Látja az ember itt-ott a vedd és védd matricákat, az újdonság hatása rég elmúlt, a ragaszok belesimultak a boltok kirakatának egyéb reklámjai közé. Hogy mégis előjön, azt időnként történések okozzák.
Most éppen a négy paprika esete. Magyarországi ismerősök visszaútra csomagoltak, helyi különlegességet vinnének leginkább haza, mondták, meg egy kis harapnivalót az útra. Góbé bolt, majd piac. Benn, amit ott lehet kapni, kinn, ami benn nincs. Méz helyi termelőtől, házi kolbász másiktól, dzsemek, zakuszka harmadiktól. Itt fordítani kell, de a hölgy jóakaratú, azt a néhány szót, amit piacolás közben felszedett, szívesen használja, számolni már tud valamelyest, egy köszönöm is kicsúszik a száján. Persze, a kereskedőszellemét sem tudja legyőzni, rátukmál még a magyarországiakra a szilvaíz és málnadzsem mellé két másik befőttet, no de könnyű Katit táncba vinni, kinézetre megérte a vásár. Szatyrok, a csörömpölő üvegeket ropogós héjú kenyér csitítja, még csak egy kis zöldséget, egyikük nem szereti a paradicsompaprikát, másikuk a kápiát, hát édes paprikában kiegyeznek. Szezonvég, kevés asztalnál már a vastag húsú, szemnek tetsző árú. Bajszos férfinál állapodnak meg asztalsor végén, szép, s a szomszédokénál ötven banival olcsóbb terméke. Teszik mérlegbe a legkívánatosabbnak talált darabokat – rárak az árus is két marékkal. Mondják, csak négyet szeretnének. Lefordítom. Az árus arca belevörösödik, kihajigálja a paprikákat a mérleg tányérjából, elfordul, morog valamit bajsza alatt. Nem értem, rákérdezek. Hogy válogassanak majd akkor, amikor ők árusítanak. Visszafordítom. Nem rökönyödnek meg, az otthoni piacokon is találni pokrócfigurát épp eleget. Vállat vonnak, tovább lépnek, hagyják, kalauzoljam őket ahhoz az asztalrészhez, hol nélkülem is szót értenek, s kilóját ötven banival drágábban ugyan, de megveszik az épp oly szép négy darab paprikát. Visszasandítok a bajszosra, sűrű szemöldöke alól haragos tekintettel követi vonulásunkat az asztalok között. Hát bámulhatsz is, pajtás, most is, máskor is, mert vásárlód én immár nem leszek, fogalmazódik meg a legparányibb rosszindulat nélkül, s ekkor felötlik lelki szemeim előtt a vedd és védd a szentgyörgyit felirat. Tudom, ki árkosi, szotyori, illyefalvi árus a piacon, s ki a helyi viszonteladó, megfogadom magamnak, ezentúl csak náluk vásárolok. A bajszosnak meg ajánlanám – ha netán valaki lefordítaná számára e kis irományt –, mielőtt felkopna az álla, némi illemtant s főként helyismeretet jó volna tanulnia.
