Hogy mivel magyarázható a magyar vívósport csodálatos sikereinek titka, nehéz biztosan megmondani, hiszen a krónikák azt regélik, hogy például a székelyek fegyvertelenül mentek Rákóczi táborába.
Minek cipeljék a nehéz fegyvereket, amikor az ellenség hoz eleget, csak el kell venni tőlük. Aztán azt is regélték, hogy a franciákkal vívott háborúban a székelyek azzal a kéréssel fordultak a fővezérhez, jelölné meg nekik az ellenség reájuk eső részét, hamarosan levágják, végeznek velük, s azután sietnek haza, mert otthon sok még a dolguk... A vitézségért az anyaországi magyaroknak sem kellett a szomszédba menniük. Nem a magyarok imádkoztak valahogy így: Ments meg, uram a szomszédok nyilaitól..., hanem a szomszédok foglalták esti imájukba a magyarokat, miután jól szemügyre vették, hosszasan szemlélték a fejük fölött átívelő Hadak útját.
A századok viharai nemegyszer veszélyeztették a hős nemzetet. Tatár dúlta fel, török, német foglalta el hazáját, két világháború sodrásában is a vesztes fél táborába került... S akkor még nem szóltunk a természeti csapásokról... Csoda, hogy még létezik, hogy még él. Köszönheti ezt ősi erényeinek, az évszázadok viharában az örökös küzdelemben szerzett edzettségének, szívósságának, konok kitartásának... Tény, hogy őseink lovon jöttek e hazába, s karddal a kezükben... A lovakat elcsapták legelni, de a kardot megtartották, oldalukra kötve tovább hordták, hogy megvédhessék hazájukat, családjukat, vagyonukat. A látszólagos béke mellett a küzdelmük örök maradt. S az edzettségük is tovább fokozódott.
Nem véletlen tehát, hogy a magyarok sportéletében előkelő helyet foglal el a vívás, mind a honi, mind a határon túli magyarok, legyenek azok romániai, németországi, amerikai, osztrák magyarok esetében. Bármelyik ország színeiben léptek pástra, becsülettel tették dolgukat, tudásuk legjavát nyújtva. Szemrebbenés nélkül nevezhetjük őket a nemzet testőreinek. Csodálatos csapatot alkotnak, a világ egyik legerősebb vívócsapatát. A legek csatájában az olasz és a francia különítménnyel vívhat a legjobb címért.
Na de ne menjünk annyira mélyre. Maradjunk a felszínhez közelebb, s nézzük a vívócsapat női egységét, s annak is legjobbjait, a testőrök testőreit. Az anyaországi csapat élén kétségtelenül a napokban Nemzet sportolója címet kapott
Rejtő Ildikó
Budapesten született 1937. május 11-én. A Budapesti Bástyában, illetve Petőfiben kezdett el vívni 1951-ben, négy évvel később, 1955-ben az ifjúsági világbajnokságon hatodik helyen zárt. A következő évben átigazolt az Elektromosba, s még ez esztendőben a korábbi világbajnoki hatodik helyét aranyéremre váltotta az ifjúságiak viadalán, egy évvel később pedig Varsóban meg is védte aranyát. Két ifjúsági aranyéremmel a tarsolyában meghívták a felnőtt válogatottba. 1960-tól az Újpesti Dózsa színeiben vívott. Még ez évben részt vett a római olimpián, ahol Juhász Katalinnal, Nyári Magdával, Dömölky Lídiával és Marvalits Györgyivel egy csapatban ezüstéremért állhatott a dobogóra. Négy esztendővel később Tokióban két aranyérmet vehetett át, egyéniben és csapatban is olimpiai bajnok lett. És ezzel még nem ér véget olimpiai szereplése. 1968-ban Mexikóvárosban egyéniben bronz-, csapatban pedig ezüstérmet szerzett, 1972-ben Münchenben újra ezüstérmet nyert csapatversenyen, majd következett az ötödik olimpiája, 1976-ban a montreali, ahol a bronzérmes csapat tagjaként zárta olimpiai pályafutását. Csodálatos éremgyűjteménnyel: két arany-, három ezüst- és két bronzérem. Ennél csodálatosabb már csak a világbajnoki éremgyűjteménye lehet: öt arany-, hét ezüst-, három bronzéremmel, és ehhez jön még három világbajnoki negyedik és kétszeres ötödik helyezés, egy BEK-győzelem (1970-ben), valamint hat egyéni, tizenkét országos csapatbajnoki cím. Kétség nem fér hozzá, Rejtő Ildikónak ott a helye a nemzet sportolói között.
