Mióta az RMDSZ kiesett a hatalomból, kissé elkomorultak vezetői. Ráadásul nemcsak a csúcson lévők szuggerálják nap mint nap választóiknak, avagy az egész romániai magyarságnak, hogy a kormányon kívül nincs élhető élet, hanem az alsóbb szinteken ügyködő embereik is igyekeznek elhitetni, elzáródtak a pénzcsapok, semmi jóra nem számíthatunk, tőlük se igen várjunk semmit.
A Háromszék év végi és év eleji számaiban megszólaló polgármesterek amolyan reményvesztett szeretőnek tűnnek, akiket csúnyán becsapott a párjuk, s most egyedül és elhagyatva életképtelennek érzik magukat. Kár volt majdnem doktrínává, napi politikai hitvallássá emelni egy szűk csoport ama meggyőződését, miszerint a magyarság, illetve a székelység itthon csak akkor boldogul, ha vezetői egy tálból cseresznyéznek a bukaresti hatalom épp soros nagyjaival, s azt a hitet kelteni az emberekben, hogy az elmúlt esztendők alatt csak azért javult némiképp sorsuk, mert sikerült bekormányozniuk magukat különféle minisztériumokba.
A hitet vesztetteket emlékeztetni kellene arra például, hogy bár az RMDSZ tavasszal még ott gőgicsélt a hatalomban, a megye vezetői – köztük Klárik László volt megyemenedzser, jelenleg RMDSZ-szenátor – bemutatott egy Potsa Józsefről, Háromszék vármegye egykori sikeres főispánjáról elnevezett, nyolc évre szóló fejlesztési tervet. Akkor úgy saccolták, Háromszéknek, illetve Kovászna megyének egymilliárd euróra lesz szüksége, hogy e tervet megvalósítsa. És akkor – alig egy-két hónapja – újra hallottuk, ami eddig sem volt titok, hogy a megye csak 48,15 százalékát kapja meg visszaosztásként Bukaresttől az általa befizetett összegeknek. Ebben – minden emberi számítás szerint – az az időszak is benne foglaltatott, amikor az RMDSZ a hatalomban volt, az is, amikor nem.
A Potsa-tervet viszont uniós és kormánypénzekből, valamint önerőből kívánják megvalósítani. Ha jól számoltak, e lehetőségnek most, ellenzékben is érvényesnek kell lennie. Ha a kormány esetleg kevesebbet szán visszaosztani a nevezetes 48,15 százaléknál, jusson eszünkbe: Bocék is így kezdték, pereket is veszítve, még mindig szabad az út a pályázatok előtt, s az önerő sem olvadt el, hisz az adóhivatal nemegyszer dicsekedett – lapunk hasábjain is –, hogy a háromszéki emberek jó adófizetők.
Fölösleges tehát katasztrófahangulatot kelteni, tél közepén például arra panaszkodni, hogy az istennek sem halad az útépítés, vagy nem lesz sem tiszta ivóvize, sem szeméttárolója a térségnek, se pénze, se posztója a székelynek. Dolgozni kellene, tovább pályázni, működtetni a hírös székely leleményességet, szorgalmat, s nem siránkozni elveszettnek hitt koncokon.
