Úgy látszott, Románia is beadja derekát, és csatlakozik az unióban kialakulni látszó konszenzushoz, miszerint elismerik a Szerbiából kiszakadni készülő, több évtizede albánná és muzulmánná vált városállam függetlenségét. Igen ám, de Szerbia hallani sem akar területe újabb megcsonkításáról, ráadásul Spanyolország, Görögország, Ciprus, Szlovákia és természetesen Románia is aggályosnak tartja ezt a lépést. Hogy miért, igen kézenfekvő: félnek az országaikban egyre erőteljesebb autonomista, illetve itt-ott már kiválást követelő mozgalmaktól, s úgy érzik, Koszovó függetlensége felerősítené ezeket. Az uniós államok egy héttel korábban Ciprus kivételével — természetesen, az Egyesült Államok nyomására — mintha közös nevezőre jutottak volna. Aztán mégsem.

Brüsszelben összeszedte bátorságát Traian Băsescu államfő, és bejelentette azt, amit amúgy a román közvélemény tőle várt: Bukarest — legalábbis az ő mandátuma alatt — nem kívánja elismerni az albánok lakta tartomány függetlenségét. És ahogyan az már mifelénk megszokott, rá­duplázott erre Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök, mikor bátran kimondta: Bukarestnek komoly fenntartásai vannak Koszovó függetlenné válásával kapcsolatban, s igen aggályosnak tartja annak hatását a Nyugat-Balkánra. Mindketten a már Ceauşescu-időkből jól ismert szólamot hangoztatták: Románia azt akarja, hogy Belgrád és Pristina között tárgyalásos úton szülessék megoldás, természetesen úgy, hogy ne sérüljön Szerbia területi épsége. Igazi fából vaskarika, mégis ezt fújják. S mert a helyzet igen bonyolult, az amúgy is bizonytalankodó európai kormányfők ismét meginogtak, és a halogatás taktikáját választották: majd a tavasszal!

Szemmel látható, Traian Băsescu elnök és Tăriceanu kormányfő attól tart: a függetlenedési törekvések nem állíthatók meg Koszovó határánál. Kár, hogy azt nem veszik észre: ma még lehet, sőt, szükséges területi autonómiákról tárgyalni.