A sorban a már elhunyt
Elek Ilona
következik (1907. május 17-én született Budapesten, és itt is hunyt el 1988. július 24-én). Zeneművészeti főiskolát végzett, de nem lett sem hegedű-, sem zongoraművész, testvérével, Margittal együtt vívó lett, a magyarok egyik vívó testőre. Klubjai: Detektív Atlétikai Club, Közalkalmazottak Sport Egyesülete, Atlante Sport Egylet, Budapesti Lokomotív, Budapesti Honvéd. Közel harmincéves (1927—1956) vívópályafutását kettétörte a második világháború, mely két olimpiai részvételtől (1940 és 1944) fosztotta meg... Hadd ne hatványozzuk tovább. Maradjunk azzal, hogy az 1936-ban szerzett olimpiai bajnoki címét 1948-ban megvédte, Helsinkiben (1952) pedig a holtversenyt eldöntő újravívásban veszített, és lett ezüstérmes. 1937 és 1956 között nyert még hat világbajnoki és öt Európa-bajnoki aranyérmet. A NOB Olimpiai Érdemrend ezüstfokozatával tüntették ki 1984-ben, majd négy évvel később a Farkasréti temetőben örök nyugalomra helyezték.
Két tőrvívó után váltsunk fegyvert, s jöjjön egy párbajtőrvívó:
Nagy Tímea
1970. augusztus 22-én született Budapesten. Alig múlt tízéves, amikor lement a Vasas termébe vívni, majd átigazolt a Honvédhez. Első nagy sikerét 1992-ben aratta, amikor csapatban világbajnoki címet nyert, s ezt a bravúrt megismételte 1993-ban, 1995-ben, 1997-ben és 1999-ben, 2006-ban pedig egyéniben szerzett világbajnoki aranyérmet. 2001-ben és 2003-ban világbajnoki bronzérmes lett. Az Európa-bajnokságon 1995-ben sikerült aranyérmet szereznie. Közben 1996-ban az atlantai olimpián egyéniben ötödik, csapatban negyedik helyen zárt, 2000-ben Sydneyben olimpiai bajnokságot nyert egyéniben, négy évvel később pedig Athénben megvédte olimpiai bajnokságát.
Tímea Gyógypedagógiai Főiskolát végzett, és a Testnevelési Egyetemen szakedzői diplomát szerzett úgy, hogy közben férjhez ment, két kislány és egy kisfiú boldog édesanyja lett.
És újra a tőrvívóké a szó.
Dömölky Lídia
Budapesten született 1936. március 9-én. A Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubban kezdett el vívni tizenhárom éves korában. Két évvel később a Haladás, 1956-tól a Vasas, majd 1958-től a Vörös Meteor tőrvívója lett. Négyszer szerepelt az olimpiai játékokon, először 1956-ban, aztán 1960-ban Rómában csapatversenyen ezüstérmes lett, négy évvel később Tokióban az ezüstöt aranyra váltotta, újabb négy év múlva Mexikóvárosban aztán újabb ezüstéremmel zárta olimpiai szereplését. Eredményesebbnek bizonyult a világbajnokságokon, a három aranyérme (egy egyéniben — 1955 és kettő csapatban — 1959, 1967) mellé szerzett négy ezüstöt (egy egyéniben — 1963, három csapatban — 1961, 1963, 1966), és egy bronzot (csapatban — 1956). 1963-ban Universiade-bajnok lett egyéniben, otthon pedig hatszor nyert egyéni bajnoki címet. Visszavonulása után edzőként dolgozott a KSI, a Honvéd Sportiskola és a Harvard Egyetem vívószakosztályaiban.
Juhász Katalin
Hódmezővásárhelyen született 1932. november 24-én. A Szegedi Postás színeiben kezdte a vívást, majd a szegedi Haladásban és 1957-től az Orvosegyetemi Sport Clubban folytatta. Kétszer szerepelt az olimpiai játékokon. 1960-ban Rómában az ezüstérmes csapat tagja, négy évvel később Tokióban Ágoston Judittal, Dömölky Lídiával, Marosi Paulával és Rejtő Ildikóval egy csapatban olimpiai bajnokságot nyer, egyéniben pedig az 5. helyen végez. A világbajnokságokon háromszor nyer csapatbajnoki aranyérmet (1959, 1962 és 1967), kétszer ezüstöt (1961 és 1963), kétszer pedig bronzérmet (1962 és 1963, mind a kétszer egyéniben). 1967-ben Universiade-bajnok. Még ebben az évben visszavonult. Vegyész- és edzői oklevelet szerzett, aztán vegyészmérnökként dolgozott egy akkumulátorgyárban. Ma nyugdíjas.
