A gondolatot nyomatékosítandó, térjünk vissza pár mondat erejéig a közösségfejlesztés szükségletére. Könczei Csaba megyei mezőgazdasági vezérigazgató a korábbiakban kifejtette, hogy a megyei gazdák nagy többsége rendkívüli értékesítési gondokkal küszködik, többek közt azért, mert egyénileg és kis tételekben nehéz vagy kimondottan lehetetlen előnyösen piacra vinni a termékeket, s ennek a gazdatársadalom termelő közösségei megszervezésével lehetne elejét venni.
Függőben maradt terv
A nemrég megalakult Agrosicnek éppen ebben kellene amolyan katalizátor szerepet játszania, s esetlegesen anyagi segítséget is nyújthat majd például szövetkezetek stb. alakításához. Nem gyámkodásról van szó, önszerveződési formák gerjesztése a feladat, azokat pedig start-up hitellel lehet aztán indulásukban megsegíteni.
A kérdésre, hogy miért nem volt elég több mint húsz év bár egyetlen szövetkezet létrehozatalához, az igazgató megemlített egy kudarcos kísérletet, melyről különben szóltunk már a sorozatban, s amely inkább amolyan alvó tervnek számít egyelőre, mert a körülmények szerencsétlen összejátszása folytán nem tudott még szárba szökkenni. A szépmezői zöldségtermesztő szövetkezetről van szó, mely többek közt Uzon, Szotyor, Kilyén gazdáit fogta volna össze. Megalakulásakor a magyar Mórakert termelőszövetkezetre támaszkodott, azt a modellt próbálta volna átvenni, az induló tőke egy része is onnan származott volna. Egy érdekes, az érési fáziskülönbségekre épülő együttműködés lett volna. Mikor ott már van primőr zöldség, és itt még nincs, ők szállítottak volna ide, utána fordítva, az ottani keresletet lehetett volna az itteni termékkel kielégíteni. A magyar partnernek azonban anyagi nehézségei támadtak, emiatt patthelyzet alakult ki, a terv függőben maradt.
A középréteg: bérelni vagy birtokolni?
A megyei gazdák középrétegére térve előrebocsátjuk, hogy a Székely gazdák az unióban felcím alatt futó sorozat tulajdonképpen ezekre összpontosított. Főleg a tíz-húsz-harminc vagy több hektárt, saját és bérelt földeket művelő és piacra termelő réteget szólaltattuk meg akkor, amikor hat év után ismét felkerestük azokat, akiket 2005–2006-ban már egyszer végigjártunk. Ezúttal arról faggattuk őket, hogyan vették az uniós csatlakozás által támasztott akadályokat, illetve milyen hasznát látták az uniós belépésnek.
Könczei Csaba véleménye szerint is a megye 14 ezer mezőgazdasági termelőjéből körülbelül 1300–1400 sorolható ide pillanatnyilag a kimutatások szerint, s vagyoni állapotuk, gépi felszereltségük mellett életkori sajátosságaikra is érdemes felfigyelni: jó részük még fiatalnak számít, annyira, hogy egy csoportjuk a fiatal gazdáknak kiírt uniós pályázatra is benevezett, és részesült is e támogatásból.
– Ide sorolhatók a harminc és negyven közötti gazdák is, ők fogják képezni Kovászna megye gazdatársadalmának gerincét, mert ők az igazán fejlődőképesek, át fogják lépni az ötvenhektáros határt is sokan. Ma a tíz és ötven hektárt megdolgozók 1228-an vannak.
– Elosztva a községszámmal egy átlagos számot kapunk.
– Negyvenöt községünkkel elosztva átlagosan 27 jön ki, ezek a körülbelül száz falu között oszlanak meg. Kétszázvalahány fiatal gazdás pályázatunk fut pillanatnyilag megyeszinten, mely az induló gazdák és farmok talpra állítását szolgálja. Eddig húszezer euró volt a legnagyobb pályázható összeg, ezt most negyvenezerre emelték.
