A magyar alapítású pálos rend erdélyi jelenléte a 16. század derekán megszakadt, Berzeviczi Lajosnak és Egri Györgynek a fejedelemség utolsó évtizedeiben végzett székelyföldi magánmissziójától eltekintve a pálosok hivatalosan a 18. század legelején tértek vissza. Behívásukban és letelepítésükben (Tövis, Illyefalva, majd Torda) vezető szerepet vállaltak a székely katolikus főurak (gróf Apor István, gróf Kálnoki Sámuel, gróf Mikes Mihály), akik már korábban is kapcsolatot ápoltak a rend magyarországi elöljáróival, valamint jelentősebb kolostoraival.
P. Székely András 1701 tavaszán vette át a pálos rend számára Nagy Mózes plébánostól a Bialis Ferenc költségén Páduai Szent Antal tiszteletére néhány évvel korábban fából épített, gróf Apor István és Henter Ferencné Apor Anna által kegytárgyakkal és haranggal ellátott illyefalvi kápolnát. Ezzel kezdetét vette a több mint nyolc évtizedre nyúló háromszéki pálos misszió, amely feladata a helyi plébánia és elemi iskolája, valamint a hozzá tartozó leányegyházak vezetése, továbbá a reformációt követően plébánia nélkül maradt alsó-háromszéki katolikus közösségek lelki vezetése volt. Illyefalván szerény körülmények vártak a misszióban részt vállaló „fehér barátokra”, egy 1713-as leírás szerint a fából épített rendház mindössze néhány szerzetes befogadására volt alkalmas: egyikük a vidéket járta, és káplánként szolgált a nemesi udvarokban, a másik a plébánia és a rendház állandó adminisztrátora volt. Legfőbb helyi támaszuk Bialis Ferenc és Geréb János nemes volt, ugyanakkor az Apor István-féle alapítványból is részesültek. A barátokat hamar megszerették, mindenki tehetsége szerint támogatta őket, erről több adománylevél, végrendelet tanúskodik. A kezdeti éveket követően, ugyanakkor P. Rácz István házfőnöksége idején zálogon vagy adásvétel útján megkezdték a rendházzal és a kápolnával szomszédos szántók és kaszálók megszerzését.
P. Újhelyi Athanáz 1722-ben érkezett Illyefalvára, és közel egy évtizeden keresztül vezette a rezidenciát. Az ő idejében építettek új kőtemplomot étfalvi Gidófalvi Gábor és Hollaki Jánosné Szotyori Ilona költségén, amelyet 1723-ban szenteltek fel.
P. Marton Hilarion házfőnöksége idején (1733–1741) megerősödött a pálos misszió. Jótevőik száma jelentősen megnőtt, az 1730-as évek második felétől pedig tudatos birtokszervezés járult hozzá a rendház gazdasági fellendüléséhez. Az új házfőnök létrehozta a rendházat kiszolgáló és fenntartó birtoktestet, valamint gondoskodott a fizikai munkát elvégző szolgákról és jobbágyokról is úgy, hogy ezzel egy időben az erdélyi törvényekkel, ezen belül is a székely rendtartásokkal is meg kellett ismerkednie. A Magyarországról érkező pálosok földbirtokosként való viselkedése ugyanis gyakran súrlódásokhoz vezetett.
A bő évtizedre nyúló átmeneti időszakot követően a század közepén, P. Nagyidai Mihály első rendházfőnöksége (1754–1755) idején az illyefalvi pálosok újabb építkezésekbe kezdtek: a rendház birtokán, a temető fölötti telken új templomot emeltek a Fájdalmas Boldogasszony tiszteletére, amelynek költségeit nagyszabású anyagi összefogás biztosította.
Tevékenységükhöz köthető a sepsiszentgyörgyi plébánia újjászervezése is. A szék Illyefalvához közeli, kálvinista többségű központjában a székely határőrezredek megszervezése, a huszárezredi parancsnokság felállítása nyitotta meg a katolikus egyházi élet felélesztését. A feladatra 1762-től kezdődően a pálosok kaptak megbízást, és az ezredparancsnok lakhelyének udvarán Szent József tiszteletére emelt kis fakápolna igazgatását egészen 1768-ig ellátták.
A plébániák újjászervezésével a 18. század második felében a háromszéki pálos misszió folyamatosan teret vesztett, az 1770-es évek végétől már csak egy állandó lakója volt az illyefalvi rendháznak. Utolsó jelentős megvalósításuk a harangtorony felépítése volt 1778-ban, amely számára néhány évvel korábban harangot is öntettek.
