Kétoldalt a fűzfák
ezüst-zúzmarásak,
és olykor a ködtől
egymásig se látnak.
Hová lett a nyári
kedve zubogása?
Már a nap sem jár el
fürödni a gátra.
Legfönnebb úgy déltájt
hunyorít a vízre,
de még ő is mintha
fölötte elnézne.
Csak megkönyörül majd
valamelyik éjjel,
és bevonja véges-
végig ezüst jéggel.
