Így a cserkészmozgalom is amolyan elitszervezet számba megy, alig pár ezer tagot ölel fel, pedig tevékenysége több mint dicséretes. Hazai magyar vonalon egyik legélénkebb, leginkább kiteljesedett példáját a cserkészéletnek a háromszéki nyújtja, kiemelkedő ebben a sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi helyszín. Tanúsíthatja ezt a megyeszékhelyi dr. Kovács Sándor Cser­készcsapat, melynek egyedülálló módon többek közt országos cserkészparkot és saját székházat sikerült felépítenie időközben, s melynek idei tevékenységéről számolunk be az alábbiakban.

Cserkészek tanyái
– Csapatunk eléggé szép létszámú, olyan száztíz gyerek tartozik hozzá. Nem a legnagyobb a megyében, a kézdivásárhelyi az első, vezetője Kerekes László plébános, végtelenül lelkes ember, akire valósággal rátapadnak, méghozzá felekezeti hovatartozás nélkül, a gyerekek, ők kétszáz valahányan vannak – meséli Gaál Sándor mozgalmi vezető. – Nemrég vettünk részt megalakulásuk huszadik évfordulójának ünnepén, öröm volt nézni a felvonuló rengeteg apróságot, s elhozták szüleiket is. A mi csapatunk tíz őrsből áll, nyolcan-tízen-tizenegyen vannak egyben-egyben. Az őrsök általában nyolc tagúak, de ahol jó barátok nem akarnak elválni egymástól, többen is összeállhatnak.
– Ön korábban tizennyolc évig a Romániai Magyar Cserkészszövetség elnöke volt, és lapunk annak idején beszámolt ama gyalázatos perekről is, melyeket obskúrus erők indítottak a szervezet ellen. A nehéz időszakot átvészelve, önállóságukat megőrizve, nagyon sok eredményt értek el. Amivel sokáig nem dicsekedhettek, országos tábor is épült Kőröspatak felett, a Vadastetőn, a megyeszékhelyhez egészen közel. Hogy ez mennyire nélkülözhetetlen a mozgalom természetéből fakadóan, azóta sem apadó népszerűsége igazolja.
– Országos cserkészpark, az RMCSSZ egyetlen tábora Háromszéken jött létre, azt is a mi csapatunk „izzadta” ki. Mondhatnám, hogy csapatunk elvégzett munkája után kapta elismerésként, mert ahogy kértük a megyei tanácstól, minden ellenvetés nélkül megkaptuk, azaz értékelték a munkánkat.
– Kórház utcában álló székházuk berendezésén ismerőseim is dolgoztak.
– Húsz év után sikerült saját székházra szert tennünk, végtelenül örültünk annak, hogy véget ért az a mostoha időszak, amikor hiába volt az egész mozgalom központja Sepsiszentgyörgyön szinte két évtizeden át, egy kis szobácskához sem tudott hozzájutni. E házzal gondunk megoldódott. Az épület lebontásra volt ítélve – valamikor főorvosi lak a Kolcza vendéglővel szemben –, annyira leromlott az állaga. Azzal a feltétellel kaptuk meg, ha feljavítjuk. Egy év alatt sikerült lakhatóvá tenni, csapatunknak van már otthona, sőt, egy ifjúságmozgalmi kis múzeumot is berendeztünk, ilyen sincs még egy a szövetségen belül, a román sem dicsekedhet ilyen gyűjteménnyel. De mindenekelőtt foglalkozások tartására használjuk, egyszerre három őrs dolgozhat benne, megvannak a külön munkapontok, asztalok, székek, külön terem, meg ami egyszer szükséges, az iránytűtől a vonalzóig és színes ceruzáig, a körzőtől, papírtól a spárgáig minden egyéb eszköz is rendelkezésre áll, nem kell oda semmit otthonról külön hozni. Ráadásul az egész cserkészirodalom, ami az utóbbi húsz évben megjelent, minden magyar nyelvű kiadvány, folyóiratok, melyeket az amerikaitól a felvidéki mozgalomig megjelentettek a társszervezetek. A könyvek a szabad polcon bárkinek hozzáférhetőek, tapasztaltam, nagy felelősségtudattal kezelik. Egyéb? Hát található ott még egy kis konyha, három kanapé, hogy szükség esetén négy-öt megbízható vendéget is el tudjunk szállásolni. A nyitott polcos gyűjteményre, sok ritka jelvényre stb. persze kiemelten ügyelünk. Van mellékhelyiségünk is, sikerült a vizet, kanalizálást visszakötni, most a villanyvezetéket újítjuk fel és köttetjük vissza. Ki végezte? A csapat tagjai. Az összekéregetett támogatásokból, a kétszázalékos adófelajánlásból és ilyesmikből. A konyhán egy teát meg lehet főzni. Jön a karácsony, és a fára szánt díszeket ott fogják meggyúrni és megsütni a gyerekek, majd készen hazaviszik.