– Nos, én azt figyeltem meg, hogy saját örökölt vagy vásárolt földjük viszonylag kevés, a többit bérlik. Hogyan fogják ezt megvásárolni, illetve marad-e hosszabb távon a bérleti rendszer, annak van-e inkább jövője? Pillanatnyilag a kb. nyolcszáz kiló búza mint hektáronkénti bér (a tavaly ennyi volt) nem tűnik túl előnytelennek. De földvásárlási támogató projektekről is tudok, az illyefalvi LAM például évekig nyújtott erre hiteleket, míg hitelszerződése le nem járt, és az összeget vissza nem fizette.
– Úgy gondolom, az árenda marad, de megfigyeltem, mihelyst lehetőség nyílik rá, a vásárlás is folyik e gazdák részéről. Hargita megyei kollégákkal tárgyalva fölmerült a székely földalap létrehozatalának ötlete. Célja az lenne, hogy előbb beazonosítsa a meg nem művelt és az eladó területeket, majd megnézze, kik lennének azok, akik támogatással azok birtokába juthatnának. Gond azonban, hogy finanszírozni egyelőre nem tudnánk egy ilyen tervet.
– Megütköztem azon, amit uniós pályázati feltételként megszabnak nagyobb összegek esetén: kikötik, hogy pontosan földet nem szabad belőle vásárolni.
– Igen, azok más célt szolgálnak, de a fiatal gazdáknak kiírt negyvenezres pályázatban megítélt összegekből szabad földvásárlásra is fordítani, ez az egyetlen e tekintetben, és ki is használják e lehetőséget, mint tapasztaltam.
Az értékesítés dilemmája
– Mivel főleg piacra termel, leginkább a középréteg szenved az értékesítési gondok megoldatlansága miatt.
– Ugyanazt a fejetlenséget tapasztalhatjuk az ő esetükben is. Megtermelik az árut, de eladáskor akadályokba ütköznek. Márpedig termeszteni, azt tudnak, e tekintetben nincs, miért szégyenkezniük, a megyei termésátlagok elfogadható szinten mozognak, a fő probléma az értékesítés marad. Persze, ilyen természetű gondjaik másképpen tevődnek fel, mint a kisebbeknél, emiatt önszerveződési formáik is elütnek majd amazokétól. Pozitív példát a megyében erre egyelőre sajnos nemigen tudnék adni, viszont amit elképzelünk számukra, az szövetkezeti formában működhetne a leginkább, de más elvek szerint, mint a kicsiknél. Ennek sokkal profitorientáltabbnak kellene lennie. A kistermelők inkább támaszkodhatnának a hagyományos művelési formákra, az öko- és biotermesztésre, a középrétegnek és a nagyoknak már másra van szükségük, másra is törekszenek, itt szigorú haszonelvűség érvényesül. Esetükben inkább alkalmazható a dán modell például. Azaz a termelők összefognak, létrehoznak egy céget marketing-menedzsment céljával, külső szakemberek alkalmazásával. A cég rendelkezik raktárfelületekkel, hűtőházzal, egyébbel. Én mint farmer, részvényese vagyok a cégnek, az tőlem felvásárolja a terméket, raktározza és eladja, az év végi mérlegkészítéskor, ha nyereséges volt a tevékenység, osztalékot is kapok. Én tehát gazdálkodóként a termés leadásával fedezem költségeimet, plusz még profitom is lesz, s az értékesítés után részesülök az rt. hasznából is.
– E réteg számára milyen uniós pályázatok vehetők igénybe?
– Ott a 121-es intézkedés, mely kimondottan mezőgazdasági farmok fejlesztését célozza, abból a géppark gyarapítható, épületek húzhatók fel, korszerűsíthetők stb. Ezt már igénybe vették azok, akik ma nagyoknak számítanak a megyében, s akik ma kereskedelmi társaságként, cégként működnek. Kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, zabolai stb. cégek. Ezek egyebek mellett e pályázatokból vásároltak gépeket, és fejlesztették fel vállalkozásukat, s azóta már a második, a harmadik pályázatuknál tartanak. A közepesek számára az lesz a következő lépés, hogy ezek nyomába lépnek. Úgy gondolom, legalább két tucatnak van esélye utolérni őket. A többi is versenyképes marad, és megszilárdíthatja helyzetét, mert azon a szinten már lehet.
