A román politika, lett légyen az liberális vagy néppárti, hívják Băsescunak vagy Călin Popescu Tăriceanunak, C. V. Tudornak vagy Gigi Becalinak, ha az önálló magyar politizálásról van szó, egy nótát fúj: minden eszközzel, tűzzel és vassal vissza akarják szorítani e közösség érdekérvényesítő képességét, alapjaiban aknázva ezzel alá mind az RMDSZ, mind a most épp megszületni készülő párt létét.
Markóéknak valamivel könnyebb az életük. Az elmúlt tizenhét-tizennyolc év alatt annyi szívességet tettek az épp hatalmon lévő pártoknak, úgy összenőttek velük, hogy azok néhány látszatengedményre bármikor készek. Hálából egyrészt az RMDSZ-frakciók szavazataiért, másrészt kormánytisztviselőik hűségéért. De igazán jelentős dolgokban még őket is átverik. A legutolsó példa erre Biró Rozália megbuktatása a nagyváradi polgármesteri székért folytatott harcban, de tucatjával sorjáztathatnánk — a tanügyi törvénytervezettől a választójogi törvénytervezeten át — a szövetség múlékony reményeit és megcsalatását. És nem járt jobban Tőkés László és Szász Jenő sem az államelnökkel való egyeztetéssel. Mint ismeretes, Brüsszelben a demokraták — Băsescu ígérete dacára — mindent megtesznek, hogy megakadályozzák Tőkés László néppárti frakcióba való felvételét. Elgondolkoztató, mert a félkegyelmű is tudja, hogy ebben a pártban minden úgy történik, ahogy a vezér akarja. És ha jól rémlik, Băsescu valami mást ígért. A ropogós, friss hír, miszerint a Magyar Polgári Párt bejegyzését január 10-re halasztották a bukaresti bíróságon, arra utal: valamit főznek, kotyvasztanak a Dâmboviţa-parti politikai boszorkánykonyhákban. A román igazságszolgáltatás is pont olyan, amilyen a társadalom. Hogy mást ne említsünk, még itt, Sepsiszentgyörgyön is látványos unalommal és aktatologatással halogatják egy éve már a Szövetség a Székelyföldért Egyesület bejegyzését, bizonyítékául annak, hogy a független igazságszolgáltatás jó ideig még csak álom marad, mint ahogyan várnunk kell — pártállásuktól függetlenül — még azokra a román politikusokra is, akik a demokrácia természetes hozadékának tekintik a hazai magyarság jogérvényesítő akaratát.
Így fog kiderülni, ami különben megjósolható volt: jórészt csak magunkra számíthatunk. És e felismerés közepette végre rá kellene döbbennie mind az RMDSZ-nek, mind Szász Jenőéknek vagy Tőkés Lászlónak, hogy csak a kiegyezés útja járható. E mára sorsdöntővé vált kérdésről nyíltan és sokat kellene beszélni, vitatkozni, mert nincsenek sem csalhatatlan politikusaink, sem prófétáink.
