmisítése, műemlék sírok, sírkövek eladása, szétzúzása, mindannak betemetése, ami őseink, nagyapáink ittlétét mutatja unokáiknak. Mert nekünk nem kellene magyarázni, hogy itt nyugszik egy negyvennyolcas hős, nagyapa, tanító, lelkész, népművelő, mert ez egyértelmű, csak lassan oda jutunk, hogy nyughelyeiket nem találjuk meg, mert némelyek buta ésszel megsemmisítik azokat.
Nagyapám mindig azt tanította: fiam, ha valamit nem tudsz, azt kérdezd meg. Kérdezni nem szégyen, ezt már őseink is tudták. Úgy látszik azonban, hogy ezt a bölcs tanácsot az árkosi községvezetés nem ismeri. Így történhetett meg, hogy a temetőből kirakták a régi sírköveket, bebetonozták a fal mellé, pusztulásra ítélve azokat, nem kérve ki szakemberek tanácsát. Pedig – büszkén mondhatjuk – lett volna, kitől kérdezni, hiszen a témának számos szakértője él megyénkben.
A kövek kiszedésénél is sokkal nagyobb az a pusztítás, amit a hozzátartozók lelkében végeztek. Gondoljuk el, hogy egy nagymama vasárnap délután kézen fogja unokáját, és kisétál vele a temetőkertbe, hogy megmutassa, hol nyugszanak ősei, ahová több generáció óta a család temetkezik. Megdöbbenve veszi tudomásul, hogy már nincs meg. Megkér­dezése nélkül eltávolították családja sírkövét. Mit érezhet?
Feltesszük a költői kérdéseket, már húsz év óta folyamatosan: hol vannak a szakmai intézmények? Valóban mindenhez ért egy községvezetés? Ezért fizetjük be adónkat, hogy ilyen községvezetést tartson el? S ami még súlyosabb: hol van ilyenkor a közösség hangja? Ennyire elsatnyultunk volna? Mindenki válaszoljon saját magának. Mondjuk sokszor, hogy mindenki keresse meg ősei sírját, és akkor papoljon. Nekünk lassan nem lesz, amit megkeresni, mert felelőtlen és tudatlan emberek pusztítják azokat. Mivel magam is árkosi gyökerekkel rendelkezem, ezen jogomnál fogva szeretnék gratulálni a községvezetésnek a hozzá nem értésért, és azért, hogy önmagukat ilyen jól beírták a közösség negatív helytörténetébe.

Furus Levente