Az Izabella alapítvány a Diakónia és a Caritas segélyszervezettel együtt olyan feladatra vállalkozott régiónkban, melynél fontosabb a bajba jutottak szempontjából nem is létezhet, hiszen a kórház minden igyekezet ellenére sem tudja azt nyújtani adott helyzetben, amit az otthoni környezet megtartása mellett a gyógyítás elérhet. Pontosan a kezelés és az ápolás hatékonyságának fokozását tartották szem előtt akkor, amikor a három szervezet olyan hálózatot hozott létre, melyre addig nálunk nem volt példa, de mely a lehető legcélszerűbbek közé tartozik: az ápoltat nem elszakítani az otthonától, hozzátartozóitól, és úgy nyújtani neki azt, vagy szinte azt, amit egy kórházi kezelés adhat. Amire különben elhúzódó betegség esetén nincs is lehetőség. A lelki-pszichológiai többlete a közelítési módnak önmagában gyógytényező, és aki megtapasztalta, minden túlzás nélkül állíthatja: pótolhatatlan.
Gondozóból gondozott
A két egyházi hátterű segélyszervezet mellett az Izabella Alapítvány megkülönböztető vonása, hogy magánszemélyek alapították: Domokos Izabella okleveles orvosi asszisztens és dr. Szígyártó Ernő nefrológus főorvos. Magánszemélyek, de szakemberek. Szakemberek, de szociális gondot kívánnak orvosolni. A szakmán túl a dolgot erkölcsileg a névadó saját szenvedéstörténete, élettapasztalata teszi igazán hitelessé. A történet nagyon tanulságos.
– Sepsiszentgyörgyön születtem és nőttem fel, édesanyám is az egészségügyben dolgozik, édesapám a Jájából ment nyugdíjba. Egészségügyi líceumot jártam Székelyudvarhelyen, s nem értem be ennyivel, pár éve a brassói orvosi egyetemen az asszisztensnői szakot is elvégeztem, Szebenben mesteriztem. Tizenegy éves kislányomat hátgerincműtétem után szültem. Baróton a városi kórházban álltam munkába a gyermekosztályon, ott kezdődtek a magam bajai. Gerincproblémáim támadtak, egy idő után apró betegeim emelgetése is túl nehéznek bizonyult. Hazatértem, és a megyei kórház szívgyógyászati osztályán kaptam állást. Teljesítettem szolgálatot a megyei egészségügyi igazgatóságon is, ahonnan továbbképzésre küldtek. Úgy volt, minden egyes megyében létre fognak hozni egy otthonápolásos alapítványt vagy egyesületet. Amikor hazajöttem, úgy tűnt, fontosabb dolgaim is vannak, ugyanis épp Ivácsony doktornővel dolgoztam, követtem őt a dialízis osztályra, amit akkor, 1997-ben hoztak létre. Azt megelőzően Veszprémben és a brassói Marzescu Kórházban készültem fel a feladatra. A műveseközpontban különféle oldatokat használnak, ezeket tízliteres palackokban tárolják. Itt történt, hogy egy gyors palackcsere során hirtelen emelés közben éles fájdalom hasított a gerincembe. Így lett belőlem, ápolóból ápolt, asszisztensből beteg egy szempillantás alatt. Három műtéten estem át, a harmadik után lebénultam, ágyba kerültem, majd mankóval jártam, és mindenféle bajom volt. A szüleim segítettek meg a párom, ők gondoztak. De 24 éves voltam, és erős akarat ébredt bennem, hogy meggyógyuljak. Ugyanis folyton azt kérdeztem magamtól: miért van az, hogy a rokonokon kívül senki másra nem számíthatok? Elhatároztam, ha egyszer még lábra tudok állni, a rászorulóknak szentelem magam. Egyik reggel anyukám éjszakai műszakból jött haza, és elszundított mellettem, én meg nem tudtam kimenni a mosdóba, hogy ne ébresszem fel, kézzel próbáltam meg dobálni magam a padlón. Persze, mire kiértem az előszobába, felriadt, megszidott, miért nem szóltam. „De hát nincs, aki segítsen rajtad kívül?” Akkor javasoltam a férjemnek: ha felgyógyulok, hozzunk létre egy alapítványt, mert segíteni akarok azokon, akik balszerencséjükre hasonló helyzetbe kerülnek.
A fordított szerep
Domokos Izabella nagy erőfeszítések árán megtanult ismét mankó nélkül járni, annyira, hogy ma egyáltalán nem látni a mozgásán, miken ment keresztül. Visszatért a dialízisközpontba, de az ottani követelmények meghaladták erejét, betegnyugdíjazták, majd a megyei egészségügyi igazgatóságon kapott munkát. Itt került kapcsolatba az otthoni beteggondozást beindító országos kezdeményezéssel, mint már említettük, és gyógyulása után, 2000-ben ezzel bizonyult úttörőnek a megyében.
