A tél csendjében még nem lehet tudni, mikor mérnek vissza számukra a Feketeügy menti lapály legelőjéből, amire a szomszédos Cófalva állattartói is számot tartanak, akik meg Réty felől vesztettek el legelőterületükből. Az állami gazdaság és a disznóhizlalda csak időleges újjáéledést jelentett a környék lakói számára. Nem könnyű beletörődni abba, hogy nehéz az élet a Várhegy alatt.
Az utas, aki Cófalva felé halad Réty irányából, csak a lécfalvi református templom toronygombját látja Várhegy történelmi eseményekhez kapcsolódó tanúhegye mögött. A Várhegy mögött élő falu didereg a beköszöntött télben. Mire, milyen jóra számíthatnak most, amikor egyre nehezebb az élet? – teszik fel a kérdést a lécfalviak ilyenkor, az ünnepvárás csendjében, az új esztendő küszöbén. Nem önálló település, tőlük csak kifelé megy a pénz, az adó, befelé majdnem semmi. Nagy­borosnyóhoz kapcsolták, ott dől el részben sorsuk. Egykori községi erdeik is oda tartoznak, fújhat a Nemere. A visszafoglalás megtörtént, de földvagyonában csak az lehet biztos, akinek kezében a birtoklevél. Az állatállomány eléggé leépült, a föld megmunkáltatása egyre többe kerül, fiatal csak az marad itthon, aki másutt nem talált megélhetést. Erős és összetartó vezetőség kellene a falu élére, de min­denki a maga dolgával van elfoglalva. A falut ketten képviselik a borosnyói tanácsban, még jó, hogy ők is vállalták. A községvezetésnek több volt az adóssága, s még több a gondja. Az új évben válik meg, milyen lesz Bo­rosnyó költségvetése, s hogy milyen támogatásra számíthat a többségben néppárti vezetés.
– Mit mondhat e borús helyzetre, milyen ígéretek hangzottak el a fél évvel ezelőtti kampányban? – kérdeztük Kertész Barna tanácstagot, a helybeli iskola tanítóját, a református egyház kántorát.
– Öten vagyunk néppárti tanácstagok a polgármester mellett. Itt, a faluban Hajdó Attila képviseli még Lécfalvát az RMDSZ színeiben. Szerintem túl korai volna még arról beszélni, mit ígért a kampányban polgármesterünk, és mit lehetett volna abból megvalósítani, így év végén, amikor anyagiak hiányában szenvedünk. Szegényes költségvetést örököltünk, de a helyzet fintora, hogy számunkra a baj és a nehézség is eredmény, ugyanis sikerült törleszteni a köz­ség több évre visszanyúló adósságait. Több cég követelte jussát, beperelte az önkormányzatot, időlegesen zárolták számlánkat. Most úgy néz ki, hogy kilábaltunk ebből a nehéz időszakból. Én bízom abban, hogy anyagiak hiányában is, de kissé reményteljes helyzetben tudjuk kezdeni az új évet. A helybeliek állandó kapcsolatban lehetnek polgármesterünkkel, mert a mi énekkarunkban énekel, és hetente több alkalommal itt tartózkodik. Vannak jövőt célzó elképzeléseink. Nálunk élénk a művelődési élet. Feltétlenül szükség lenne a kultúrotthon nyílászáróinak kicserélésére, van ivóvíz, konyha főzőcsempével, villanybojlerrel. Örvendünk ugyan, hogy aszfaltos úton lehet megközelíteni a falut, de itt-ott már megjelent egy-egy kisebb kátyú, amit tavasz nyíltával ki kellene javítani, és a kavics majdnem minden évben elkelne minden mellékutcában. Ezeket kérni fogjuk.
– Mikor lehet arról beszélni, hogy Lécfalvának ivóvíz- és szennyvízhálózata legyen? Van-e erre igény?
