A január 18-i Háromszékben Bálok Uzonban címmel megjelent írásom folytatásaként a valamikori bálokat, azok sorrendjét, az uzoniak táncetikettjét, a híresebb zenekarokat szeretném bemutatni.
Az első és legelőkelőbb mulatság az óesztendő estéjén szervezett szilveszteri bál volt, amelyet a helybeli református dalárda vagy az önkéntes tűzoltó egyesület rendezett. Ilyenkor mindig volt színdarab és büfé, belépni pedig meghívóval lehetett. A falu rossza, Csákó és kalap, A huszárkisasszony, Gyimesi vadvirág, A cigány, Vén bakancsos fia stb. ment, a hajdani szereplők közül megemlíteném a következőket: Béres Kálmán, Szigeti József, Szabó Lajos, Szennyes János, Várza Jolán, Baczoni Zsuzsánna, Kese Nusi, Szennyes Róza, Tóth Rozália, Fám Rozália, Péter Rozália, Bodali Mihály, Zajzon Lajos, Szekeres Borbála, Turoczky Anna, Veress Vilmos, Szekeres János, Szakács Antal, Bölöni Dávid, Ferencz József és a nélkülözhetetlen Győrbíró Sándor, aki szinte minden előadásban emlékezeteset alkotott. A mulatók éjfélkor hazamentek éjfélizni, s a lányok meghívták azt a legényt, aki a legtöbbször megtáncoltatta őket vagy tetszett nekik. Egy óra múlva visszamentek, mert a bál hajnalig tartott. Akkor lassan hazaszivárogtak, mert kezdődött az állatok etetése...
A vízkereszti bál a második világháború után, Radu pap idejében honosodott meg. Január 6-án tartották, műsor nélkül, de mindig eredményesen. A bál előtt kimentek a Pusztára, és úgy jöttek be a jégről a kereszttel – elöl a pap, mögötte vegyesen románok, magyarok. (Tarcsi Lajos uzoni lakos közlése.)
A farsangi bált húshagyókedden, mindig a napján tartották. Ezt a tűzoltók szervezték, és ez a mai napig is így van. Délelőtt felvonultak a maszkokkal, szekerekkel, a menetet az asszonyok kürtőskaláccsal, pánkóval várták. Egy-egy tehetősebb gazda udvarára be is tértek, a rezesbanda muzsikált, a maszkurások táncoltak. Természetesen ilyenkor pénzadománnyal is segítették az Önkéntes Tűzoltó Társulatot. E felvonulások egyike kiemelkedőnek bizonyult: néhai Veress Vilmos közreműködésével egy hosszú, szekérre szerelt hajót vontattak végig a falun, lányok ültek rajta, a jelenet üzenete pedig az volt, hogy itthon nem keltek el, mennek férjhez Amerikába. (Itt jegyzem meg, hogy Veress Vilmos bácsi volt az is, aki a magyar országzászlót bújtatta, mentette a kommunizmus alatt, saját élete és családja kockáztatásával.)
Ugyancsak februárban tartották a gazdabált. A gazdakör kosaras báljának hagyománya is fennmaradt, de most a református egyház szervezi. A székelyföldi gazdakörök 1949-ig működtek. Nagy beleszólásuk nem lehetett a falu vezetésébe, mert azt a párt emberei elintézték, de mégis volt egy szervezet, ahol megbeszélhették a fontos gazdasági kérdéseket, megszervezhették a munkát. Ilyen volt Uzonban a kultúrotthon és a háborúban megrongálódott nagy híd újjáépítése, és sok más is. 1948-ban január 24-én tartottak emlékezetes bált Veress István gazdaköri elnök vezetése alatt.
A húsvéti bált, szintén műsoros, nagyon gazdag rendezvényt az uzoni Iparosok Testülete szervezte.
