Ezzel a címmel indított közös programot a magyarországi Tótvázsonyi Ifjúsági Egylet és a csernátoni Csiporkázó Játszóház, 12–12 fiatalt bevonva. Feladatuk interjúk készítése idősekkel régi szokásaikról, meséikről, hiedelmeikről, szórakozási lehetőségeikről, dokumentálva az utókornak a régiek tapasztalatait, érzékeltetni, hogy amiért idős az ember, nem hasztalan, sőt, sok hasznos tanácsot rejt tarsolyában.
Mindezt miért tartották fontosnak? Mára már a globalizáció beszippantó örvényében a fiatalság számára nem elsődleges a hagyományőrzés. Ebből kiindulva jogosan vetődik fel bennünk a kérdés: hogyan adhatunk igazi értéket az internetes világnak, a vég nélküli magamutogató videózásnak, fotózkodásnak. Így jött az ötlet: hagyományaink megőrzése a modern technika segítségével.
Míg a tótvázsonyi csapat tíz, kisebbségben élő sváb idős emberrel beszélget el, a mi fiataljaink a székelység mondhatni régmúlt hagyományait, kultúráját próbálják felidézni a helyi idősebb generáció segítségével. A 16 hónapos projekt célja lehetőséget nyújtani a fiatalok számára olyan közösségi élmény megélésére, mely által megismerhetik az élő népművészetet, a különböző életesemények hagyományait, értékelni, elfogadni a multikulturalitást. Nem utolsó szempont a nemzeti öntudat megerősítése, az anyanyelv ápolása, az új kapcsolatok kiépítése, egymás múltjának megismerése. Mindezt a non-formális tanulás eszközével, hiszen a találkozásokat kamerával rögzítik, fényképeket készítenek, illetve a 20. század elejéről származó fotókat digitalizálnak. A felvett nyersanyagot megvágják, rövid filmeket készítenek belőle, illetve begépelik a beszélgetéseket nyomtatott kiadványok szerkesztéséhez. A projekt támogatója a Fiatalok lendületben program (Youth in Action), melyet az Európai Unió fiatalok számára hozott létre. Célja, hogy a fiatal európaiakat aktív polgári és társadalmi részvételre, szolidaritásra és toleranciára ösztönözze, bevonja őket Európa jövőjének alakításába.
Az alábbiakban ízelítő gyanánt részletet közlünk a Faragó Etelka nénivel folytatott beszélgetésből:
– Tetszett említeni a fonót. Arról tessék beszélni!
– Sok helyen úgy volt a fonó, hogy a gazdasszony adta a csepűt és a kendert, s akkor mentek kalákába, de volt úgy, hogy mindenki vitte a sajátját. Nagymamám mesélte, hogy élt a szomszédban egy özvegyasszony, és nem volt szerencsétlennek fája, de volt egy hatalmas nagy szobája – s akkor a fehérnépek azt mondták: Anna néni, adja ide a szobát, mindenki hoz egy köb fát este, és itt csináljuk a fonót. Úgy is csináltak. Vitték Anna néninek a fát, s a legények is oda béültek, a leányok is fontak, az asszonyok is fontak. Az egyik legény kapta magát, s az egyik csepűt meggyújtotta, s azt tovább ütte, s így az egész fonó leégett. Ilyesmiket csináltak. És nem sértődtek meg egymásra, hogy jaj, most te mit csináltál? Jó nagyot kacagtak, s elmentek haza, s nem volt semmi probléma.
– A fonóba hétvégenként jártak?
– Nem, minden este, szombat kivételével. Szombaton mindenkinek fürödni kellett, és vasárnap mentek a templomba. Gyermek, felnőtt, mindenki ment templomba. Szombaton előkészítették a vasárnapi étkeket, s akkor a család szépen ment a templomba.
– Azzal a tapasztalattal, amivel rendelkezik, mit szeretne üzenni a fiataloknak?
– Nem szabad megijedni az élettől. Meg kell érte küzdeni. Nekünk is meg kellett érte küzdeni. Az iskolában meg kellett küzdeni, kinn az életben meg kellett küzdeni, sok álmatlan éjszaka volt. És nem szabad éppen annyira a szülőre támaszkodni. Önálló legyen. Lehet rá támaszkodni, csak nem úgy, hogy édesanya adjál ennyi pénzt. Édesapa adjál ennyi pénzt, s én megyek, s dorbézolok valamelyik hogymondjákban. Én Maroson az internátusban es le kellett írjam, hogy abból a pénzből mit vettem. Mikor hazajöttem, el kellett a pénzzel számolni.
– Abban az időben az esküvőket inkább télen tartották?
– Télen. Azt is mondták, hogy téli kutyakölyök, nyári menyasszony, nem jó. Farsangon tartották. Akkor szekérrel volt a menet, voltak azok a kosaras szekerek, azt feldíszítették, s akkor kikötték a gyermekek és a nagyobb legények az utat, s akkor bizony megpumpolták a vőlegényt. Ezek voltak.
– Hova jártak szórakozni, ha esküvőkbe nem?
– Régen nem voltak ilyen nagy esküvők. Családban történt. Egy vacsora, s gátá. Volt akkor is felhajtás, de nem akkora, mint amekkora most. Házilag készítettek mindent. Mindent, de mindent. Laskát csináltak, levest főztek, sült volt, töltött káposzta. Így zajlott a vendégség. Ha nem adták meg a menyasszonynak az árát, akkor nem engedték el a kötelet.
– Volt élőzene?
– Hogyne, voltak cigányok, szóval, így mondták, hogy cigányok, de az is volt egy része. Muzsikával, három-négy bőgővel úgy mentek, mint annak a rendje…
– Egy kedvenc nótája?
– Valamikor fehér rózsa volt az én virágom – az volt a kedvenc nótám.
Bencze Melinda
.jpg)
