Az uniós mezőgazdasági politika, mint köztudott, arra épül, hogy kontinensünk földművelése és állattartása akkor tud megállni a saját lábán, akkor versenyképes a piacon és tudja teljesíteni élelmiszer- és alapanyag-termelő, környezetgondozó feladatait, ha központi támogatásban részesül, s e célt aprólékosan kidogozott pályázási és segélyrendszer szolgálja, melynek hasznából immár évek óta növekvő mértékben Románia is részesül. Erre országunk fokozottan rászorul, hiszen a felzárkózás történelmi feladatát is meg kell oldania. Az alábbiakban a Marius Popica aligazgatóval, agrárszakemberrel folytatott beszélgetésben nem e rendszer ismertetésével kezdjük, hanem a korábban felmerült kérdésekre keressük a választ, de ezek örvén az említett bemutatásra is sort kerítünk. Az európai kifizetési rendszer hat éve működik nálunk, ötször történtek meg a kifizetések, ennek is mérlegét nyújtja a szakember.

Az a fránya jogi személyiség
– A pályázatokon megyénk földművesei mindenekelőtt azért nem vehetnek részt, mert gazdaságaik nem rendelkeznek jogi személyiséggel. Az ön által rendelkezésemre bocsátott kimutatásból idézem: az önöknél nyilvántartott 14 000 gazdából 13 500 ún. természetes személy, kimondottan jogi személyisége pedig a 388 cégnek, valamint a 7 családi és a 32 egyéni vállalkozásnak (întreprindere familială şi individuală), továbbá a 41 ún. pfa-nak (persoană fizică autorizată – engedéllyel rendelkező természetes személy) van. Magyarán: pályázáskor labdába legfeljebb négyszázötvenen, ha rúghatnak. Mivel magyarázza e nagyfokú idegenkedést e formától?
– Amivel mások is. Mindenekelőtt pénzügyi kérdés, mivel a magánszemélyeket eddig nem vették pénzügyi nyilvántartásba. A többség azért maradt szívesebben természetes személy, mert ily módon sem adó-, sem munkaköltségei nem voltak az állam felé. Ha egy pásztornak ötszáz juha van, egész biztosan legalább öt kisegítőt alkalmaz – nos, ezeket mind ez ideig mindenféle papír nélkül dolgoztatta, és semmilyen hozzájárulást nem fizetett utánuk. Ennek a helyzetnek, mint tudja, véget vet az új kormány az átalányadó bevezetésével.
– Erről a vitáról sokat ír lapunk, a tiltakozás kibontakozóban, most ne menjünk bele. Szakemberek szerint a helyzet paradoxona nyilván az, hogy a támogatásokat folyósítják, a szinte teljes adómentesség mégis két évtizede fennáll.
– Az egyedüli adót a területekre vetették ki, az szerényebb összeg, és remélhetőleg, az átalányadó is kicsi lesz. Ha viszont ez mindenkire kiterjed, akkor a kifizetési ügynökség is merőben más feltételek közt fog dolgozni. Működésünk hat éve alatt többször megkísérelték az irányítók, hogy csupán a jogi személyekre korlátozzák a támogatások folyósítását, de a különféle termelői egyesületeknek ezt végül sikerült megakadályozniuk. Például az ún. legelőn tartott fejőstehenek után járó támogatást, a száz eurót eredetileg 2010-ben csak nekik akarták nyújtani, így Kovászna megyében csupán 87 gazdának jutott volna. A tavaszi kormányhatározatot egy októberi módosította, és e szám felugrott rögtön 3200-ra. Mindent összevéve, a baj az, hogy a gazdákat nem serkentették a jogi személyiség felvételére. Ellenkezőleg, akiknek az megvolt, adóterheket raktak rájuk, rájuk küldték az ellenőröket mind a pénzügytől, mind a munkaügytől. A többieknek ilyen természetű kötelezettségük egyáltalán nem volt. Ilyen körülmények közt természetesen, csak azok vették fel a jogi formát, akik pályázni, fejleszteni kívántak. Így azok, akik fejlesztésre kértek pénzt, vagy a fiatal gazdák megtelepedésére szánt összegek esetében, ha a pályázat benyújtásakor ezzel nem is rendelkeztek még az illetők, vállalniuk kellett, hogy az elbírálásig e feltételt is teljesítik. Na most, a helyzet a mostani kormányrendelet nyomán nyilván megváltozik. Az általános átalányadó bevezetése után a szigorúan önellátó gazdaságrész fölötti kapacitás jövedelmi megadóztatásával majdnem mindenkit egyformán kezelnek majd.
