Őseink nem az égből jöttek, nem hoztak magukkal angyali ajándékokat, csak az istenadta tehetséget, rátermettséget, észjárást hozták magukkal, s ha élni akartak a történelem viharaiban, s boldogok lenni, akkor megteremtették, megalkották maguknak a boldogulás eszközeit, megkeresték s megtalálták a módját annak, hogy megőrizhessék elődeik hagyományait, s azokat új és új elemekkel gazdagítsák. A tudományok terén például olyan nevezetességeket sorakoztattak fel, mint a „svéd” Bárány Róbert orvos, az „angol” Gábor Dénes fizikus, az „amerikai” Békésy György fizikus, He­vesy György kémikus, Szilárd Leó fizikus, Teller Ede atomfizikus, Oláh György kémikus, Neumann János matematikus, Wigner Jenő fizikus, az erdélyi Bolyai János és Farkas matematikus, az anyaországi Szent-Györgyi Albert orvos, biokémikus...; a művészetek világában: Liszt Ferenc, Kodály Zol­tán, Erkel Ferenc, a nagyszentmiklósi Bartók Béla, a márkosfalvi Barabás Miklós...; az irodalom területén: Ady Endre, Arany János, Petőfi Sándor, József Attila, Ta­mási Áron, Benedek Elek... hogy csak néhányat említsünk meg a hosszú névsorból...; és végül jöjjön a sport, melynek nagyjai beírták nevüket a „halhatatlanok”, az örökké élő legendák névsorába: Hajós Alfréd, Gerevich Aladár, Rejtő Ildikó, Gyarmati Dezső, Székely Éva, Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás, Kubala László, Bozsik József, Puskás Ferenc... az erdélyiek közül: Balázs Jolán, Jencsik Katalin, Orbán Olga, Bölöni László, Pecsovszky József, a zágoni Szabó Katalin, a teleki Nagy Irén, az imecsfalvi Kicsid Gábor, a baróti Derzsi Ede... Va­lamennyien a magyar nemzet tagjai, függetlenül attól, hogy hol éltek, élnek, milyen ország színeiben léptek küzdőtérre. Csak a testük viselte az illető ország címeres mezét – Kubala esetében például a magyar, csehszlovák, spanyol válogatott dresszét –, a lelkük mélyén valamennyien magyarul éreztek, szívük magyarul dobogott, hiszen a vér, mely ereikben csörgedezett, csörgedezik, soha nem változott vízzé, s nem változik ma sem. Amíg szóltak az illető ország himnuszának akkordjai, lelkük mélyén halkan felcsendültek a jól ismert dal sorai: Visszasírlak, régi hazám / Zúg a fenyves a Hargitán...
Igen, a magyar nemzet tagjai ők. Éppen ezért kötelességünknek érezzük megőrizni s feleleveníteni világraszóló győzelmeik, tetteik emlékét, s ily módon is példát szolgáltassunk gyermekeinknek, fiainknak, leányainknak. És még valami: jó, ha tudják, mi, magyarok együtt jöttünk a Kárpát-medencébe, s bár külön-külön élünk, mégis együvé tartozunk!
Induljon tehát az egyetemes magyar sporttörténeti
Lapozgató
1863. január 1-jén született Párizsban Pierre de Coubertin, az újkori olimpiai játékok atyja, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság életre hívója, megalakítója. Ennek a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak volt tagja dr. Kemény Ferenc alreáliskolai igazgató, további tagok: Willibald Gebhardt (Németország), Jiri Guth-Jarkovsky (Csehország), Viktor Balck (Svédország), Pierre de Coubertin (Franciaország), Demet­riosz Vikelasz elnök (Görögország), Alekszandr Dmitrievics Butovszkij (Oroszország). Dr. Kemény Ferenc Nagybecskereken született. A középiskolát Budapesten kezdte, majd a Stuttgart melletti Pfleiderer-féle internátusban folytatta, és Budapesten érettségizett. Érettségi után tanári oklevelet szerzett fizikából és matematikából. Rá egy évre Párizsba utazott, ott a College de France és a Sorbonne előadásait hallgatta. Ekkor találkozott a három évvel fiatalabb Cou­bertinnel, és kötött vele barátságot. Sokat beszélgettek az antik világ játékainak felújításáról. Kemény javasolta, hogy az első újkori játékokat görög földön kellene megrendezni... Ott is rendezték meg 1896-ban. Coubertin és Kemény barátsága a focipályán is folytatódott, 1911. január 1-jén: Franciaország–Magyarország 0–3 (0–2). Párizs, Stade du CAP, Charentonneau, 2032 néző. Vezette a belga Barette. FR: Coulon–Gindrat, Sollier–Rigal, Ducret, Du Rheart–Morel, Bellocq, Moës, Gravier, Verbrugge. MA: Sipos–Sellő–Révész, Szendrő–Biró, Kürschner, Takács–Weisz, Károly, Karódy, Schlosser, Borbás. Szövetségi kapitány: Minder Frigyes. Gólszerzők: Schlosser (10., 31. és 49. p).
