Héjja Alpár, a kézdivásárhelyi mezőgazdasági szaklíceum végzettje talányként írt le egy érdekes jelenséget: „Miután levágtuk a karfiolokat és a korai káposztákat, a földben maradt csonkok sarjadni kezdtek, és mindeniken 3–4 új hófehér karfiol és káposzta fejlődött ki! Nagyon szeretnék valamilyen magyarázatot kapni erről a jelenségről a Gazdakör rovatban, mert az interneten semmit sem találtam.”
Íme szakértőnk válasza:
A karfiol és a káposzta a keresztesvirágúak rendjébe (Brassicales) tartozó konyhakerti növény, akárcsak a kelkáposzta, a bimbós kel, a leveles kel, a kínai kel, a karalábé, a brokkoli stb. Őshazájuk a Földközi-tenger vidéke, valamint Kelet-Ázsia és legfőképpen Kína. Ismertebb szántóföldi rokonaik a káposztarepce és a tarlórépa. A káposztafélék nagy része – teljes fejlődési folyamatukat tekintve – kétéves növény, a karfiol, a brokkoli, a kínai kel és a bordás kel azonban már az első évben magot hoz.
Regeneratív tulajdonságuk mellett a növények rendelkeznek egy másik fontos sajátossággal: a fajfenntartás és a szaporodás elkeseredett késztetésével. A káposztaféléknél a káposztafej nem termés, hanem összeboruló levelek sokasága, aminek szerepe megvédeni a becőkezdeményt, ami a következő évben kihajt, kiemelkedik a káposztafejből, és magot terem. A keresztesvirágúak virágzását leginkább a repcénél vagy a tavasszal kiültetett kínai kelnél figyelhetjük meg, de a megöregedő karfiol- vagy brokkolirózsákból is kiemelkedik egy idő után az igazi virágzat – erre mondjuk mi, székelyek, hogy kikórózott. Tehát a hónaljhajtások megduzzadtak, aktiválódtak mind a földben hagyott káposzta (sokszor a túl hosszú szárral levágott káposztafej tövén vagy az elvágott, leginkább laza fejű káposzta torzsáján a pincében tárolás ideje alatt is megfigyelhetjük a jelenséget), mind pedig a karfiol esetében. A főhajtások eltávolítása és a szárazság utáni esőzés nagyban elősegítette ezt a jelenséget. A növény fiziológiai állapota jelezte, hogy a termés és a magképződés nem történt meg, ezért ez elkeseredett harcba kezdett, hogy pótolja a veszteséget. Egyébként a karalábénál is megfigyelhetjük – főleg aszályos években –, hogy a nagy fejen „fiókák” jelennek meg. Mediterrán eredetük miatt a keresztesvirágúak ún. hosszú napi növények, termékenységük (a magtermés!) nagyban befolyásolt a nappali órák számától, tehát az idei hosszú nyár így mindenképpen ösztönözte a másodlagos hajtások megindulását.
Végezetül egy tanács: a levágott növényi szárakat minél hamarabb szedjük ki a földből, a termőhelyen hagyott haszontalan csonkok a regenerálódás érdekében óriási mennyiségű tápanyagot szívnak ki a földből, amit egy másodvetés vagy a következő évi kultúra sokkal célirányosabban hasznosíthatna.