Testvérkapcsolatok
Tegyük hozzá, székhely dolgában a katolikus, unitárius és református csapatok némileg szerencsésebbek, azoknak az egyház mind nyújtott már kezdetektől fogva fedelet. A tanulók háza környezetvédelmi köréből kinőtt dr. Kovács Sándor Csapat most ért igazán révbe.
A csapat nyári programja a kiscserkészek táborba szállásával kezdődött.
– Ezen a hatnapos táborozáson 78 kiscserkész és pár őrsvezető vett részt, utóbbiak minden oktatást és természetjárást derekasan lebonyolítottak, csak éppen oda kellett figyelni rájuk. A tábor után külföldi vendégeket fogadtunk, felvidékről jött egy csapat, illetve Munkácsról egy másik, a Zrínyi Ilona nevét viselő, mellyel testvérkapcsolatot alakítottunk ki. Mi már ötször jártunk náluk. Hol? Iskolákban, egy-egy tornateremben, egyházi gyülekezetnél szálltunk meg, padlóhálással, nem vagyunk túl igényesek, a lényeg, hogy ne kerüljön pénzbe, és főzni lehessen. Fontos, hogy külföldre mi visszük az élelmiszert, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy vendéglőben együnk. Kevés pénzből nagyon sok történelmi emlékhelyet, műemléket meglátogattunk. Két éve például a Rákóczi-emlékhelyeket jártuk végig a Felvidéken és Kárpátalján, egészen a Vereckei-hágóig. Óriási élmény, amikor a gyerek ott áll a Vereckei emlékmű előtt, amiről annyit beszéltünk – Rákóczi ott jött be többször, és bujdosott ki végül –, amit annyit lát a tévében. Élmény látni, milyen meghatódottan állnak előtte a gyerekek. Vagy Munkács várában, ahol annyi magyar költő és személyiség megfordult, lakott vagy raboskodott. Hasonlóképpen Rákóczi szarkofágja előtt Kassán, amikor elmondtunk egy imát, és énekeltünk egyet. Ezek olyan élmények, amiket semmi nem pótol. Persze meglátogattuk a muhi csatateret, és Ópusztaszer mellett sem lehet úgy elmenni, hogy oda nem nézünk be, bár a témánk éppen más. A nagyszerű az egészben az, hogy mindenütt ismerős cserkészcsapatoknál szállunk meg, azok előre elintézik, amit kell, s mi ezt itthon viszonozzuk. Nos, a munkácsiaknak az idén végre sikerült ellátogatniuk hozzánk, el kellett telnie 22 esztendőnek, hogy valahogy el tudjanak jönni. Győzködnünk is kellett őket. Igaz, kétszer meg kellett járniuk Kijevet, a schengeni övezetbe pedig nem kaptak bebocsátást. Öröm volt látni, ennyire érdeklődő csapathoz még nem volt szerencsénk. Mi a Külföldi Magyar Cserkészszövetségnek ötévente szervezünk erdélyi túrát, de ilyen figyelemmel még nem találkoztunk. Ezeknek nem lehetett eleget mesélni, mindig rákérdeztek, és valósággal szívták magukba a tudnivalókat. Jól sikerült a kirándulás, Zágonban jártunk, majd az Úz völgyében, ami azért is vonzotta őket, mert az első világháborúban ott sok kárpátaljai származású honvéd esett el. Hoztak egy zsák földet otthonról, és az ünnepség azzal ért véget, hogy minden kereszt mellé egy-egy marék földet szórtak. A Hadtörténeti Múzeum ugyanis már beazonosított sok sírt, melléjük mind keresztet állítottak, felújították nemrég a kápolnát, amelyet a munkácsi katonák építettek annak idején. Azzal mentek el, hogy legalább egy kisbusznyi embert minden évben elhoznak, hogy megnézzék azokat a sírokat. Persze megmutattuk nekik Háromszék nevezetességeit, hazafelé kimentünk velük a Nyergestetőre, illetve Csíksomlyóra, hogy a búcsú helyszínét megtekinthessék.

