Sporttal az egészség szolgálatában

2012. december 22., szombat, Sport

„Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.”
(Biblia, Prédikátor könyve)
Csíki Sándor – az első tornatanárok egyike, akit megismertem Háromszékre kerülésemkor. Egyetemi csoporttársam, Tömöry Péter kollégája volt a Textiliskolában.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

 De nem ott ismerkedtünk meg, hanem a Szent Anna-tónál, ott, ahol égig érnek a fenyőfák, ahol kristálytisztán hullámzó víz mesél a legendák világáról, a bálványosi várról, a tündérekről... Csíki tanár úr nem a mesét figyelte, hanem apai gondoskodással követte diákjainak minden mozgását, s ha a szükség úgy kívánta, igazi pedagógusként, gondviselőként lépett, hogy védje a természet kincsét, s a diákjai egészségét. Sokszor felelevenednek emlékezetemben a Szent Anna-i képsorok, és mindig arra a következtetésre jutok, hogy irigylésre méltó szülői és iskolai nevelésben részesült a tanár úr.
Nem sok idő múltán a tanár úr testnevelő tanári, edzői útja s az én újságírói utam gyakran találkozott, mondhatom úgy is, hogy összefonódott, hiszen valahányszor ellentmondásba került véleményünk (ilyen volt jó néhány) egy-egy mérkőzés kapcsán, nem kritikusan fordult felém, hanem baráti és szakmai beszélgetéssel igyekezett egyeztetni, egy vágányra terelni a véleményeket. Mi tagadás, kezdő újságíróként sokat tanultam tőle a sport területén.
A napokban újra találkoztunk. Élet­pályájáról beszélgettünk, mert úgy vélem, Csíki Sándor tanár úr példája tiszteletre méltó és ugyanakkor követendő.
Köpecen született 1934. május 25-én. Szülőfalujában kezdte az iskolát, itt járta az I–IV. osztályt Nagy István tanító bácsi idején. „A tanító bácsi a falu mindenese volt – így a tanár úr –, színdarabokat tanított, táncot, ő vezette be Köpecen a szüreti bált, pontosan megtartotta az órákat, egyetlen tornaórát sem hagyott ki... Ma kopjafa őrzi emlékét az iskola udvarán.” V–VIII. osztályt Székely­udvarhelyen végezte, s itt került közelebb a sporthoz, az általános testneveléshez. Ki­lyéni Imre tornatanár irányításával a torna vonzáskörébe került, de a székelyudvarhelyi A-divíziós csapat, az Autosport is megfertőzte öccsével, Attilával együtt a kézilabda vírusával. „A régen feledésbe merült tornaünnepélyeken ismerkedtem meg a nyújtóval és a különféle ugrásokkal. Ezek az évzárók igazi népünnepélyekké nőtték ki magukat. A kollégium kertjében atletizáltunk, játszottunk, a Papkertben szánkóztunk. A nagy nyári vakációk végén alig vártam, hogy felpattanhassak édesapám megpakolt lovasszekerére, s elinduljunk Szé­kelyudvarhelyre. Vonzott a város és az iskola sportélete. ”Székelyudvarhely után Bras­sóba került a Fémipari Szakiskolába, ahol Újsághy Gábor testnevelő tanár egyenget­te útját a sportmozgalom rengetegében. Továbbra is inkább a torna és a kézilabda vonzotta. „Szertornában a városi Torna Egylet színeiben heti három edzésen vettem részt, na és a középiskolák, a Honterus, a Şaguna, a 3-as számú líceum (a mai Áprily Lajos Líceum) és még jó néhány suli közötti versenyeken. Nagy presztízscsatákat vívtunk, mind a szertornában, mind pedig a nagypályás, mert akkor az volt, kézilabdában, de soha sem etnikai alapon... Nagyokat kirándultunk Brassó-Pojánába, ott rendezték meg a Téli Világifjúsági Fesztivált, nyá­ron szorgalmasan kijártunk Noába a strandra, s nem egyszer átruccantunk a Feketha­lom mellett emelkedő Magura strandjára. A Torna Egyletnél a szerek között olyan tornásztársakkal dolgoztunk, mint Szimacsik, Elekes, mindkettő válogatott, nagy hatással voltak ránk. Az Egylet gondoskodott a versenyeztetésünkről is, bemutatókat szervezett, sorra bejártuk a Brassó környéki te­lepüléseket, a szomszédos városokat.” Fé­mipari elvégzése után egy évig a város hadi üzemében, a Metromban dolgozott. A Metrom aztán megszűnt mint hadi üzem, és ezzel véget ért Csíki Sándor kihelyezés-kötelezettsége. Megnyílt előtte a lehetőség kapuja, felvételizhetett a fővárosi testnevelési főiskolára. 