Ilyen parancsnokság mellett joggal várja a világ magyarsága, hogy Mincza Ildikóék, Varga Gabrielláék, Mohamed Aidáék Nagy Tímea vezérletével folytassák a sikersorozatot, tovább öregbítsék a magyar vívósport hírnevét.
*
Az anyaországi csapathoz méltó eredményekkel dicsekedhet a romániai magyar vívólányok — az anyaországi leányokéhoz viszonyítva — maroknyi csapata: Szabóné Orbán Olga, Stahlné Jencsik Katalin, Jeneiné Gyulai Ilona, Szabóné Lázár Réka, Weissböckné Tasi Zsuzsa, Orosz Rozália, Lázár Kató, Weber Mónika, Bartos Magdolna, Stahl Krisztina, Pelei Andrea... Eredményei alapján a ,,négy testőr" címet kétségtelenül az Orbán—Jencsik—Gyulai—Lázár négyes érdemelte ki hat világbajnoki aranyával, tizenhárom ezüstjével és tizenhárom bronzával, két olimpiai ezüst-, hét bronzérmével, két Európa-bajnoki arany-, három ezüst- és két bronzérmével. Négy testőrtől nyolc arany-, tizennyolc ezüst-, huszonkét bronzérem tisztes teljesítménynek számít, méltó az anyaországiakéhoz.
Szabóné Orbán Olga
Kolozsváron született 1938. október 9-én. Tehetséges tornászként lépett a sport udvarába, aztán egy barátnője közreműködésével csatlakozott Ozoray Lajos vívóihoz, első egyesülete a Kolozsvári Tudomány. Alig múlt tizenöt éves, amikor országos bajnokságot nyert, két évvel később pedig a melbourne-i olimpián egyszerűen ámulatba ejtette a vívóvilágot, ezüstérmet szerezve a női tőrvívásban. Melbourne után férjhez ment Szabó Sándor válogatott vízilabdázóhoz, 1959-ben az ifjúsági világbajnokságon is nyert egy ezüstérmet, majd a római olimpián az ötödik helyen fejezte be az egyéni verseny döntőjét. 1961-ben a torinói világbajnokságon bronzéremért állt dobogóra, rá egy évre már világbajnoki aranyérmet hozott haza Buenos Airesből. A folytatásban évről évre ott helyezkedett el a dobogó közelében vagy éppen a dobogón, igazolva rendkívüli tehetségét. 1963-ban a gdanszki világbajnokság egyéni számában negyedik, az 1964-es tokiói olimpián ötödik, az 1965-ös párizsi világbajnokságon mind egyéniben, mind csapatversenyen ezüstérmet nyert, 1966-ban Moszkvában újra negyedik csapatversenyben, 1967-ben is negyedik lett, de ezúttal az egyéniben, csapatban pedig bronzérmet nyert, következett a mexikóvárosi olimpia a csapatverseny bronzérmével. Egy esztendővel később újra aranyéremért léphetett a világbajnokság dobogójára, ugyanis a román csapat világbajnokságot nyert Havannában, 1970-ben az ankarai világbajnokságon egyéniben bronz-, csapatban ezüstérem volt a jutalma. Következett az ötödik olimpiája Münchenben, ahol bronzérmet nyert csapatversenyen. Itthon két országos bajnoki címmel folytatta pályafutását, majd egy BEK-győzelemmel, na és néhány Balkán-bajnoki címmel. Az erdélyi magyarok vívótestőre ma Dunakeszin él.
Stahlné Jencsik Katalin
1946. július 31-én született Szatmárnémetiben. A legendás Csipler-iskola növendéke volt, majd a Szatmárnémeti Unióban és a fővárosi Steauában folytatta vívópályafutását. Eredményei:
1964, ifjúsági világbajnokság, Budapest: 5. helyezett egyéniben
olimpiai bajnokság, Tokió: 5. helyezett csapatban
1965, ifjúsági világbajnokság, Rotterdam: világbajnok
felnőtt-világbajnokság, Párizs: 5. egyéniben, ezüstérem csapatban
1966, felnőtt-világbajnokság, Moszkva: bronzérem egyéniben, negyedik csapatban
1967, felnőtt-világbajnokság, Montreal: bronzérem csapatban
1968, olimpiai bajnokság, Mexikóváros:bronzérem csapatban
1970, felnőtt-világbajnokság, Ankara: ezüstérem csapatban
1972, olimpiai bajnokság, München: bronzérem csapatban
1973, felnőtt-világbajnokság, Göteborg: bronzérem csapatban
1974, felnőtt-világbajnokság, Grenoble: bronzérem csapatban
1975, felnőtt-világbajnokság, Budapest: aranyérem egyéniben, bronzérem csapatban
1976, olimpiai bajnokság, Montreal: 7—8. helyezett egyéniben és csapatban
1977, felnőtt-világbajnokság, Buenos Aires: 4. helyezett egyéniben, bronzérem csapatban
1980, olimpiai bajnokság. Moszkva: 4. helyezett egyéniben.