– Igen, a mi anyagi hozzájárulásunkkal indult az alapítvány, egy részét bútorral stb. lehetett szavatolni, én nagytatámtól örököltem egy bécsi zongorát, többek közt az is „áldozatul esett” az alapítványnak. Hozzájárultak anyagilag a szüleim is. A Vöröskereszten kívül akkor más az ágazatban nem létezett ilyen. Huszonvalahány évesen döntöttem el, ha lábra állok, és helyrejövök, biztosan segíteni fogok másokon. Emelni nem tudtam, emiatt olyan munkát kellett keresnem, amit elvégezhetek, és hasznosan teszem. Nem az volt ugyan az elképzelésem, hogy 2012-ben főleg onkológiás és agyvérzéses betegekkel foglalkozom majd, de idővel így alakultak a dolgok, itt a legnagyobb a szükség a segítségre. Anyagi okokból is szűkítenünk kellett a tevékenységet. E páciensek a betegség végső stádiumáig állnak gondozásunk alatt. Tehát palliatív kezelést is végzünk. Nehéz napokat élünk át, mivel naponta veszítünk el beteget.
– Mondhatni, a legnagyobb megterhelést, a legnehezebb feladatot vállalták.
– Igen sokszor a véggel szállunk harcba, meghosszabbítjuk a betegek életét.
– Képzelem, milyen erkölcsi és orvosi dilemmák elé állítja ez önöket.
– Fájdalomcsillapításon túl egyéb kezelést is nyújtanunk kell, természetesen.
Az Izabella Alapítvány egyébként adományokat elfogadhat, egy ideig abból tartotta fenn magát. Kezdetben holland segélyben részesültek, amely kimondottan az intézményalapítást volt hivatott megkönnyíteni. 2003-tól szerződéses viszonyba léphettek a megyei egészségbiztosító pénztárral, az erre fordítható havi 7500–8000 lejt egyenlő arányban osztják el az említett három alapítvány között. Ezen kívül a városi és a megyei önkormányzat is támogatásban részesíti őket. Munkatársaik mind szakemberek, köztük, gyógytornászok, ápolók, orvosok, mentősök. Két mentőkocsival is rendelkeznek.
– Feltétel, hogy szakmabeli legyen az alkalmazott, napi két órát dolgozik nálunk. Ragaszkodom hozzá, hogy gyakorlott gondozó legyen, a legjobb hely a tapasztalatszerzés tekintetében a kórház. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ha kihívnak valakit, ott pánikba essék, mert nem tud elsősegélyt nyújtani, vagy más miatt jöjjön zavarba. Ketten belülről szervezzük a munkát. Persze, a sürgősségi osztállyal nem kellene minket összetéveszteni.
Az alapítványnál összesen heten dolgoznak pillanatnyilag, szükség esetén e létszám bővíthető. Szentgyörgyön és Kézdivásárhelyen nyújtanak szolgáltatást, valamikor Bodzára is kijártak, de túl fárasztónak bizonyult. Az alapítvány székhelye a Horgász utca egyik tömbházának földszintjén található, itt a négy helyiségben irodát rendeztek be, egy gyógytornatermet, nemrég kozmetikai szalon is nyílt, amit szabad idejében lát el a vezetője. Újabban prevenciós célokat is ki szeretne tűzni az intézmény elé:
– Fontosnak tartom a torna mellett, hogyan táplálkozik az ember. A bajt meg is lehet előzni, és Burján doktornővel azon gondolkozunk, hogy weboldal segítségéhez is folyamodunk. Mesteri dolgozatomban a kardiovaszkuláris megbetegedések megelőzéséről írtam, ez lévén az egyik leggyakoribb halálok is. Sepsiszentgyörgyön az évi 2500-ból 1400–1500 személy ebben hunyt el. Nos, tábort szerettünk volna a helyes életmódra nevelésnek szentelten szervezni, akik eljöttek, végül egy hétvégét töltöttek velünk. Az idén folytatni kellene, pályázatunkat sajnos elutasították, de nem adjuk fel.
Ismertessük végül, milyen szolgáltatást nyújtanak a munkatársak.
Az otthoni szakápolás részeként vérnyomást, vércukorszintet, lázat mérnek, vizelet- és székletleletek elkészítését ellenőrzik, injekcióznak és infúziókat adnak, sebkötözést vállalnak, katétert cserélnek, gyógytornát szerveznek, egyéb betegápolási és -ellátási feladatokat vállalnak, szükség esetén mentőautóval beteget szállítanak.
Az alapítvány vezetője, kit saját szenvedése tanított meg arra, mit tesz a segítség
