Nem hiszem, hogy Dinu C. Giurescu akadémikus interneten terjesztett kampányszózata döntő módon beleszólhatna a választások menetébe, nem hiszem, hogy mozgósító ereje kiakolbólíthatja az RMDSZ-t a parlamentből.
Mint ismeretes, a jobb sorsra érdemes tudományos címet viselő politikusból hirtelen kibújt a konzervatív párttag, és elektronikus levélben is terjesztett állásfoglalásában arra szólítja fel népét: minél nagyobb számban, 60–65 százalékot meghaladó arányban vegyen részt a választásokon, mert ezáltal szerinte a magyarság kiszorítható a parlamentből, és – miként fogalmaz – ezzel véget lehetne vetni a magyar „zsarolásnak”, mely ezek szerint ott folyt és folyik a román törvényhozásban és a koalíciós kormányokban.
Hogy tudományos lelkiismeretével és a mai történettudomány szigorú követelményeivel hogyan számol el a historikus, az ő dolga. De nyilatkozata és a nyilvánosság, melyet kapott, jelzi, hogy a Szociál-Liberális Szövetségben a 19. századi avas kisebbségellenes nacionalizmust valló szárny viszi pillanatnyilag a prímet, és hogy e cinikus politizálás újabb szemfényvesztésbe kezd a szavazatszerzés érdekében. Nem hiszem, hogy valódi húzóereje lesz az „akadémikusi” röffenésnek, viszont fölöttébb jellemzőnek találom ama pártok részéről, melyek az utolsó száz méteren fűvel-fával készek összefogni, még a mentelmi jog mögé bújni kívánó sportmágnásokkal is, hogy több képviselőjük lehessen a következő parlamentben.
A legérdekesebb azonban a nyilatkozat ama kitétele, amely „zsarolásnak” minősíti az RMDSZ eddigi két évtizedes politikai ügyködését, ez ugyanis a román politikai elit számottevő részének véleményét tükrözi. A pejoratív jelző a fölöttébb szerény eredményekre vonatkozik, melyeket a valódi társadalomépítés helyett az ún. kisebbségi jogvédelemben elért a szövetség, s melyeket íme, egyes hangadók – ráadásul a leendő többségi padsorokból – sokallnak és eltörölnének.
Vajon célszerű-e ennek fényében egyedül üdvözítőnek kikiáltani ama utat, melyen eddig jártunk? Nem kellene megpróbálkozni azzal, hogy levetve a ránk adott kényszerzubbonyt, melyet a kisebbségiség és a párttá lefokozott szövetség jelent, saját valódi népképviseletünk létrehozatalát és annak mint társnemzeti parlamentnek az elismertetését tűzzük ki fő célunkként? Persze nem a december 9-i szavazás helyett, hanem azt követően egy többpárti erdélyi magyar összefogásban, melyben a mandátumokat a helyhatósági és az országos választásokon elért arányok szerint lehetne elosztani, illetve, még inkább, a valódi erőviszonyokat egy új belső választáson tisztázni előbb.