– Évek óta arról volt szó, és egyfajta ígéret is elhangzott, hogy amikor a nagy befogadóképességű szeméttároló megépül, annak anyagi alapjaiból a falu ivóvizet és kanálishálózatot kap. Nem hangzik rosszul az az elképzelés sem, hogy Kovászna város jó minőségű és olcsóbb ivóvizéből részesülhetne majd Borosnyó, s akkor talán mi is.

Ünnepváró
Évek óta követjük az orbaiszéki település életét. Ki más, mint a tanító, az óvónő meg a lelkész gondolhatna már Adventben arra, hogy az ünnepen templomi-polgári műsorra is vár a faluközösség, amelynek énekkara, tánc- és színjátszó csoportja van. A lécfalvi műkedvelők hagyományosan vendégszereplésekre is vállalkoznak.
– Az elmúlt években tarka ünnepi műsorokat tanítottunk be – tájékoztatott Kertész Barna –, az idén, hogy változzék, úgy döntöttünk, betlehemes játékot fognak bemutatni tanítványaink. A tavaly Harai Elemér A csoda című, karácsonyi hangulatú színdarabját játszottuk a kultúrházban, azelőtt pedig Wass Albert Csillag az éjszakában darabját, úgyhogy rég nem volt már betlehemes.
A lécfalvi elemi iskoláról Nagy Csongort, a központi Bartha Károly I–VIII. osztályos iskola igazgatóját kérdeztük, aki örömmel mondta, hogy Lécfalván egy tanítónővel gazdagodott a tanári kar, megalakult a közös előkészítő és az első osztály, amelyet Kiss Kinga tanít, a II., III. és IV. osztályosokkal pedig Kertész Barna foglalkozik. December 19-én tartják az iskola karácsonyi ünnepségét. Énekekkel és karácsonyi köszöntőkkel lépnek fel a kis óvodások is, műsorukat Kertész Sára óvónő tanítja be. Az angyal szerepét a községi tanács vállalta, a szeretetcsomagok összeállításában támogatta őket a Kosoké Kft. Az iskolaépülettel különösebb gond nincs, de egy kis felújítás mindig hasznos.
– Lécfalva régi kapcsolatot ápol a délnyugat magyarországi Zalamerenyével. Élő-e ez a kapcsolat? – kérdeztük Szőcs Levente polgármestert, aki elmondta, tavaly nyáron borosnyói küldöttség látogatott Merenyére, mi több, faragott székely gyalogkaput állítottak a faluban. Sajnos, Zalamerenyének nincsen önál­ló iskolája, pedig a lécfalviaknak igazából jól fogna a testvériskola: itt vannak jó borvizek, fenyvesek, orda és sajt, szép kirándulóhelyek, de a lécfalvi gyerekek is szívesen kipróbálnák Zala térségének termálvizes strandjait.

Karácsonyi történet röviden
Péter Barna fiatal lécfalvi református lelkészből árad a derűlátás. Háromszékiként került Lécfalvára a dési egyházmegyéből, ahol papi pályáját kezdte. A lécfalviak karácsonyáról kérdeztük, s éreztük, hogy számára a karácsony mindig új, ő az ünnepi ájtatosság, a Megváltó születésének örömét adja át azoknak, akiknek betanítja a karácsonyi templomi műsort. Szenteste fellépnek a vallásórára járó gyerekek, szavalnak, és egy rövid összeállítást adnak elő a karácsonyi történetről. Az ifjak a kátésokkal együtt szerepelnek, és mindenki részesül a karácsonyi ajándékcsomagból, amit a gyülekezet egyelőre önerőből állít össze.
Péter tiszteletes 357 református lélek lelkipásztora. Elmondta, hogy tizenöttel nőtt a gyülekezet lélekszáma. A városból hat család költözött haza, több felnőtt és két helybeli cigány család is bejelentkezett, jelezve, hogy  részt szeretnének venni a gyülekezet életében. Kedvezően alakult tehát a hívek száma, négy gyereket keresztelt, négy személyt temetett.
