Sem a házat és sem urát
nem védték. Miért is dühöngtek?
Úgy hörögtek, fölhömpölyödtek,
hangjukba fúltak, a buták.

Aki csak utcájukba ért,
szaggatták volna cafatokra,
csontját mindet megropogtatva,
külön-külön leszopogatva

egy köhejért, egy zörejért.

A magánszorgalmú ebek.
Ahogy végigfutva a láncot
két lábra állva azt a táncot
járták: vért, vért, vagy megveszek.

Ahogy az éji falun át
morse-mód híreket csaholtak:
messze beadva élőt-holtat
s mert nem téphették le a holdat,
zokogtak, szörny kanik s szukák!

Ez volt mégis a legcsúnyább.

A magánszorgalmú dögök,
a nyívók-sívók, hogy a gazda,
ő rúgta őket végre hasba:
coki pokolba, ördögök!