Hideg, a borongós téli időjárás nyomja rá bélyegét az immár húsz esztendeje, a rendszerváltás után Románia nemzeti ünnepévé deklarált december elsejére. Morfondírozhatnánk, hogy ünnep-e az ünnep, ha valóban érdekelne, de az erdélyi magyarság több mint két évtizede úgy döntött, számára a magyar történelem legnagyobb veszteségét idéző nap inkább gyászt jelent, hisz Magyarország akkor veszítette el területének és lakosságának kétharmadát, s lett a történelemcsináló nagyhatalmak akaratából egy kifosztott, megcsúfolt ország.
A rendszerváltás után magyar politikusok és civilek nem egy alkalommal szóvá tették, talán jobb lenne, ha az országnagyok olyan nemzeti ünnepet választanának, mely nem elválasztja, hanem összeköti az itt élő népeket, de valójában soha moccanás sem történt ez irányba. Nem csoda, mert akárhogyan is elmélyülünk az államalkotó nemzet történelmében, alig van olyan jeles napjuk, mely nemzeti ünneppé avanzsálható. Talán december 22-e lehetett volna, ha utóbb ki nem derül, azt a forradalmat bizony gyors győzelme után néhány órával a kommunista párt második vonalbeli politikusai és a volt titkosrendőrség hadrendbe állított csapatai ellopták.
Az 1918-as úgynevezett nagy egyesülés valóban hatalmas országgyarapodást jelentett a Román Királyságnak, a népköztársaságnak, szocialista köztársaságnak, majd egyszerűen köztársaságnak, de még kilenc évtizedes, meglehetősen agresszív elnyomó-beolvasztó politikájukkal sem tudták úgy magukévá tenni, ahogyan a korabeli döntéshozók és hazai fanarióta eszméken nevelkedett politikusgárdájuk szerette volna. Erdély ma is az ország legfejlettebb régiója, bár alázüllesztéséért igen sokat tettek, ráadásul az itt élők, betelepedettek egy része is hamar a regáti szokásokhoz igazodott, átvéve a nagyromán mentalitást. A szocializmus évei valójában még jobban elmélyítették a „homogenizálás” doktrínáját. Hogy annak ágyát jól megvessék, majdhogynem államvallássá emelték az eredetmítoszt, a dákoromán kontinuitást, melynek bölcsője – természetesen – Erdély volt, s így nemcsak egy igazságtalan történelmi diktátum tette e föld uraivá, hanem a kétezer-ötven évre datált ittlétük is. S bár történelmi nyomot nemigen hagytak e régióban, az csakis azzal magyarázható, hogy évszázadokon, akár évezredeken át megmaradásuk érdekében csöndes túlélésre rendezkedtek be.
Városainkat belakták, etnikai tömbjeinket fellazították, sok magyar családot kitelepedésre késztettek, szűkebb pátriánk fejlődését lépten-nyomon akadályozzák, mi több, még ma is fütyülnek törekvéseinkre, mi mégis dolgozzunk tovább, reménykedjünk és maradjunk!