A szüreti bál a nem szőlőtermő vidékeken az elmúlt évtizedekben vált divattá, a táncvigalomhoz helyenként lovas felvonulás, illetve vásárolt szőlő „lopása” társult. Ez a bál jellemző példája az egészséges és folyamatosan fejlődő néphagyomány megszűnése következtében keletkezett álnépszokásoknak. A mulatság a terem feldíszítésével kezdődött: rengeteg szőlő csüngött a falakról, a színpad közepén pedig egy koszorú egy üveg borral. Ez volt a tombola főnyereménye. Ezt a bált regruta- (székelyesen reguta-) bálnak is nevezték, s ez találóbb is volt, mert nálunk soha nem volt szüret. Az egyik ilyen bálról a 93 éves Tarcsi Lajos mesélt:
– 1940-ben hatalmas lelkesedéssel voltunk, mint a Horthy-rendszer első katonái. Ökrös szekér húzta a kamiont, amelyet Szebeni Rezsőtől kaptunk kölcsön. Meg volt rakva regutákkal, akik díszesen felöltözve énekeltek, de fegyelmezetten viselkedtek. Néhányukra emlékszem még: Bodali Mihály, Fám Gyula, Szigyártó Ignác, Császár Mihály, Császár Gyula jut eszembe. Jómagam is ott voltam. A falu minden utcáján végigvonultunk, a nép lelkesen üdvözölt. Ezzel a felvonulással keltettük a hangulatot az esti mulatsághoz. A szépen feldíszített kultúrotthonban székely ruhás csőszlányok őrizték a szőlőt. Két nagyborosnyói cigányzenekar húzta felváltva, hogy a vigalom meg ne szakadjon. Még arra is emlékszem, hogy Bodali Mihály szerződést kötött a zenészekkel, amelyben szigorúan meg volt szabva a nyakkendő és a fehér ing viselete is – azon- kívül, hogy mit húzzanak el a bálon. A tánc reggelig tartott, rendben, duhajkodás és részegeskedés nélkül...
Ez a szokás szerencsére máig fennmaradt, nincs olyan év, hogy az uzoni ifjak meg ne szerveznék. Most már a nagykorúsodók bálja lett, mert a katonáskodási kötelezettség és ezzel a sorozás megszűnt. A hajdani regrutabálokon a sorozás alá kerülő legények járták be a falut: elöl ment a rezesbanda – a kitűnő sepsiszentgyörgyi szervező, Simon Mózes irányításával, zenekarvezető pedig Simon Mihály volt, a híres kürtös édesapja –, mögöttük rend ruhában a fiatalok, az ötvenes években az akkori párttitkárok és a néhai községi jegyző, Imreh János vezetése alatt. Két oldalról egy-egy szép szál magas fiú vitte a román zászlót és a Román Kommunista Párt piros zászlaját, a fúvósok pedig indulókat játszottak. Még az is előfordult az átkosban, hogy a legmagyarabb nóták ütemére masíroztak: Horthy Miklós katonája vagyok én, Árpád apánk, ne féltsd büszke nemzeted, Kitűzzük a zászlót, a magyar lobogót az ezeréves tetőre stb. – feljelentésről, áskálódásról azonban nem tudunk.
Az 1980-as évek közepétől, a legvadabb Ceauşescu-korszakban érdekes fordulat történt a székelységben: egyre több faluban kezdték elővenni a székely ruhát, sok idősebb férfi készíttetett (Béres Gyula, Béres Kálmán vagy Molnár Jenő szabóval) vitézkötéses posztózekét, csizmanadrágot (többek között Bedőházi András tanító, Kelemen Árpád tanító, Ráduly József tanító, Molnár Jenő, Ambrus László tanár, Szabó György farmvezető, Ütő Béla) – ezt fekete báránybőrkucsmával, fekete csizmával hordták, egyféle tüntetésként a rendszer elnemzetlenítő politikája ellen. Az uzoni lányok azóta is székely ruhában, népdalokat énekelve vonulnak fel, úgy pompáznak a szüreti bálokon. Szintén a nyolcvanas években alakult ki az az új és érdekes szokás, hogy a besorozandó vagy besorozott legény családja köményes pálinkával, kürtőskaláccsal, aprósüteménnyel fogadta a felvonuló csapatot, és ebbe a tömbházlakók is bekapcsolódtak: a tömbház előtt terített asztalról kínálták az ifjakat és a kíséretükben levő gyermekeket. Örvendetes, hogy ez is megmaradt, ha átalakulva is.
Ambrus Anna