– Várható a pfa-k számának ugrásszerű növekedése?
– Talán már nem is lesz szükség e minőségre, hiszen mit se fog számítani. De ez még elválik.

A túlzott szigor esetei
– A pénzügyesekre is panaszkodtak némelyek, tőlük való féltükben ódzkodtak sokan attól, hogy a jogi személyiség felvételével kísérletezzenek.
– Szigorúan személyes véleményem, de meg kell jegyeznem, hogy időnként túlzott szigorral folytak az ellenőrzések. Olya­nokkal szemben, akik amúgy is tartanak a fináncoktól, járatlanok is ebben a tekintetben. Miközben mi megpróbáltuk minden létező módon meggyőzni a földműveseket, hogy pályázzanak például a 1.4.1-esre – ezt a félig önfenntartó gazdáknak szánták – vagy a fiatal gazdáknak meghirdetett formákra, addig a pénzügyellenőrök hatalmas bírságokat szabtak ki olyan emberekre, akik képzetlenségük folytán szegtek szabályt. Így nem ismerték, hogyan kell egy könyvelési regisztert vezetni vagy a kiadásokkal elszámolni – és az inspektorok már első nap megriasztották őket. Megbírságoltak százmillió régi lejre egy gazdát, mert nem volt pénztárgépe, például, ahelyett hogy a figyelmeztetéssel, megrovással kezdték volna. A dolognak futótűzként elment a híre, és nemcsak a környezet bátortalanodott el, de még az áldozat is felmondta a pfa-ját. Nos, nem várhatjuk el attól, aki fejni, szántani tud, hogy könyvelési szakértő is legyen. Ráadásul merőben új dolgokról van szó, ezek bevezetése csak fokozatos lehet. Előbb tájékoztatni kell mindenkit, s csak azután bírságolni, ha valaki nem tartja be a törvényt.
– E bánásmódra szívesen adnék pozitív példát, de a Hargita megyei helyzetet nem ismerem, tény viszont, hogy ott messze többen pályáznak, a merszük tehát okvetlenül nagyobb.
– Tény, hogy míg nálunk pár tucatnyian jelentkeztek csupán, Fehér és Beszterce meg más megyékben ezernél is többen nyerték el a 1.4.1-es vagy a fiatal gazdáknak kiírt pályázatok nyújtotta előnyöket. Különben ezek az európai pénzek elvesznek, és kár értük. Az európai támogatások jó része nem területalapú támogatás, melyben mindenki részesül, hanem adott célokra folyósítják, adott rétegeket megcélzó segélyek. Úgyhogy, ha mi nem iparkodunk kellőképpen, és a hétéves periódus hamarosan lejár – a mostaninak jövőre lesz vége –, akkor az előirányzott összegek elvesznek számunkra. Ha az első négy-öt évben nem hívjuk le a summa nyolcvan százalékát, mondjuk, az utolsó két évben azt már nem fog sikerülni maradéktalanul átutaltatni. Óriási összegekről van szó, és csak kiegyensúlyozott, egyenletes ritmusban kell és lehet őket lehívni.

A hegyvidéki marhatartás
A támogatási rendszer disztingvál hegyvidéki és síkvidéki szarvasmarha-tenyésztés között, és a különbség a kettő közt nem is jelentéktelen. E tekintetben partnerem egy újdonsággal is szolgál.
