A begónia lisztharmatbetegsége

2007. december 27., csütörtök, Család

Lapunk olvasója, Magyari Sarolta Barótról küldte el a Begonia rexcultorum levelét, amelyet a begóniák gyakori betegsége, a begónia-lisztharmat (Oidium begoniae Putt) támadott meg.

Jóllehet, a királybegóniát — tehát a szóban forgó fajtát — ez a gombabetegség ritkábban támadja meg (mint például a gumós begóniát), de előfordul. A fehéren, lisztszerűen foltos levelek áttetszővé válnak, majd a megtámadott foltoknál barnulnak, beszáradnak. A betegség ősszel és télen gyakoribb, mivel ilyenkor a gombának kedvezően magasabb a páratartalom, és kevesebb fény jut a lakásokban tartott növényeknek. Emellett az el nem távolított, fertőzött (lehullott) levelek állandósítják a lisztharmat jelenlétét.

Olvasónk kérdi, mit kell tennie, hogy kedvelt növényét megmentse. Mindenekelőtt szárazabb, világosabb helyre tenni, csökkenteni az öntözést. El kell távolítani valamennyi, láthatóan fertőzött növényi részt. Ezt követően a következő vegyszerek permetét használjuk: Fundazol 50 WP 0,08 százalékos vagy Karathane 0,05 százalékos hígításban (virágzáskor a sziromlevelek károsodnak, nem permetezhetünk). Kéntartalmú fungicideket (Thiovit, Cosan stb.) csak a dugványok, anyatövek kezeléséhez használjunk (a leveleket perzselik!).

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2007-12-27: Család - Kelemen László:

Olvasóink kérdezték (Díszállatok a lakásban)

Szabó Enikő Sepsiszentgyörgy: Hullámos papagájom egy idő óta mind öklendezi vissza a magokat, félek, hogy valami baja van.
2007-12-27: Család - Pásztori Tibor Endre:

A tea mint társadalmi jelenség

Kiemelten az egészség védelmére, az élet meghosszabbítása reményében orvosság gyanánt fogyasztották a kínaiak a sokhimesek seregéből és többanyások rendjéből az örökzöld, sima, gerelyes, hosszú, fogas levelű növény, a teacserje (Camellia sinensis) forrázatát már a VII. században.