1879. január 2-án született Budapesten Bauer Rudolf, a második újkori olimpia diszkoszvetőbajnoka. Bauer a Budapesti Torna Egylet sportolójaként első sikerét 1895-ben aratta birkózásban. Első diszkoszvetőversenyén, 1896. augusztus 9-én Siófokon 26,30 métert dobott. Négy évvel később a saját maga által feltalált és begyakorolt új technikával 33,21 méterre javította a magyar csúcsot. És ezután következett első nemzetközi versenye, az első párizsi olimpia (1900) diszkoszvető-vetélkedője, melyen 36,04 méteres dobásával aranyérmet szerzett. Ez a 36,04 méter egyébként Európa-csúcs. Rudolf úgy nyerte olimpiai bajnokságát, hogy sem előtte, sem utána még magyar bajnok sem volt. Fiatalon, 21 évesen hagyta abba nemzetközi szereplését, és csak vidéki gazdászversenyeken állt dobókörbe, s röpítette 43 méterre is diszkoszát. * 1944. január 2-án született a kolozsvári Pata utcában Fitzi Balázs súlyemelő, aki a római olimpián (1960) az 56 kg-osok súlycsoportjában a 12. helyet szerezte meg.
1912. január 3-án Rákospalotán született Berczelly Tibor kardvívó, aki a tőr és a párbajtőr pástján is otthonosan mozgott. Éremgyűjte­ménye: 3 olimpiai aranyérem (kardcsapat: 1936, 1948, 1952) és két bronz (kard egyéni – 1952 és tőrcsapat – 1952), 4 világbajnoki arany- (kardcsapat – 1937, 1951, 1953, 1954), 1 ezüst- (kard egyéni – 1937), 1 bronzérem (kard egyéni – 1954). A magyar bajnokságban nyolcszor nyert kard egyéniben bajnoki címet, tizenegyszer kardcsapatbajnokságot, tőrvívóként nyolcszor volt magyar bajnok csapatban, s mint párbajtőrvívó egyszer nyert bajnoki aranyérmet. Csodálatos teljesítmény. * 1932. január 3-án született Kovász­nán egy hétgyermekes családban Ugron Jozefina. Az elemi iskolát Kovásznán végezte el, majd a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kol­légiumban folytatta tanulmányait. A kézilabda ábécéjét, alapismereteit a székelykeresztúri tanítóképzőben végzett bátyjától, Endrétől sajátította el, így aztán senki sem lepődött meg, amikor a textilgyári csapat edzője meghívta A-osztályos csapatába. Érettségi után a fővárosi Testnevelési Főiskolára felvételizett – sikerrel –, és a főiskola csapatában folytatta kézilabdás pályafutását. Nagyszerűen, hiszen válogatott lett, 1956-ban a második női nagypályás világbajnokságon a Jianu-Radó Ilona, Nagy Irén, Günther Irina, Haberpursch Magda, Ileana Colesnicov, Lucia Dobre, Victoria Dumitrescu, Elena Pădureanu, Aurora Popescu, Ca­rolina Răceanu, Aurelia Sălăgeanu, Scheip Maria, Starck Anna, Windt Mora és Ugron Jozefina összetételű román válogatott aranyérmes lett. Négy évvel később a válogatott, melynek tagja volt, megvédte világbajnoki címét. 1962-ben a második kispályás női világbajnokságon Bukarestben tagja volt a győztes román válogatottnak: Nagy Irén, Bakó Judit, Liliana Borcea, Ana Botan, Maria Constan­tinescu, Constanţa Dumitrescu, Vic­toria Dumitrescu, Frantz Edeltraute, Felicia Gheor­ghiţă, Elena Hedeşiu, Aurora Leonte, Iuliana Neacu, Nemetz Anna, Antoneta Oţelea, Szőkéné Sălă­geanu Aurelia és Ugron (Stefănescu) Jozefina. Közben kétszer nyert országos bajnoki címet (1961 és 1963, 1955 és 1964 között 87-szer öltötte magára a címeres mezt). Harminckét évesen vonult vissza a mindig gyors, szellemesen sziporkázó, remekül cselező, kifogástalanul passzoló kézilabdázó.
