Farkas Réka
Nem könnyed hét végi olvasmány, de annál érdekesebb, tartalmasabb és tanulságosabb Bakk Miklós politológus autonómiakronológiája: élesen megmutatja, huszonhárom évre visszatekintve e küzdelem ívét, s kitetszik az is, mikor állt az ügy mellé a politikum, milyen érdekek vezérelték, illetve mikor akadályozta. Tükröt tart a romániai magyar társadalomnak, s ha figyelmesen követjük, azt is megtudhatjuk, hogyan, de főként miért szakadt mára háromba az ezredfordulóig még egységes magyar képviselet.
Már az 1989-es fordulat napjaiban akadtak, akik ráébredtek: önrendelkezésre van szüksége a romániai magyarságnak, ám az RMDSZ csak jó három év múlva kezd foglalkozni a kérdéssel, s nem sietik el a dolgot, évente, kétévente történik egy-egy apró lépés, többnyire néhány elkötelezett politikusnak, szakértőnek köszönhetően. Ma már jóformán egyikük sem a szövetség tagja, abbahagyták a harcukat, vagy az ellenzékhez csatlakoztak. Szépen követhető, hogy az RMDSZ vezetői munkacsoportok alakításával és különböző tervezetek elkészítésének engedélyezésével tulajdonképpen letudták-forma dolgukat, s az is egyértelműen tetten érhető, hogy az autonómiaharc elkötelezett hívei számára jó öt év várakozás után betelt a pohár, 2003-ban önálló szervezetek létrehozása mellett döntöttek. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, majd a Székely Nemzeti Tanács egyetlen célt tűzött ki: az RMDSZ programjában is szereplő autonómiaformák megvalósítását. Az RMDSZ inkább burkoltan, mint nyíltan szembement az önrendelkezés harcosaival, majd népszerűségének apadásával, politikai hatalma csökkenésével lépett, és előkapta a kisebbségi törvényt. A szövetség vezetői szerint ez első lépés lett volna az autonómiánk felé – de ma már egyre nyilvánvalóbb: az volt a szerepe, hogy tompítsa a már elkészült, sokkal erőteljesebb törvénytervezetek súlyát, elodázza azok felvállalását. Hét éve küzdenek érte (ebből majdnem hatot kormányon!), látszólag minden kül- és belföldi befolyásukat bevetették, de egyre távolabb kerülnek attól, hogy olyan jogszabályt szavaztassanak meg a parlamenttel, amely valóban tartalmaz valami hasznosat is. S mert a körülmények rákényszerítették, mindeközben az RMDSZ egyre gyakrabban emlegette az autonómiát –, harca azonban megrekedt a szavak szintjén.
Érdemes tanulmányozni az amúgy nem könnyű, figyelemre igényt tartó olvasmányt, mert a kort felnőttként megélők számára is rejtegethet újdonságokat, a fiatalabbak pedig jobban megérthetik a jelent. Lehet elmélkedni azon, melyik tábor cselekedett helyesen, melyik a járható út, de az ma már vitathatatlan tény: az erdélyi, a székelyföldi magyarság számára csak a különböző autonómiák szavatolhatják a megmaradást. Azokat pedig nem adják könnyen. Mindannyiunknak feladatunk van, tennünk kell érte. Ha mást nem, támogatnunk kell azokat, akik valóban elvégzik ezt a munkát, s utcára vonulnunk, akár százezren, ha eljön az ideje.