Éppen pályázatot nyújtott be a megyei tanácshoz, hogy támogatnák, mert be szeretnék fejezni a 430 éves műemlék templom külső tatarozását, minekutána a belső felújítás már megtörtént. A lelkészi lakon is akadna tennivaló, itt a tél, gyengén zárnak az ajtók-ablakok, az épület hátsó része szívja fel a talajból a nedvességet. Jó volna könyvtárteremmel bővíteni az épületet, ami nemcsak könyvtárként, hanem közösségi házként is szolgálna, ahol a vallásórákat, ifjúsági és felolvasóesteket, önképzőköri tevékenységet is lehetne tartani, annál is inkább, mert a mai fiatalok egyre kevesebbet olvasnak.
– Miből gazdálkodik az egykoron tehetős eklézsia?
– Tíz hektár legelő és öt hektár szántó az egyház birtoka. A falu állatai legelnek az egyházi területen, minden állat után 19 lej adományt fizetnek. Új egyházi könyvtár létesült, amelynek köteteit Magyarországon gyűjtötték össze, ugyanis én vagyok az erdélyi szórványkönyvtárak alakításának itteni koordinátora. Hetente szülői kör is működik a gyüle­kezeti teremben a Caritas szervezésében. Barabás Hajnalka pszichológus segíti a szülőket a gyereknevelési kérdésekben, időközben kézimunkázni is lehet.

Az áldozat egy tehenészet
Erről tanúskodik a csend a várhegyi egykori báró Szentkereszti-, később Baczoni-féle latifundiumon, a Varga-farmon. Varga József mezőgazdasági mérnököt minden dolgos ember ismeri Lécfalván és Várhegyen. Számtalan embernek adott kenyeret, munkalehetőséget a várhegyi állami gazdaság telepén. A magánosítás útjára lépett Varga-farm tehénállományát, többszörösen díjazott teheneit sokan megcsodálták.
– Miért hagyott fel az állatfarmmal? – kérdeztük a régi ismerőstől.
– Tizenöt év kemény munka után kiderült, hogy a tehenészetem teljes veszteséggel dolgozik, alacsony a tej ára, s csak jó munkásainkra v­ló tekintettel tartottuk még egy ideig a farmot, de fel kellett számolni, mert kevés volt a legelő is, s az állatok tetemes részét el kellett tartani. Nem mondom, fájdalmas volt tőlük meg­válni. A hazai gazdaságpolitika áldozata lett a tehenészet. Ausztráliában élő egyik fiunk tanácsára áttértünk a növénytermesztésre – feleségem, Annuska is egyetértett ezzel –, ami azelőtt tevékenységünknek csupán 20 százalékát tette ki. Most 110 hektáron dolgozunk, amelynek egy részéért bért fizetek a tulajdonosoknak, a maradék 42 hektár az én tulajdonom. A bérbeadóknak hektáronként 700 kg búzát adok, vagy annak ellenértékét piaci áron fizetem. Öt éve tértünk rá a növénytermesztésre, lenn a farmon, gépeim, néhány disznó és a kutyák maradtak. Három állandó alkalmazottal dolgozunk, s pénzügyi helyzetünk is helyreállt. Az őszi szezonmunkán – krumpliszedésnél, cukorrépahordásnál 20–25 idénymunkást foglalkoztatunk. Meg vagyok elégedve eredményeimmel, mert a nyári csapadékhiány ellenére cukorrépából hektáronként 45, krumpliból 18 tonnás, búzából pedig 3500 kg-os hozamot értünk el. Szinte hihetetlen, hogy farmunk nincs messze a műúttól, mégis gyakran elkerülnek a felvásárlók. Még van értékesítésre váró krumplink, búzánk még eladatlan és több mint 1300 tonna répát adtunk le a botfalusi gyárnak. A szomszédságban két kovásznai román magántermelő kollégám is dolgozik, baráti viszonyt ápolok velük, bajainkban egymást készséggel kisegítjük. Várhegyhez köt a föld és a múlt, egykori munkásaim. Feleségemmel együtt ott érezzük jól magunkat. A bárkányi Anica néni, egykori munkásunk még most is meglátogat. Jó telet, esőben-áldásban gazdag nyarat várunk, csendes, békés karácsonyt és új esztendőt.