A rend magyarországi feloszlatását (1786. február 6.) követően P. Burján Lőrinc, az utolsó illyefalvi pálos atya püspöki hozzájárulással helyben maradt, és a század végéig világi papként szolgált. A rendház birtokai a kincstárra szálltak, amely nagy részüket árverés útján értékesítette. Ingóságaik közül az 1701-től vezetett egyházi anyakönyveken és az 1775-ben öntött harangon kívül könyvtáruk egy része maradt a plébánia tulajdonában.
A rendház könyvei
A rezidencia könyvgyűjteményét feltehetően P. Bencsik Márton alapozta meg az 1710-es évek közepén, maga is több kötettel gazdagítva azt. A rendház legkorábbi tulajdonosi bejegyzése 1716-ból ismert, és a rendház könyveiről vezetett katalógus létéről tanúskodik. A pálos rend szabályzatai alapján a kolostori könyvtárak gondozója, a könyvjegyzékek vezetése a mindenkori házfőnök feladata volt. Így történt Illyefalván is, ahol a század második feléből (1755, 1763, 1768, 1775) származó könyvbejegyzések a gyűjtemény folyamatos gyarapodását, valamint a katalógus vezetését igazolják.
Az erdélyi vagy magyarországi rendházak valamelyikéből érkező rendtagok általában két-három évet töltöttek a székelyföldi misszióban, a könyvtár legfontosabb gyarapodási tényezőjét ők, az általuk hátrahagyott magánszemélytől vagy valamelyik rendházból kölcsönzött könyvek jelentették. Az illyefalvi könyvanyagba bekerültek más rendházak, esetenként más szerzetesrendek (jezsuita, ferences) könyvei is. A gyűjtemény a vidék katolikus főnemessége jóvoltából is gazdagodott (árapataki Geréb József, szentiványi Henter Gáspár, zabolai gróf Mikes Antal). A nyolc és fél évtizeden át működő illyefalvi rendház könyveinek túlnyomó részét a missziós tevékenységben hasznosítható prédikációs irodalom, a lelkiségi, teológiai és aszketikus művek alkották. A szerzőség tekintetében a jezsuita irodalom túlsúlya érvényesül. A pálosrendi irodalmat Csúzy Zsigmond mellett Dónyi Gellért és Kollenicz András, valamint Ferdinand Meislseder képviseli. Az ókori szerzők és egyházatyák, püspökök és világi teológusok mellett ugyanakkor további szerzetesszerzők munkái is megtalálhatóak. A kötetek többsége 18. századi nyomtatvány, kisebb részt 17. század végi vagy az említett század első feléből való. Legnagyobb számban a nagyszombati jezsuita egyetemi nyomda 1691–1762 közötti kiadványait találjuk meg. Mellette több kötet származik augsburg-dillingeni, bécsi, kassai, pozsonyi, prágai, velencei, antwerpeni, bambergi, drezdai, kölni, olmützi nyomdákból. A hazai nyomtatványok száma kevés, ezzel együtt a magyar nyelvű nyomtatványok száma is csekély, elsősorban Kassán, Nagyszombatban, Pozsonyban és Egerben megjelent prédikációgyűjtemények.
A tövisi, tordai és nagyváradi rendházak könyvtárához hasonlóan pálos rendtörténeti munkák (pl. Benger, Orosz) is maradtak Illyefalván. A jogi, államtudományi, világi és egyháztörténeti, orvosi vonatkozású művek hiánya azzal magyarázható, hogy ezekhez a környékbeli főnemesi könyvtárakból hozzájuthattak.
Az illyefalvi pálos rendház tulajdonosi (possessori) bejegyzéssel ellátott könyvei közül jelenleg 62 kötetet tartunk számon. Az egykori könyvgyűjtemény pontos rekonstruálása a 18. századi katalógus hiányában bizonytalan, köteteinek száma a 19. századi adatok (vizitációs jegyzőkönyvek) alapján 80–100-ra tehető.
Pálos misszió Háromszéken a 18. században. Az illyefalvi rendház és könyvei, Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, 2013 (Székelyföldi könyvgyűjtemények 1.)
A Pálos misszió Háromszéken a 18. században című konferencia, kiállítás és könyvbemutató a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban pénteken 18 órakor kezdődik.