1953-ban felvételizett is sikerrel. „A főiskolán a tornaszakos csoportba kerültem, oda, ahol mindennapos volt a szertorna, de ezzel párhuzamosan ment az elméleti és gyakorlati képzés a többi sportágban... A jó tornászmenetelésemnek köszönhetően amolyan kisegítő lettem, a csoporton belül rám bízták a gyengébbeket... 1954-ben megalakult az Állami Cirkusz, s ez segítséget kért a főiskolától. Egy tizenöt tagú csoport – köztünk én is – vállalta, hogy besegít a frissen alakult intézménynek. Részt vettünk a megnyitóján, majd hat hónapon át minden előadásán. Természetesen, tornánk az akrobatikára hangolódott.” 1957-ben, a főiskola elvégzése után mint fiatal diplomás testnevelő tanár Nagybánya tartományba került, ahol mint „idegent” ide-oda helyezték, Szatmár­németibe, Máramaros­szigetre, Nagykároly­ba, Nagybányára. Egy hónapon át tartó huzavona után Nagykárolyban kötött ki, ahol három éven át tanította a testnevelést, és kapcsolódott be a partiumi svábok kézilabda-hagyományainak ápolásába. Nem felejtette el a szertornát sem, jól működő tornaszakosztályt hozott létre. Tornászaival tartományi iskolás bajnokságot nyert, majd országos döntőn vett részt. De mert minden sportot szeretett és fontosnak tartott, rendszeresen részt vettek tanítványai a különböző megyei bajnokságokon... Hogy jó tanár volt, azt bizonyítja az is, hogy találkozásunk előtt kapott egy 53. érettségi találkozóra szóló meghívót. Nagykároly után Sepsiszent­györgyre került. „1960-ban a Textiliskola testnevelő tanára és a Textil Sportegyesület aktivistája lettem. Idejö­vetelemben döntő szerepet játszott az 1960-as női nagypályás kézilabda-világbajnokság. A román női válogatottnak ugyanis itt, Sepsiszentgyörgyön felkészülési mérkőzést kellett játsszania a város férfi csapatával. Szerencsémre ebben az évben került Sepsi­szentgyörgyre Csíki Attila, Szakács Károly, két nagyszerű kézilabdázó, s már itt játszott Straff István. E három emberre építettük a mikós diákok, Pánti János, Goga György, Csoma Sándor, László Zoltán és mások bevonásával a város csapatát. A meccset elveszítettük, de a női válogatott világbajnokságot nyert. Tehát jó munkát végeztünk. Ebben a válogatottban játszott a három háromszéki lány, Nagy Irén, Ugron Jozefina, Radó Ilona. Látva az itt végzett munkát, a kispályás világbajnokságra készülő férfi válogatott felkészülési színhelyéül is Sepsi­szent­györgyöt választotta a szövetség, és rendszeresen ide járt az ifjúsági válogatott is, soraiban Gaţu, Goran, Penu, Marinescu... Ezen válogatottak felkészülési hátterében jelen voltam, de közben figyeltem a szentgyörgyi kézilabda fejlődésére is. A már meglévő Straff, Szakács, Csíki Attila, Lovász, Csíki S., Könczey, Szabó alkotta kerethez csatlakozott Csoma S., László Z., Hudák, Dumitru... mikós diákok, s velük együtt megnyertük a Magyar Autonóm Tartomány bajnokságát. Ez időben nagy segítségemre volt Kovács Károly tanár úr. Később a Textiliskolából került ki Kun Tibor, Frenkó István, Cséplő András, Ráduly Gábor... hárman közülük az A-osztályba is felkerültek, Kun a Bukaresti Dinamo, Fren­kó a Brassói Dinamo, Cséplő az onyesti csapat színeiben játszhatott. A-osztályos szereplésük után hazakerültek Szentgyörgy­re a kialakulóban lévő Győzelemhez, és fel is jutott együttesünk a B-osztályba, természetesen a Sportiskolából felkerült játékosok, Ceangău, Dálnoki, Vida Ödi, Ruzsa és a Csatlós testvérek közreműködésével. Na de hadd térjek vissza a sportiskolás időszakomhoz. Nem bocsátkozom apró részletekbe, maradok annál a csodálatosan szép élménynél, a sok-sok örömnél, melyet az országos ifjúsági I. divízióba jutás jelentett, a Stanciu Victor, Ceangău Sándor, Vida Ödön, Buna, Kerekes, Albu, Mátyás Domi, Ruzsa Pisti, Csatlós Imre, Csatlós Lajos összetételű csapat okozott. Olyan ellenfelekkel kerültünk szembe, mint a Steaua, a Bukaresti Dinamo, Brassói Dinamo, Székelyudvarhely, Ploieşti ificsapatai. Ebben a bajnokságban történt, hogy Ploieşti-en a Teleajen–Steaua A-osztályos találkozó előmérkőzését játszotta a Szentgyörgyi Sportiskola és a Ploieşti-i Sportiskola. A ploieşti-i szurkolók az irántunk érzett szeretetük kinyilvánításaként zengték a „bozgori, bozgori” szavakat, na, persze, a szokásos