A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum lovagtermében az Erdélyi Művészeti Központ gyűjteményének legfontosabb darabjaiból válogatott, szombat délután megnyílt kiállításon a leendő kortárs gyűjtemény magvát láthatjuk, az 1945 után létrehozott alkotások kiemelkedő festők, grafikusok, szobrászok – Nagy Albert, Mattis-Teutsch János, Baász Imre, Plugor Sándor, Gergely István, Jecza Péter, Nagy Pál, Sükösd Ferenc, Gazdáné Olosz Ella, Hervai Zoltán, Bocz Borbála, Román Viktor, Pallos Sch. Jutta, Tomay Endre András, Erdei Gy. Zoltán, Kós András – műveit. Az anyag bővített változatát katalógus kíséretében más erdélyi városokban – Kolozsváron, Csíkszeredában – is bemutatják.
Alább KÁNTOR LAJOS megnyitóbeszédét közöljük:
Nekem erről a kiállításról kellene beszélnem, illetve kell néhány gondolatot közölnöm, de engedjék meg, hogy egy anekdotával kezdjem, egy egészen friss, ma reggeli anekdotával. Amikor a kuratóriumunk összegyűlt, és az adminisztratív dolgokat kellett elintéznünk, Vinczeffy László barátunk azt mondta, hogy a vidékiek menjenek ki, és intézzék a titkárnővel a dolgukat. A vidékiek mi voltunk, a kolozsváriak meg a csíkszeredai tagjai a kuratóriumnak. És kimentünk.
Tehát én most a vidékiek nevében fogok beszélni, nyilván a központról, ami most Sepsiszentgyörgy, és arról, ami ezzel a kiállítással és kezdeményezéssel történik. Néhány gondolat az egész erdélyi képzőművészetről azzal kapcsolatban, ami itt látható. Hogy anekdotával kezdtem, nem lesz jellemző az Erdélyi Művészeti Központ (EműK) tevékenységére, hisz célunk, hogy a kortárs művészetet a lehető legszélesebben értelmezve próbáljuk együttesen támogatni a gyűjtéssel, kiállítások szervezésével, majd kutatómunkával is. Tehát nem a múltba való fordulás, az anekdota lesz a jellemzője jövőben az EműK-nek. E kiállítás rendezői elve az volt, hogy a már nem élő jelentős művészektől is, itteniektől és egész Erdélyből, mutassunk fel egy-két munkát – kivétel Pallos Jutta, aki Stuttgartban él –, de ugye az az elképzelés, hogy amennyiben ez a kiállítás, illetve ennek bővített változata majd elmegy Kolozsvárra, más erdélyi városokba, Bukarestbe, akkor ez valahogy ne csak a múltra vonatkozzék, hanem próbálja megszólítani az idősebb és ifjabb kortársakat is. Természetesen, egy folyamat részeként.
Ha az ember saját múltjára meg a saját, képzőművészettel kapcsolatos emlékeire gondol, nagyon hosszan beszélhetne az itt látható munkákról. Hiszen ha Nagy Alberttől Tóth Lászlóig, Baász Imréig, Plugor Sándorig és a többiekig emlékeznék meg találkozásainkról, barátságainkról, akkor nagyon sok mindenről lehetne és kellene szólni. Gondolom, legfontosabb Baász Imrére emlékezni, hiszen ő volt az erdélyi képzőművészet egyik megújítója, úgyhogy nagyon jelentős mértékben az ő emlékének is adózunk, és próbáljuk továbbvinni, amit ő gondolt a képzőművészetről. Nem jelentéktelen, amit sokan ismernek, mindjárt a változás után meghívták őt Bukarestbe a képzőművészeti egyetemre grafikát tanítani, a lehető legnagyobb elismerésben volt része – sajnos, ez nagyon rövid ideig tartott.
Sokakról lehetne itt beszélni, Nagy Imre két világháború közötti sikereiről, Nagy Albert 60-as évekbeli fővárosi berobbanásáról, s nyilván, sokakról kellene még külön-külön szólani.
A kiállítás jellegénél fogva vegyes, tehát ezt nem lehet igazán egységbe foglalni, a lényeg, hogy sokkal gazdagabbak vagyunk, miként a köztudatban él, és ez a gazdagság a képzőművészetben különösen hangsúlyos, és szerencsére műfordítást sem igényel. Ezzel tényleg be lehet kerülni a köztudatba, a világ tudatába, és be lehet kerülni azzal is, amit a legfiatalabbak tesznek. Hiszen nem olyan régen volt a budapesti Műcsarnokban egy kiállítás Európai utasok címmel, amely éppen kolozsvári fiatalokat, románokat és magyarokat mutatott be, olyanokat, akiknek amerikai galériákban is nagy sikerük van – anyagi sikerük is. S bár nagyon sok lehetőség nyílik az EMűK előtt – akár a már meglévő életműveket, akár a középnemzedéket vagy a fiatalokat tekintjük –, gondolom, az EMűK ezzel a kiállítással jól nyitott, ezt kell tovább építenie nagyon sok irányba. Hiszem, hogy a Székely Nemzeti Múzeum vezetésével és a kuratóriummal együtt jó irányba indult a munka, és reméljük, hogy sikerre is fog vezetni.