Ez a hajó soha el nem indul,
megszökött a boldog tengeren túl.
Emlékvízen szállingózó hírben
ámul a lélek testet feledten.
Ez a hajó bolondok hajója,
kintről egy falu, s bentről gondja
óvja, hogy ragálya egy helyben álljon,
s a magasság, hogy csak kiabáljon.
Ez a hajó növesszen hét szárnyat,
de hát minek? Soha el nem szállhat,
úgy tele van vágyakkal, csoda, hogy nem süllyed,
hadd lenne belőle fordított feszület.
Ez a hajó bárcsak hajó volna,
festőállvány lenne árbocrúdja,
vásznak, vázlatok vidám utasok,
csendje talán rumtól rekedt torok,
körben fecskék-sirályok, a földet jelentik,
– de mi késik, hátha nem jön eddig.