kiegészítésekkel. Ekkor a bal szélső, Ceangău Sanyi szembe fordult a lelátóval, és kikiáltotta: Bozgori, bozgori, dar tot vă batem! (Bozgorok, bozgorok, de úgyis megverünk!). Sándor nem tévedett! A sportiskolai tevékenységemhez hozzátartozott a női torna is. Kovács Ro­zália kolléganőmnek segítve hoztunk össze egy jól működő csapatot, kicsiktől fel az ifjúsági I-ig, s ez eljutott az országos bajnokság 15–16. helyéig. Ne feledjük, akkoriban harmincnál több csapatot számlált a női bajnokság mezőnye. Hogy neveket is említsek: Kovács Gizella, Simon Éva, Füstös Piroska, Kiss Éva, Mikó Margit, Mikó Mária, Sinka Klára, Gáll Judit, Török Kára, Székely Gyöngyi, Balázs Katalin, Barabás Edit... A Sportiskola abban az időben a mai Mikó Kollégium mellett működött. Demeter Miklós tornaszakos kollégával sportosztályt indítottunk, közösen kialakítottunk egy válogatórendszert a fiútornára, s ennek eredményeként sikerült befogni olyan első osztályba készülő gyerekeket, akik négy év felkészülés után eredményes versenyzők lettek. E tevékenység eredményeként lett Orza Călin híres néptáncos és koreográfus.”
Aztán egyszer csak a sportolók nevelésében sikeres edző megvált a katedrától, a sportpályáktól. 1978-ban a járóbeteg-kezelőbe vonult. Lépése meglepett mindenkit.... Hogy közben még visszatért a kézilabda kispadjára, az MSC-hez, az igaz, akárcsak az is, hogy nem tudott huzamos időre a sportág mellett maradni, s a gyógytorna lett a mindene, itt találta meg hivatását, s bította az arany­igazságot: az ember saját tettei segítségével biztosítja sikerét, helyét az életben. „El­térően a sporttevékenységtől, a gyógytorna másfajta szakmai kielégülést és megbecsülést hozott és hoz mai napig is életembe. Az emberek egészségét szolgálni, azért tevékenykedni, hát kell ennél szebb, nemesebb dolog? Hogy mi ez a szolgálat? Mindenféle rekuperáció, a szervezet deformációinak (púposság, a gerincoszlop oldalirányú elferdülése, az alsó végtagok deformálódása, a lúdtalp...) korlátozása, azt szinte mondanom sem kell, a sport segítségével. Na persze, nem hagytam fel a nevelői hivatásommal, ma úszásoktatással is foglalkozom. Így van ez, ha a tett és a sors összefügg. Örök csodálója és hódolója maradtam mindenféle mozgásnak és minden olyan tevékenységnek, ami az ifjúság egészséges szellemi és fizikai fejlődését segíti.”
Karácsonyra készülünk....
– Igen, karácsonyra – így Sanyi bácsi. – Örökké elérzékenyülök, amikor gyerekkorom karácsonyai jutnak eszembe. Szüleim egyszerűen és mégis csodálatosan megszervezték a három generáció – nagyszülők, szülők, gyerekek – szent estéjét, kicsi ajándékokkal, nagy örömet szerezve nekünk. Az a szeretet, amellyel körülrajongtak minket karácsony estéjén, örökre bennem maradt. A magam rendjén én is igyekeztem gyerekeimnek ezt a szeretetet nyújtani, már nem azokkal a kicsi ajándékokkal, hiszen lépést kellett tartani a korral, változatlan maradt viszont a szeretet. És vonatkozik ez a mára is, hiszen a gyerekek mellett unokák is várják az „angyal érkezését”, a nagytata szeretetét... Boldog karácsonyt, sok szeretetet, még több boldogságot kívánok minden volt sportolómnak, kollégámnak és minden embertársamnak.”

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 511
szavazógép
2012-12-22: Irodalom - :

Kóta Dénes: A régi karácsony

Álmomban virágot ültettem, csak egyik cserépből át a másik nagyobba, s ez jó érzéssel töltött el. A reggeli hírekben havazást jósoltak, amit ilyenkor már nem kell komolyan venni, legalábbis komoly tapasztalatokkal rendelkező felnőtt meg sem hall. Aztán egész nap havazott, ami így január táján elég kiábrándító, ha az ember már naponta tapogatja az orgona rügyeit, sűrű hóesésben.
2012-12-22: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett gyermek, testvér, sógor, kereszt­apa, nagybácsi,
ZOLTÁNI LEHEL MIHÁLY
életének 51. évében türelemmel viselt, hosszas betegség után 2012. december 20-án lelkét visszaadta Teremtő­jének.
Temetése 2012. december 24-én 12 órakor lesz a közös temető ravatalozóházától.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
A gyászoló család
4262687