Nyujtódi panaszok

2007. december 27., csütörtök, Közélet

A legutóbbi kézdivásárhelyi tanácsülésen Bíró István nyujtódi önkormányzati képviselő falusfelei panaszait tárta kollégái, illetve a város vezetői elé.

Elmondta: nem akar karácsony előtt ünneprontó lenni, és megsérteni sem akar senkit, de három éve, amióta Nyujtódot képviseli a városi önkormányzatban, megvalósítások szempontjából az idei volt a leggyengébb esztendő. A nyujtódiak csak az ígéretekkel maradtak. Ígértek nekik földgázt, infrastruktúrát, sportpályát stb., de mindebből nem lett semmi. Az egyetlen nagyobb megvalósítás a faluháza, amit átadása óta alig használtak, nincs benne egyetlen szék, és a fűtés sincs még megoldva.

Az elégedetlenség érezhető volt november 25-én — mondotta —, a fiatalság nem ment el szavazni. A járdákkal sem történt előrelépés. A Jakabos Ödön-iskolában felszámolták az V—VIII. osztályos tagozatot, ami egy kis melléállással megmaradhatott volna — hangsúlyozta —, az autóbusz működtetése sok pénzbe kerül, és a hatvankét nyujtódi iskolást csak kétszer térve tudják a városba szállítani. Az első csoporttal reggel hat órakor kell beindulnia a városba, hogy a többieket is be tudja szállítani. Délután is későre érnek haza. A nyujtódiak így jogosan teszik fel a kérdést: érdemes-e elmenni szavazni?

Bíró István azt is elmondta, elmarasztalták azért, hogy Nyujtódon kevesen járultak az urnák elé, a szavazati joggal rendelkezők alig harmincnégy százaléka, azaz 224 személy. Habár Nyujtódon csak 760 szavazati joggal rendelkező személy él, a listákon még mindig ezeren felüli állampolgár neve szerepel. A képviselő csak a b betűnél nézte meg, ahol tizenegy elhunyt nevét fedezte fel. Bíró azt is elmondta, hogy az RMDSZ sem sokat tett a kampány ideje alatt, Nyujtódon nem is jártak, szokásuktól eltérően még a templomban sem mutatták meg magukat. A panaszok elmondása után átadta írásban a nyujtódiak jövő évi kéréseit tartalmazó listát. Amit kérek, nem magamnak kérem — mondotta végezetül.

Török Sándor polgármester válaszában elismerte, hogy a Bíró István által felvetett panaszok jelentős része jogos, egyet is ért azokkal, elfogadja a bírálatot, csupán a faluháza hiányzó bútorzatával kapcsolatosan nem ért egyet vele. Ahányszor kérték, használni akarták a termet, mindig megoldották a székek kérdését — mondotta Török —, lehetett használni az épületet, ,,de a nyujtódiak részéről senki sem jött egy épkézláb ötlettel az épület hasznosítását illetően."

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 723
szavazógép
2007-12-27: Közélet - Farkas Réka:

Korcsolyára fel

Igazi sikernek örvend a városháza karácsonyi ajándéka, a kisstadionban (nyári színházban) kialakított jégpálya.
2007-12-27: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Minden ház elkelt

Már októberben kitehették a ,,megtelt" táblát a háromszéki panziósok — aki tehát most kezdi keresni az esztendőforduló megünnepléséhez a helyszínt, már csak abban reménykedhet, hogy mindig vannak az utolsó héten visszalépők.