A harminchárom éves Sükösd Ede közgazdász a kézdivásárhelyi Ilu üzletlánc tulajdonosa. Bevallása szerint beleszületett a kereskedelembe, hiszen édesanyja, a kiskászoni néhai Sükösd Ilona régi vágású, nagy tapasztalattal rendelkező kereskedő volt, Marosvásárhelyen végezte a kereskedelmi iskolát, majd zsidó kereskedőknél sajátította el a szakma minden csínját-bínját. Sükösd Ede, bár Fogarason született – ahol négyesztendős korában elveszítette az édesapját, és ezért ötévesen édesanyjával hazaköltöztek a céhes városba –, kézdivásárhelyinek vallja magát, hiszen ide kötik gyermekkori emlékei, a rokonság, a család. A fiatal magánvállalkozó jelenleg nyolc vegyes üzlet és két vendéglátó-ipari egység tulajdonosa. A céhes város kereskedelméről beszélgettünk vele.
Egy kis közelmúlt
– Még tizenkét éves sem voltam, amikor édesanyámmal már az országot jártam, főleg Bukarestbe és Temesvárra mentünk árut beszerezni – kezdte visszaemlékezését Sükösd Ede. – Ez, persze, 1989 előtt, amikor nagyon nehezen lehetett hozzájutni az édességhez, déligyümölcshöz. Akkor édesanyám még csak az Ady negyedbeli Ilu bárt vezette, majd bérbe vette az állami kereskedelmi vállalattól. A nagy román forradalmat tizenhárom évesen éltem meg. Édesanyám elsők között vágott bele a magánvállalkozásba, és a bár mellett az élelmiszerüzletet is kibérelte. Tizennégy évesen az iskola mellett a kereskedelemből is kivettem a részemet, délutánonként a bárban vagy az üzletben tevékenykedtem. Tizenöt évesen édesanyám kibérelte számomra a mostani Petőfi mozi épületét, ahol két éven át diszkót szerveztem. Sajnos, tizenhét és fél éves koromban édesanyám megbetegedett, kezelőorvosa azt mondta, két hónapja van még hátra. Nem lévén nagykorú, a céget sem hagyhatta rám. Magyarországi kezelés után felcsillant a remény, hiszen annak köszönhetően még tíz évet élt. Így sikerült átadnia nekem a kereskedelemben szerzett minden tudását. Időközben elvégeztem a közgazdasági egyetemet, és pénzügyi szakmában mesteriztem. Húszévesen már három üzlettel rendelkeztünk, mára ezek száma nyolcra gyarapodott. Közülük hat a cég tulajdona, a többi bérelt egység. Ezen kívül Kézdi-vásárhelyen egy bárt, Kovásznán egy cukrászdát és egy élelmiszerüzletet működtetünk.
Kevesebb bevétel
– Hogyan sikerült megbirkózni a válsággal, mennyire érintette a három raktáráruház megnyitása?
– A válság miatt eddig csak a kézdivásárhelyi cukrászdát és a piaci élelmiszerüzletet zártam be. Ez benne van a pakliban, aki kockáztat, annak veszteni is tudni kell. Öt éve a fitnesztermet béreltem ki, de nekem nem érte meg, mivel magas volt a bérköltség, a bevétel meg nem ütötte a kiadásokat, ezért a felszerelést átadtam a polgármesteri hivatalnak, működtessék ők tovább. Engem édesanyám mindig arra tanított, hogy előre kell lépni, fejleszteni kell a céget, nem szabad egy helyben topogni. Ezért is érintette cégemet kellemetlenül a válság. Elindított beruházásaimat kellett leállítanom. Egy ideig tartottam a frontot, nem vettem tudomást a válságról, de a saját bőrömön tapasztaltam, hogy csökkent a vásárlóerő, kevesebb a bevételem, mint addig. A válság előtt a cégemnél 80–85 alkalmazott dolgozott, mára ez a létszám tizenöttel csökkent. A mostani bevételhez képest az alkalmazottak száma most is magas. A Penny Market és a Plus (a jelenlegi Lidl) megjelenése kevésbé érintette üzletláncom bevételét, azt az időszakot gond nélkül átvészeltük, sőt, annak idején, 2008-ban több helyi kereskedővel összefogva főtéri tüntetést is szerveztem a második raktáráruház ellen. Én akkor is és most is azt vallom, hogy az egészséges konkurencia haladást hoz, hozzájárul a kereskedelem felvirágoztatásához, de a helyi kereskedőket nem szabad megölni, mindig előtérben kell maradniuk, hiszen ők helyben fizetik az adót, a multik nem nálunk adóznak. A Kaufland megjelenése már kellemetlenül érintett, látványosan csökkent a bevételem. Persze, a harmadik nagyáruház a másik kettő üzletét is rontja, de ez számomra nem vigasz. A város kereskedelmi életét jelenleg idegenek határozzák meg.
Elhibázott magánosítás
– Mi a véleménye arról, hogy az állami kereskedelmi vállalat magánosításakor nem a helyi kereskedők kapták meg egységeiket, a vállalat akkori vezetői állásaikat féltve idegeneknek játszották át a cég vagyonát, akik azt később jó pénzért adták el az addigi bérlőknek?
– Nálunk balul sikeredett a privatizáció. Az elképzelés nem volt rossz, de a kivitelezés annál rosszabbul sikerült. A régi vezetőség féltve pozícióját, átjátszotta a részvényeket pár magánszemélynek, és nem azok kapták meg, akiket megilletett volna. Két magánszemély megvásárolta mondhatni bagóért a vállalat vagyonát, és azóta a bérekből élnek. Persze, el is adtak az egységekből. A régiek, akik tovább akartak ott dolgozni, kénytelenek voltak magas bért fizetni.
– Kézdivásárhelyen is megalakult a Székelyföldi Vendéglátó Egységek Szövetsége, a SZVESZ.
– Ez jó lépés volt. Leülünk, és megtárgyaljuk közös gondjainkat, megoldást próbálunk keresni a felmerülő gondokra. Egy-két jó ötlettel egymáson is tudunk segíteni.
– Cége a közelmúltban első díjat kapott a Kovászna Megyei Ipari és Kereskedelmi Kamarától a kereskedelmi középvállalkozások kategóriában.
– Harmadik alkalommal kaptunk első díjat 2008 óta, két évvel ezelőtt második helyen végeztünk, tavaly meg idén elsők lettünk a nem szakosított üzletek kategóriájában.
– Hogyan tovább?
– A jövő esztendő véleményem szerint semmivel sem lesz jobb, mint az idei. Az energiaárak emelkedése miatt csökken a vásárlóerő. Az utóbbi egy-két évben áldozatok árán tartottam fenn az üzletláncot, a veszteséges egységeket nem zártam be, de amikor cég szinten is veszteséges leszek, akkor már nem lesz pardon, pár üzletet be kell majd zárni és elbocsátani az alkalmazottakat. Fájó döntést kell hoznom, de nem mehet a cégem rovására.
