Mi változik és változik-e valami Kínában, a föld legnépesebb országában? (A lakosság száma jelenleg durván számítva 1,3 milliárd, a föld népességének egyötöde!)
A pártkongresszus után – általában tízévenként kerül sor személyi választásokra a központi bizottságban, az ezzel szoros kapcsolatban lévő állami vezetésben és az ország élén – hatalmas többséggel pártfőtitkárrá választatták a reformok elkötelezett hívének tűnő Hszi Csin-pinget. A politikus, aki egyúttal Kína államfője és a fegyveres erők főparancsnoka is lett – a hatalom, az hatalom –, széles körű változásokat ígért, Kínának meg kell szilárdítania pozícióit. Jelenleg a világ az Egyesült Államok (egyik legfontosabb kereskedelmi partnere) utáni második legnagyobb gazdaság a kínai, de az új pártfőtitkár – új seprű jól seper – nem rejtette véka alá, hogy az elégedettség és az elbizakodottság sehova nem vezet, a lendületesen növekedő kínai gazdaságban sok a bizonytalanság. Az eddiginél lendületesebben kell felvenni a harcot a fejlődést gátló tényezőkkel, elsősorban a nagyarányú, az egész gazdaságot behálózó és fojtogató korrupcióval és az ezzel szorosan összefüggő állami bürokráciával. (Hiszen nyomukban ott lihegnek a feljövő új gazdasági nagyhatalmak, Brazília és India...)
Mielőtt rátérnénk arra, hogy lesz-e változás a bel- és külpolitikában, még annyit, hogy amint ezek a kijelentések is mutatják, a kínai gazdasági csoda és paradoxon kellős közepében vagyunk. Kína ugyanis kommunista állam, a párt vezeti az országot, minden szinten, könyörtelenül és vaskézzel, a tervgazdálkodást azonban felváltotta a piacgazdaság, ami az elmúlt évtizedben óriási eredményeket ért el, mint az a világot megbénító gazdasági és pénzügyi válság idején is kiderült, ez ugyanis Kínát nem érintette, nem állt le a gazdasági növekedés. Sőt, a pénzével Kína beszállt a válság elleni csatákba is, erősítve, hangsúlyozzuk, egyik legfontosabb gazdasági partnere, az Egyesült Államok pozícióit, melynek fő hitelezője. Ezért nézi el az Egyesült Államok (és más országok is, az emberi jogok védelmére szavakban, politikusi nagy áriákban oly sokat adó Európai Unió is!) a demokratikusnak azért éppen nem nevezhető kínai belpolitikát.
Hogy itt lesznek-e változások, a jövő zenéje, de az új pártfőtitkár arról is beszélt, hogy a gazdasági növekedéssel és fejlődéssel immár jómódú társadalmat is kellene teremteni, s ez lesz a következő évek fő célja. Ha nem is mondta ki, de sugallta, hogy a kínai gazdasági csoda főként az olcsó munkaerőnek köszönhető. A kommunista társadalom kapitalista kizsákmányolóinak. Már ez a kínai kommunista-kapitalista öszvér vagy kentaur is bizarr, de nemcsak az arcpirítóan kicsiny bérek és a vaskézzel elfojtott demokratikus, emberi jogi, nemzetiségi mozgalmak is mutatják: a kínai belpolitikai válság komolyabb, mint hinnénk. Hogy tesz-e engedményeket a vezetés emberi jogi és nemzetiségi kérdésekben – itt főként Tibetre gondolunk, de nem csak –, a jövő nagy kérdése. S hogy agresszív külpolitikájában lesznek-e változások, ma még megjósolhatatlan.
Nem véletlen azonban, hogy Hszi Csin-ping megválasztását legelsőnek és kitörő lelkesedéssel Észak-Korea üdvözölte, mely kommunista maradványországnak éppen Kína a legfontosabb támogatója. A természeti csapásokkal sújtott és megtorpanó, újjáépülő szomszéd Japán csak hangfogóval megfogalmazott aggodalmainak adott hangot.
