– Gondolom, a sok jó élmény vezetett el eddig, hogy itt is megszervezd a gólyabált. Mit gondolsz, a gólyák hogyan viszonyultak ehhez a rendezvényhez?
– Annak idején eléggé buzgó diák voltam. Úgy emlékszem magamra, mint aki a tanulás mellett fontosnak találta az iskolán kívüli tevékenységet is. Ottani barátaim javasolták, hogy iratkozzam be az Udvarhelyi Fiatal Fórumba. Kilencedikesként indítottak az iskola gólyabálján. Mivel második helyezést értem el (szerencsémre), bekerülhettem az UFF által szervezett Városi Gólyabál szervezőcsapatába. Így sikerült négy évig tevékenykednem minden ifjúsági rendezvényen hol aktívabban, hol kevésbé. 2006-ban érkeztem Sepsiszentgyörgyre. Azt hittem, hogy minden erdélyi városban tartanak gólyabált. Szomorúan tapasztaltam, hogy Sepsiszentgyörgyön nem. Akkor még gyengének éreztem magam ahhoz, hogy kezdeményezzek. Következő évben szerelmes voltam, aztán mindig kitaláltam valamit, hogy miért NE kezdeményezzem a Városi Gólyabált. Tavaly a Mandula ifi­műsornak, Nemes Előd bátorításának és Grubisics Levente pozitív hozzáállásának köszönhetően belevágtunk, hogy a Sepsi Rádió és az Erdélyi Magyar Ifjak közösen megszervezi a gólyabált. Első meglepetés a szervezkedés alatt ért, amikor kiderült, hogy a gólyák nem tudták hová tegyék az eseményt. A legnehezebb valamit először megszervezni, sok benne a kockázat, és nem tudod, mire számíthatsz. Udvarhelyen az iskolakezdés már úgy indul, hogy mindenki készül a városi gólyabálra, és titkon minden iskola reméli, hogy nyerni fog. Ahhoz, hogy Sepsiszentgyörgyön is kialakuljon ez, hosszú, türelmes munka és kitartás szükséges.
– Mi a fő célja ennek a rendezvénynek?
– A cél mindenekelőtt a gólyákat közelebb hozni egymáshoz, lehetőséget adni azok számára, akik nem sepsiszentgyörgyiek, hogy baráti kapcsolatokat alakíthassanak ki. Azért gondoljunk bele, milyen nehéz egy olyan kilencedikesnek megbirkózni az osztállyal és a várossal, aki valamelyik faluból vagy más városból érkezett hozzánk. Ezenkívül az internet miatt elidegenedés és személytelen kapcsolatok fenntartása tapasztalható. Remélem, hogy a II. Városi Gólyabál kiindulópontja lehet a személyes baráti kapcsolatok ápolásának.
– Tavaly mi volt a legfőbb nehézség?
– A szervezésben az volt a legnehezebb, hogy az első eseményre készültünk, és nem tudtuk, mivel állunk szemben. Eszembe sem jutott az, hogy az iskolások körében nincs nagy igény például László Attilára. Azt hittük, sokan eljönnek a koncertre, ehhez képest alig voltak néhányan, és sokkal többet bulizott a közönség a művészetis Barni karaoké-előadására, mint az Attiláéra. Nehézségnek számított a csapat kialakítása is, hiszen teljesen új társasággal kellett együtt dolgoznom. Kiemelném, és talán ez a legfontosabb, hogy a nehézségek ellenére a lényeg megvalósult: megszerveztük az első Városi Gólyabált, amelyet követhet idén a második. Mikor erre gondolok, eltölt a büszkeség.
– Idén már nem tudsz annyira részt venni a szervezésben, szerinted a tavaly kialakult egy olyan csapat, amely idén gond nélkül le tudja ezt bonyolítani?
– Igen, sajnos, idén nem tudok részt venni a szervezésben oly mértékben, mint a tavaly, de ez nem azt jelenti, hogy megszabadultatok tőlem. Ígérem, hogy jövőre újult erővel és a szokásos optimizmussal, lendülettel közöttetek leszek. Amúgy meg túl vagyunk azóta egy-két rendezvényen, és most már nyugodt lélekkel bízom benne, hogy az idei csapat az eddigi tapasztalatokra és egy kis segítségre támaszkodva meg tudja szervezni az idei gólyabált.
– Mit üzensz az idei kilencedikeseknek?
– Bátorság, a sepsiszentgyörgyi ifjúsági élet történelmébe írják be a nevüket azzal, ha indulnak a gólyabálon. Ez az én időmben nagyon nagy dolognak számított. Bí­zom benne, hogy ez mindig így van. A színpadon ilyenkor nem az a lényeg, hogy a szervező csapat megalázza a gólyákat, hanem olyan ügyességi és általános műveltségi vetélkedőt kell találni, amely által kiderül, hogy ki méltó a Város Gólyakirálya és -királynője címére. Amúgy meg nagy móka lesz az egész színpadi szereplés.
– Mivel buzdítanád őket arra, hogy igenis, jöjjenek el, és versenyezzenek?
– Az iskolák diákjainak fontos ott lenni és árasztani a gólyák felé azt az erőt, ami bátorításul szolgálhat számukra egy-egy nehéz percben a színpadon. Nálunk, Székelyudvarhelyen nem volt kérdés, mint vidéki diákoknak, hogy a gólyabál hétvégéjén ott maradjunk. Úgy gondolom, hogy el kell menni, meg kell nézni őket, és főleg bátorítani kell a gólyákat, mert valljuk be: mindenki volt kilencedikes friss diák, és nem biztos, hogy olyan könnyű a még új iskoláért harcba szállni. Egy ilyen gólyabál összekovácsolja az iskolák évfolyamait, és gyarapítja a kellemes emlékek kosarát.

Kovács Zenkő Bernadett