Sepsiszentgyörgy napról napra szépül, csinosodik. A park megújult, az épületek falfestése frissült, emelkedett a szobrok, emlékművek száma, az utcák az újonnan telepített fasorokkal üdébbé, az új aszfalt- és vágottkő-burkolattal járhatóbbá váltak, a játszóterek, zöldövezetek mind több és több embert vonzanak. Csak örülni tudunk a változásoknak, csak dicsérni tudjuk a tervezőket, kivitelezőket, a változtatások megálmodóit.
Figyeltek már arra, hogy a belvárosból eltűnt az a porréteg, amelytől még a közelmúltban is az állandó takarítás ellenére sem tudtunk szabadulni? Észrevették, hogy a látványszennyező villany- és telefonkábelek föld alá helyezésével mintha kitágult volna a horizont, szebbé, kellemesebbé vált a városközpont képe? Érzik, hogy képzőművészeink alkotásainak reprodukciói, a virágágyások képének állandó változtatása utcai tartózkodásukat esztétikai élvezettel egészíti ki?
Nem szándékom, hogy a fenti bevezetővel ellentétet állítsak mindannak, amit az alábbiakban bemutatni szándékozom. Csupán ezek a gondolatok jártak eszemben, amikor a hatvan évvel ezelőtti, közlésre szánt utcaképeket válogatni kezdtem. Nyolc-tíz évvel a világháború után, csak az ötvenes évek elején adódott anyagi lehetőség a gidres-gödrös, sáros utcák felújítására. Az akkori városgazdák talán épp oly örömet éreztek a lehetőségek megragadásakor, mint manapság a fentebb felsorolt intézkedések foganatosításakor. Igaz, hogy akkor, a kommunizmus dühöngésének kezdetén minden tett a nagy Szovjetunió, ,,pártunk és kormányunk” nép iránti gondoskodása égisze alatt történt, s ezt az akkori vezetőknek állandóan hangoztatniuk is kellett, állítom azonban, hogy nem egy akkori magasabb beosztású tisztségviselő lokálpatriotizmusától is indíttatva örömmel cselekedett a köz javára. Nem említek itt mást, csupán Kraighero Sándort, akinek egykor Olaszországból érkezett a nagyapja, majd édesapja városunk építésében, fejlesztésében, szebbé tételéből bőven kivette részét, s aki maga is majdnem két évtizeden át irányította a néptanács városrendezési osztályát. Hogy hibákat is követett el? Hogy sokan nem szerették? Ma talán másként állnak a dolgok? (Lásd alakját a mai Kút-téri felvételen, 1. kép)
A bemutatásra szánt képek egy része a polgármesteri hivatal városrendezési osztályán található. Az ott őrzött fotók többsége nemcsak rendezésre vár, hanem a felvételeken itt-ott feltűnő, fél évszázaddal ezelőtt ott dolgozók azonosítására is mielőbb szükség volna – amíg még nem késő. Köszönetem azoknak, akik a képeket rendelkezésemre bocsátották. Ez alkalommal is az olvasók segítéségét kérem a képeken látható egyes objektumok azonosításához.
Kezdjük a mai Konsza Samu (az ötvenes években Béke) utca felújítási munkálataival. Balról a Benedek- és a Kónya-ház ma is álló kerítését látjuk, jobbról azonban hiányzik a két évtizeddel később dr. Fákó András által épített emeletes ház. A jobb oldali háttérben a Kósa-házat fedezzük fel, helyén ma a Plugor Sándor Művészeti Líceum épülete áll. (2. kép)
A 3. képen a Kőrösi Csoma Sándor (akkor Ady Endre) utcai híd felújításához szállítottak követ, amint arról a felirat tájékoztat. A 4. képen már készen áll az új híd, az utca pedig felújításra vár. A híd mellett balról a mai Kovács-házat, mellette a volt állambiztonsági hivatal építésekor lebontott Tibád-házat látjuk.
(folytatjuk)
