Akár az elmúlt hetek, hónapok háromszéki történései alapján is meg lehetne fogalmazni azt a néhány alapelvet, célkitűzést, amellyel minden erdélyi magyar párt és szervezet egyetért, és amelyet afféle nemzeti ügyként lehetne meghatározni.
Idézzük csak fel: ott a Mikó visszaállamosítása elleni fellépés, melynek során régóta tapasztalt összefogásnak lehettünk tanúi, következett a székely szimbólumok védelmében az RMDSZ által szervezett tiltakozás, melyhez a másik két magyar párt és az SZNT is csatlakozott, most pedig küszöbön az EMNP által kezdeményezett autonómiatüntetés, mely úgyszintén minden magyar szervezet támogatását bírja. És mindez választások előtti időszakban, amikor általában egymásnak esnek pártok és politikusok. Visszaszolgáltatás, regionális identitásunkat erősítő jelképeink, anyanyelvünk szabad használata, Székelyföld területi autonómiája – íme néhány olyan ügy, amelyet – legalábbis a nyilatkozatok szintjén – mindenki egyformán magáénak vall.
De miért is lenne fontos egy ilyen, a stratégiai célkitűzéseket tartalmazó, úgynevezett nemzeti minimum rögzítése? Mindenekelőtt azért, mert ily módon mindenki a maga helyén végezhetné a rá háruló munkát, mint láttuk azt egyébként a Mikó-ügyben. Mennyivel hatékonyabban fogalmazhatnánk meg üzeneteinket, legfőbb követeléseinket, ha ahelyett, hogy két malomban őrölnénk, minden eszközt bevethetnénk: Brüsszelben EP-képviselőink a nemzetközi közvéleményt szólítják meg, a fővárosban pártpolitikusok tárgyalásos úton képviselik érdekeinket – melyeket ugyanakkor tömegek nyilvánítanak ki erőteljesen, radikálisan. Azt már most láthatjuk, hogy a többpártrendszer hozadékai kezdenek megmutatkozni: az alakulatok versengése nyomán előtérbe került például a területi autonómia ügye, tüntetést szerveznek, ugyanakkor a románság felé is próbálnak nyitni – figyelemre méltó e vonatkozásban a bálványosi intézet által útnak indított, a föderalizáció témáját taglaló kétnyelvű – magyar és román – honlap.
Persze, az összehangolt fellépéshez ez még nem elég, egységes stratégiára, a szerepek, tennivalók pontos leosztására lenne szükség, erre pedig esély csak a választások után adódik. Már ha politikusaink képesek lesznek túllépni a vesztes-győztes pártpolitikai logika korlátain, és belátják: bizonyos ügyekben minden politikai szereplőre és minden magyarra szükség van.