Gólyamenhelyet terveznek
A csapat az idén tovább építette vadasi tanyáját.
– Szeptember elején felmentünk újból a Vadasra, amolyan év eleji összerázó együttlétre, a gyerekekkel lepucoltuk a fát, és hét végén két napra feljöttek a felnőttek, a szülők, akik már évek óta segítenek. Felállítottunk egy ötven négyzetméteres raktárt, melyet be is födtünk, s amelyre azért van szükség, mert kerékpárokat ígértek a holland cserkészek, azokat ott fogjuk tartani. Valahányszor középajtai portyára indulunk, azt a tizennyolc kilométert azokkal megtehetjük. A gyerek megtanul fegyelmezetten, oszlopban kerékpározni, s utána bent a városban sem lesz gondja. Ugyanakkor már vannak sífutó léceink is, azok állományát kívánjuk bővíteni, s ha télen megyünk fel majd, egy-egy sétát sível is megtehetünk. A lényeg: ne sílifttel vitessük fel magunkat a hegyre, hanem egy kicsit fizikailag is igénybe vegyük testünket, olvassunk a téli állatnyomokból, és kint legyünk a friss levegőn.
Jelenleg fent a hegyen negyven férőhelyes a szállás, külön fiú- és külön lányszobák, s azt tervezik, beépítik a tetőteret, és akkor akár kétszáz gyereket is el tudnak szállásolni. Itt térünk vissza írásunk kezdő gondolatára.
– Akkor pedig nem cserkészeket is meg tudunk majd szólítani – állítja ez az ízig-vérig mozgalmi ember –, hétvégeken vagy tanév elején és végén két-három napos természetismereti vetélkedőt, főzőversenyt lehetne szervezni azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megkedveltessük ezt az életet velük, és magunk közé csábítsuk őket. Iskolai környezetvédelmi körünkkel is kemény munkát végeztünk, ha meglesz az összesítés, közöljük majd gólyaszámlálásunk eredményét. Vidéken nem mindenütt találtunk olyan tanerőt, akit bevonjunk, ezért a kör és a cserkészek közösen dolgoztak, lesz februárban egy tanszimpózium is marosvásárhelyi és helyi szakemberek részvételével, a cserkészotthonunk telkén gólyamenhelyet is szeretnénk berendezni. Idén is több gólya maradt itt, vagy megsebesültek, vagy túl fiatalok voltak még a nagy útra, az idei szárazság és táplálékhiány miatt bizonyára, de a gólyák tíz nappal korábban elrepültek, mint máskor, s a fiókák közül jó pár itt maradt. Ők a hideget bírják, de táplálni kell őket, ezt fogjuk megoldani a székhelyünkön. A gyerekek szeme úgy felcsillant, amikor arról tárgyaltunk, jó lenne ezt megoldani.
Mit tehetnénk még hozzá ehhez? „Sanyi bácsi” hátaspacit kötne be a Vadason, hogy lovasiskolát nyisson ott a cserkészeknek. Ki tudna ennyi csábításnak ellenállni?