1925. január 4-én született Resicabányán Kerekes András tornász. Első edzője Elekes Károly tanító bácsi volt, aki szenvedélyes tornász. A tőle megszerzett ismereteit a Resicabányai Munkás Tornász­egyesület edzésein csiszolgatta tovább, s mint az Ifjúsági Keresztény Egyesület tagja gyakran „szórakoztatta” kollégáit. 1947-ben az első országos bajnokságon még nem állt dobogóra, de az 1950-ben megrendezett bajnokságon ő nyerte a nyújtó vetélkedőjét. 1951-ben öt bajnoki címet szerzett (egyéni összetett, gyűrű, korlát, nyújtó, talaj). 1952-ben részt vett a helsinki olimpián, ahol a román csapat a 20., Kerekes pedig egyéni összetettben a 72. helyet szerezte meg. Itthon az országos bajnokságokon hangyaszorgalommal gyűjtötte érmeit. 1957-ben vonult vissza.
Január 5. Ma hetvenéves Kiss Ferenc birkózó, a tokiói olimpia (1964) 5. helyezettje, a mexikói játékok (1968) résztvevője – a harmadik körben esett ki – és a müncheni olimpiai játékok bronzérmese a 100 kg-osok vetélkedőjén.
Január 6. Ma ünnepelné kilencvennyolcadik születésnapját Csák Ibolya, a berlini olimpia (1936) magasugróbajnoka, a magyar sport első olimpiai bajnoknője. Első országos bajnoki címét 1933-ban szerezte 1,45 méteres ugrásával, a berlini olimpia évében pedig 1,55 m-rel nyerte a bajnokságot, az olimpiai aranyérmét viszont 1,60-nal, két évvel később, a torinói első atlétikai Európa-bajnokságon már 1,64 m-rel szerezte meg a bajnoki címet s vele az aranyérmet.
1972. január 7-én született Szászrégenben Demeter István birkózó. István alig múlt tizenhét éves, amikor az ifjúsági Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert az 58 kg-osok súlycsoportjában. Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események gondolkodóba ejtették. Nem sokat habozott, elhagyta szülőföldjét, Budapestre telepedett át, az Újpest birkózója lett, s már 1992-ben a székesfehérvári junior Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett. 1996-ban részt vett az atlantai olimpián, és a kilencedik helyen zárt. Nem sokkal később visszavonult.
1927. január 8-án született Ma­rosvásárhelyen Simon Ferenc vízilabdázó. Úszóként kezdte sportpályafutását. Első országos bajnoki címét 1945-ben a 100 méteres hátúszásban szerezte, és tagja volt a 4x100 m-es vegyes váltó győztes csapatának is. 1947-ben váltott, vízilabdázó lett, s mindjárt országos bajnoki bronzéremmel kezdett. 1951-ben részt vett a berlini Világifjúsági Találkozón, majd 1955-ben a varsóin is. Következett 1956 és a melbourne-i olimpia. Itt a 8. helyen zárt a román válogatott, melynek magyar tagjai Simon Ferenc és Szabó Sándor kivételével mind külföldön maradtak. Négy évvel később, a római olimpián is tagja volt az 5. helyen zárt román válogatottnak. 1969-ben megkapta az Érdemes Sportmester címet.
1921. január 9-én született Buda­pesten a Nemzet Sportolója, Keleti Ágnes, azon négy női tornász egyike, akinek sikerült egy olimpián négy aranyérmet szereznie (a másik három: Larissza Latinyina, Vera Cas­lavs­ka, Szabó Katalin). Pályafutása során egyébként ötszörös olimpiai, egyszeres világ-, négyszeres Főis­ko­lás Világbajnok, ötvenháromszoros országos bajnok. És akkor következzenek az érmek: olimpiai játékokon: arany: 1952 – talaj, 1956 – talaj, gerenda, felemás korlát, kéziszercsapat, ezüst: 1952 – csapat, 1956 – egyéni összetett és csapat, bronz: 1952 – felemás korlát, kéziszercsapat, világbajnokságon: 1954 –  arany: felemás korlát, ezüst: csapat, bronz: gerenda, főiskolás világbajnokság: 1949 – arany: gerenda, felemás korlát, talaj, egyéni összetett, ezüst: csapat, bronz: ugrás. Országos bajnokság: arany: 46 egyéni és 7 csapatbajnoki cím.
(folytatjuk)