Sejtjük: a törvényhozás felől, a pedagógusok presztízsvesztése irányából, a megvásárolható diplomák pástjáról, az ügyeskedők világából, a diákok tanulás iránti motivációjának elsorvadásából származik a tudásvágy csíráját is lassan, de biztosan kiölő szél, mely félő, hogy azokat is magával ragadja, akikben lakozik még némi érdeklődés a szellemi gyarapodás, a tudás általi érvényesülés iránt.
Minap újból bukott az oktatási rendszer, a diákok, a pedagógusok, és mi csak nézzük a hosszú névsorokat egyes, kettes osztályzatokkal, mert mára már a bukás sem 4,99-es – ahhoz is tanulni, tudni kell valamicskét. A próbaérettségin elért szégyenteljes eredmények után azzal szembesültünk, a nyolcadikosok is halomra buktak, a legjobb iskolákban is képtelenek megtanítani, megtanulni a matematikát, románból a jegyek átlagosan gyengék, magyar nyelv és irodalomból is akad pótolnivaló, de anyanyelvből ezen a szinten még tűrhetőbb a kép, mint az érettségi előtt állók táborában.
Kérdezhetnénk: honnan ez a villámcsapásszerű tudásválság? Sajnos, a választ ismerjük: a lassan ölő vírus is támadhat végzetesen, a legyengült szervezet könnyen megadja magát. A hazai oktatás kudarca nem új keletű, de eddig egyetlen bukássorozatból sem tanultak azok, akik felelősek eme szégyenteljes szellemi pusztulásért. Mert, ha így folytatódik, nemcsak munkanélküliek kerülnek ki az iskolapadokból, hanem olyan nemzedékek, amelyeknek mindegy, hol és hogyan élnek, akik még az önfenntartásra is alig-alig képesek, nemhogy a világ, de legalább szülőföldjük, Háromszék, Székelyföld kerekét előre tolják. Tisztelet minden kivételnek: azoknak, akik az oktatás jobbításán, ésszerűbbé tételén fáradoznak, pedagógusoknak, akik hivatásszerűen tanítanak, diákoknak, akik számára érték a tudás, szülőknek, akik gyermekeiket a szellemi javak megszerzésére biztatják, és segítik őket ebben, önkormányzatoknak, civil szervezeteknek, vállalkozóknak, akik jutalmazzák a szorgalmat – de valljuk be, ilyenek kevesen vannak.
Marad a kérdés: a jelen siralmas, de mi lesz a jövővel?