Minden civil szervezet attól él, hogy valakinek vagy valakiknek fontos az, amit adott egyesület, alapítvány célul tűzött ki és annak eléréséért felvállalt.
Nincs ez másként a Kovászna Megyei Cukorbeteg Gyermekek és Fiatalok Egyesületében sem, ahol négy cukorbajos fiatal évek óta tesz azért, hogy sorstársai minél tájékozottabbak legyenek, tanulják meg menedzselni saját betegségüket, mert elsősorban rajtuk múlik, milyen az ő cukormentes életük. Dobolyi László (az egyesület elnöke), Rémán Éva, Sidó Zita és Szórádi Csaba – Halmágyi Ildikó diabetológus szakmai támogatásával – nemrég, a cukorbetegek világnapján rukkolt elő egy olyan rendezvénnyel, amelyről a résztvevők jó adag pozitív gondolattal távoztak.
A cukorbeteg-egyesület négyes fogata több mint egy évtizede szervez életmódtáborokat gyermekeknek és fiataloknak, szakorvosok bevonásával rendez előadás-sorozatot, nemrég tíz háromszéki falut érintő tájékoztató körutat indítottak, hogy az ott élő gyermekek körében mondják el a helyes táplálkozás és életmód mikéntjét, ahol csak lehet, vércukorszintet mérnek a lakosság körében, pályázati összegekből támogatják az inzulinfüggő cukorbetegek vércukorszintjének követését. Íme csak néhány a tevékenységeik közül. De talán még ennél is fontosabb az a pozitív üzenet, amit betegségük menedzselésével mutatnak. A hozzáállás fontosságáról Rémán Éva kézdivásárhelyi asszisztenst kérdeztük, aki tizenöt éve él inzulinnal, és ahol csak teheti, mindenütt elmondja, az inzulin nem ellenség, az inzulin a cukorbetegekért van.
Te is tegyél magadért
Rémán Éva: Mindenki segít, a körülöttünk lévők, családorvosok, kezelőorvosok, de ha mi magunk nem állunk oda, reggel nem úgy kelünk, hogy megmérem a vércukorszintet, ehhez igazítom az inzulinmennyiséget, amit adok, átgondolom, hogy mi lesz az étrendem, akkor nem fog működni. Saját betegségemet nekem kell menedzselnem, aki pedig nem tudja, annak megvan a lehetősége, hogy megtanulja.
– Általában az I-es típusú cukorbetegek inkább odafigyelnek, mint a II-es típusúak. Aki inzulinfüggő, naponta többször, de legalább egyszer megméri a vércukorszintjét, számol az elfogyasztott szénhidrátokkal, lehetőleg nem hagyja ki a napi mozgást. De ezrével vannak a II-es típusú cukorbetegek, akiknél általában abban a korban diagnosztizálják a betegséget, amikor már nem annyira tanulékonyak, illetve újból hozzá kell szokniuk a tanuláshoz, meg kell érteniük a betegséget, a kezelés lényegét.
– Az a tapasztalatom, hogy a II-es típusú cukorbetegségben szenvedők egy kicsit lazábban veszik a diabétesz kezelését, nem figyelnek annyira az életmódjukra. Általában ezeknek a pácienseknek van még egy-két másik betegségük is régebbről, esetleg szívprobléma, magas vérnyomás vagy bármilyen krónikus betegség, és nekik mindig az marad az elsődleges, a többire csak azután figyelnek. Általában azt mondjuk, az arany középutat kell választani, de ez nem könnyű. De ha van bennünk szellemi, fizikai akarat, hogy odafigyeljünk, akkor mindent lehet.
Legyen célod
Tudnék mondani jobbnál jobb tanulási lehetőségeket, eszközöket, sportot, de a séta ingyen van. Napi tíz perc, fél óra is nagyon fontos. Családorvosi rendelőben dolgozom, ahová jönnek a páciensek, hogy fáj a derekuk, a nyakuk, már szinte púposak. Mindenkinek mondom, csak van otthon egy seprűnyél, tegye be a két lapockája közé és tornásszon vele. Fontos, hogy legyen célod, ahhoz legyen terved, és vidd véghez. Persze, vannak buktatók, az élet nem habos torta, mindenkinek vannak rosszabb időszakai, gondjai, családi problémái, de akkor sem szabad lemondani az odafigyelésről.
– Sokan ódzkodnak az inzulintól, ha egy II-es típusú cukorbeteg meghallja, hogy a tablettáról át kell térnie inzulinra, vagy azzal kell kiegészíteni a kezelést, pánikba esik, vagy egyszerűen nem fogadja el az orvosi előírást.
– Az oktatás hiánya vezet ehhez a magatartáshoz. El kell fogadni, hogy az inzulin értünk van, és nem ellenségünk. Akármilyen fiatal vagyok, ha inzulin nem lenne, holnapután alulról szagolhatnám az ibolyát. Az a baj, hogy az emberek nem eléggé tájékozottak. Nem csak azért adjuk az inzulint bizonyos II-es típusú cukorbetegeknek, hogy jó legyen a vércukorszintjük, hanem mert segít egy csomó mindenben, például a zsíranyagcserében. El kell fogadni, amit az orvos mond, meg kell ismerni a folyamatokat, és tenni kell az egészségért. A betegség nem szégyen, ha van, együtt kell élni vele, és küzdeni a minél jobb életért.