Leánya, Krisztina jó úton halad, hogy nyomdokába lépjen. Visszavonulása után Szatmárnémetiben dolgozik mint edző.
Jeneiné Gyulai Ilona
Kolozsváron született 1946. június 12-én. A vívás ábécéjét viszont Szatmárnémetiben a Csipler-iskolában sajátította el, és nagyszerűen, hiszen 1964-ben a budapesti ifjúsági világbajnokságon ezüstérmet szerzett egyéniben, majd a tokiói olimpián csapatban az ötödik helyen zárt a román csapattal. 1965-ben a rotterdami ifjúsági világbajnokságon megvédte egy évvel korábban nyert ezüstérmét egyéniben. Első felnőtt-világbajnokságán egyéniben a hatodik, csapatban pedig ezüstérmes lett. Közben férjhez ment Ionel Drîmbă tőrvívóhoz, Mexikóváros olimpiai bajnokához. 1966-ban a moszkvai világbajnokságon már Drîmbănéként végzett csapatával a negyedik helyen. További eredményei:
1967, világbajnokság, Montreal: bronzérem csapatban
1968, olimpiai bajnokság, Mexikóváros: bronzérem csapatban.
Férje disszidál, elválnak, és Ilona már Gyulaiként folytatja pályafutását.
1969, világbajnokság, Havanna: ezüstérem egyéniben, aranyérem csapatban
1970, világbajnokság, Ankara: ezüstérem csapatban
1972, olimpiai bajnokság, München: bronzérem csapatban
1973, világbajnokság, Göteborg: bronzérem csapatban
1974, világbajnokság, Grenoble: bronzérem csapatban
1975, világbajnokság, Budapest: bronzérem csapatban
1976, olimpiai bajnokság, Montreal: 7—8. helyezett csapatban, de már Jeneiné Gyulai Ilona néven
1977, világbajnokság, Buenos Aires: bronzérem csapatban.
A Martini-kupa végleges tulajdonosaként és a nemzetközi szövetség Oscar-díjával vonult vissza. Ma Nagyváradon él férjével, az egykori labdarúgóval és neves edzővel, Jenei Imrével.
Szabóné Lázár Réka
Brassóban született 1967. március 11-én. Hatéves korában kezdett el vívni a Brassói Traktor színeiben. Első bajnoki címét tízévesen nyerte. Az igazán nagy eredményei kilencven után jelentkeznek.
1990, világbajnokság: 4. helyezés egyéniben
1991, világbajnokság: 4. helyezés csapatban
1992, olimpiai bajnokság: 6. helyezett egyéniben, bronzérem csapatban
1993, világbajnokság: ezüstérem csapatban és oklevél a testnevelési főiskolán
1994, világbajnokság: aranyérem egyéniben, aranyérem csapatban
1995, világbajnokság: ezüstérem csapatban
1996, olimpiai bajnokság: ezüstérem csapatban
1997, világbajnokság: ezüstérem csapatban
1998, Európa-bajnokság: bronzérem egyéniben, 4. helyezés csapatban
világbajnokság: ezüstérem csapatban
1999, Európa-bajnokság: ezüstérem csapatban
2000, Európa-bajnokság: ezüstérem egyéniben, ezüstérem csapatban
olimpiai bajnokság: 8. helyezés egyéniben
2001, Európa-bajnokság: bronzérem csapatban
világbajnokság: 5. helyezés csapatban
2002, világbajnokság: bronzérem csapatban
2003, világbajnokság: bronzérem csapatban
2004, Európa-bajnokság: aranyérem csapatban.
Férje az olimpiai bronzérmes kardvívó, Szabó Vilmos. Fiuk, Mátyás ügyesen forgatja már a kardot. Szabóék éveket töltöttek Németországban, de valahányszor hívta a román vívószövetség, mint Dumas legendás hírű testőrei, jöttek, hogy szolgálják szülőföldjüket.
Kilenc testőr. Kilenc vívónő, akiket bármelyik ország válogatottja tárt karokkal várt volna. De ők hazájukban maradtak, hogy megvédjék és erősítsék a magyar vívósport hírnevét. Büszkén tekintünk rájuk, s valljuk magunkénak. Isten éltesse őket.