– A tenyésztés helyszíne alapján különítik el a kettőt, ezért ha istállóm fenn van a havasalján vagy a havason, akkor többletszubvencióra vagyok jogosult, mivel a takarmányt nehezebben, több munkával termelem meg, a tej literének előállítása nagyobb erőfeszítést igényel. Ez a területre is érvényes. Kommandón például több jár, mint Buzăuban. Kovászna megyében tíz települést leszámítva mindenik hegyi köz­ségnek számít, azaz 600 méter fölötti átlagos magasságban fekszik, illetve 400 és 600 méter között is lehet, de a lejtők átlagos dőlésszögének 15 fokosnak kell legalább lennie. Nos, például Uzon nálunk nem esik e csoportba, emiatt itt a tavaly egy tehén után 107 eurót folyósítottak – de már a hegyvidéki Dobollón még egyszer annyit. A különbség számottevő. Azaz fejőstehén után Uzonban, sajnos, csak az említett 500 lejt lehet megkapni, míg Dobollón és sok más helyen kijár az 1000 lej. A dolgot nem tartjuk igazságosnak, és ezért indítványoztuk magunk is a szarvasmarha-tenyésztők egyesületén, valamint valamennyi politikai párton keresztül is, hogy a hátrányos hegyi övezetté nyilvánítást terjesszék ki az egész megyére, azaz Nagyborosnyóra, Kézdivásárhelyre, Illye­falvára, Uzonra és a többi kimaradt köz­ségre is. Jók az esélyek erre, mivel olyan csapadékmennyiségi, klimatikai és talajtani tényezőkre is tudunk hivatkozni, melyek ezt mind indokolttá teszik. Többfelé már jóváhagytak hasonló kéréseket, úgy tervezik, hogy Románia helységeinek körülbelül fele fog az ezzel járó előnyökből részesedni, ami Háromszéket illeti, alighanem az egész megyét ide sorolják majd, akárcsak Hargita megyét. Erdélynek szinte az egészét. Nagy sikernek könyvel­nénk el.

A „marhavész” kérdése
Hirtelenében nem jut eszembe a megfelelő szó, mondom hát magyarul: mit szól a sorozatban tárgyalt, valóságos „marhavész” méreteit öltő létszámcsökkenéshez, mely a kollektív időkbeli, igaz, mesterségesen magas, 110 ezres állományt mára kb. harmincezresre apasztotta? Popica úr kovásznai származásúként jól érti nyelvünket:
– Vészhelyzet épp nem áll fenn. Ta­nulmányoztam a kérdést, a tehenek, juhok, lovak és sertések száma 2000-ig valóban drámai mértékben esett. Öt éve, amióta a szubvenciókat folyósítjuk, örvendetes, bár lassú növekedést tapasztalhatunk. 2011-ben az akkori 410 lejes egyedenkénti támogatást 30,2 ezer síkvidéki és 10,8 ezer hegyi szarvasmarha után adtuk, a tavaly e számok már 32,02 és 14,05 ezerre nőttek, utóbbiak mellett pedig megjelent először 326 húsmarha is, mert a többi fejőstehénként szerepel a nyilvántartásban. A juhoknál ugyanaz a növekedés 11,6 ezerről 13,5 ezerre hozta fel a létszámot egyetlen év alatt. Igaz, a kecskékkel együtt. Azaz úgy tűnik, az emberek elkezdték kiszámítani és belátni, hogy a területalapú és az állatok utáni támogatással a tenyésztés jövedelmezővé válhat valamelyest, s ha a korábbihoz képest egy kissé jobban élhetnek, akkor az meghozza a tenyésztési kedvet, nem kell hozzá egyéb.
Kiegészítésképpen csak Incze Péter múltkori vélekedésére hívhatom fel itt a figyelmet. Szerinte kiszámították, hogy havasi és síkvidéki legelőink legalább hatvan-nyolcvanezer körüli szarvasmarha eltartására lennének alkalmasak, ha tehát a tendencia meg is fordult, a létszámok még mesze állnak az optimálistól. Kétszer akkora állomány a jövedelmi szint megduplázódásánál is többet hozhatna.