Némileg csalóka a „tölcsér” elnevezés, hiszen – eltérően például a szintén őszi megjelenésű sereges tölcsérgombától – a nagyobb és vastag húsú szürke tölcsérgomba nem tölcséresedik. Kezdetben aláhajló szélű kalapja domború, mint latin neve is jelzi, „ködszürke” (nebularis), barnás árnyalatú, a közepén valamennyi tölcsérgombára jellemző kis kiemelkedéssel. Vastag húsáról a sűrűn lemezes termőréteg lefejthető.
Tönkje vaskos, lefelé szélesedő, bunkószerű végződéssel. Színe miatt nehéz észrevenni a lehullt levelek között, de mind a lombhullató, mind a fenyőerdőkben előfordul. Többnyire társasan találjuk. Illata erősen aromás, lisztre emlékeztető, ezt megőrzi elkészítés után is, s ezért az érzékenyebb gyomrúaknak fogyasztása nem ajánlott. Sokunknak azonban kedvenc gombája, szárítva is eltartható. Fenséges ízű a vékonyra szelt és előzőleg megfőzött gomba palacsintában. Gyakoriságára, kedveltségére jellemző, hogy – más néven ugyan – újabban megjelent a piaci árusok kínálatában is.
Bár kisebb termetűek, és tönkjük szálas, nem fogyaszthatóak, jelezzük más tölcsérgombák (sereges, rozsda sárga, fakósárga, nagy) viszonylag gyakori erdei előfordulását is. Ugyanakkor figyelmeztetjük a gombakedvelő kirándulókat a nagy tölcsérgombára hasonló, de attól eltérően rózsaszínes termőrétegű döggombára, amely mérgező.