A nagyüzem
A nagyokra térve elhangzik, hogy egy-két kivételtől eltekintve megyén belüli területeket művelnek, a saját tulajdonban lévő birtok már nagyobb, de kiterjedt bérleti hálózatot is működtetnek, számottevő előrehaladást értek el a tagosításban. Számszerűen a farmok 0,99 százaléka sorolható ide, de a mezőgazdasági terület harminc százaléka áll művelésük alatt. Száz és ötszáz vagy annál több hektárt ugyanis félszáz cég dolgoz meg a megyében.
– Ezek szerepe nagyon fontos gazdaságilag, elsősorban azért, mert a mezőgazdasági össztermék nagyobb részét ők nyújtják. Nem tudom, az összjövedelem milyen hányada jut nekik, ezek bizalmas üzleti adatok, de el lehet képzelni. A statisztikákban gyakorlatilag csak ők szerepelnek, mivel a pénzügyi nyilvántartás rájuk terjed ki. A közepesek közül e nyilvántartás csak azokat fogja be, akik már pályáztak, itt ugyanis feltétel, hogy legalább családi vagy egyéni vállalkozó legyen az illető. A többiek kívül maradtak e rendszeren, nem is tudjuk pontosan, mennyit termelnek. A nagyok a terület egyharmadán a termelési érték ennél nagyobb hányadát állítják elő, mert ha csak a burgonyát nézzük, annak átlaghozama a kisebbeknél 10–12–15 tonna hektáronként, jobb években 18, a közepeseknél 15–18 között mozog, a nagyoknál azonban már meghaladja a 20-at. Rekordévben elérik a 30-at is. Olyanok a gépeik, olyan a növényvédelmi technológiájuk – amely különben költségeik nagyobb részét teszi ki –, hogy fel tudják tornászni az átlagot 30-ra is. Ennek következtében a megye GDP-jében övék az oroszlánrész, a túlsúly, ők a fejlődés motorjai, és abban is fontos szerep hárul rájuk, hogy a kicsik és a közepesek számára modellt jelentenek a hatékonyságra. Jobbára felsőfokú végzettségű szakemberekről van szó. Első pályázataikból a legmodernebb nyugati gépeket szerezték be, most már második és harmadik pályázati nyereményükből korszerű raktárfelületeket, csomagoló- és mosóberendezéseket vásárolnak. A burgonya tárolására például elektronikusan vezérelt, hőmérsékletet és páratartalmat szabályozó raktáraik vannak.
A feketepiac
– Értékesítési gondjaik milyen természetűek?
– Nem abban jelentkeznek, hogy nem tudják piacra vinni termékeiket mennyiségileg, külön szakemberekre bízták ezt, hanem esetükben a feketepiac fejti ki negatív hatását. Ne rejtsük véka alá, hogy Romániában, sajnos, a mezőgazdaságban uralkodik az egyik legnagyobb feketepiac.
– Ők, nyilván, már a hipermarketek, üzletláncok felé is megtalálták az utat. Viszont a feketepiaci forgalom jó része a kisebb gazdaságokra megy vissza…
– Csak részben. Ide akartam kilyukadni. Azt kell elérnünk, hogy e három réteg ne feszüljön egymásnak. Mert a „fiszkalizáltak” már mondogatják, hogy nekik a nyilvántartásban nem szereplők illojális konkurenciát jelentenek. Ezt törvényileg kell valahogyan szabályozni, minél előbb megoldandó kérdés Romániában. A feketepiaci áru jó része azonban importból származik, az egy másik gond. Az olcsó lengyel, török stb. krumpli például, de az unión belüli a veszedelmesebb. Az nekünk nagy problémát okoz, de a gond országos szintű. Ebben tehát a törvényhozásnak és a minisztériumnak kellene előbb lépnie.
