A romák ozsdolai letelepedésének időpontja nem ismert, a témával foglalkozó Páll Mária tanítónő kutatásai szerint a XVIII. század második felére tehető, de az első írásos bejegyzés 1897-ből maradt fenn, amikor október 4-én anyakönyvezték Majláth Mihályt. Ebben az időszakban érkeztek Szentkatolnáról, Lemhényből, Ge­len­céről, Esztelnek­ről, Csomortán­ból, és telepedtek le Ozsdolán. Két nagyobb közösségben, zömében Kishilib és Józsiás falurészen élnek. Az utóbbi helyen hozzávetőleg százötvenen.
A kishilibi alsó tagozatos roma gyermekek a kommunista időben és utána is pár esztendeig külön iskolában tanultak, de mára már megszűnt a „felső cigány iskola”, és a Kun Kocsárd-iskolában vegyes osztályokba járnak. Több­ségük megtanul írni-olvasni, de rendszeresen inkább az I–IV. osztályosok látogatják az órákat. A hatodikos lányokat roma szokás szerint kikérik, s ezért kimaradnak az iskolából, de olyan is akad, aki miután szülőfalujában elvégezte a nyolc osztályt, Kézdivásárhelyen folytatta középfokú tanulmányait, majd érettségizett. A Kun Kocsárd-iskolába óvodától a nyolcadik osztályig 379 gyermeket írattak be, közülük 120 cigány, ami az összlétszám 31,4 százalékát jelenti.
 Évente átlag tizenöt roma gyerek születik, közülük legjobb esetben három jut el VIII. osztályig, és az utóbbi öt esztendőben összesen tizenegyen folytatták tanulmányaikat városi szakiskolában. Egy részüket tanév közben a szülők magukkal viszik külföldre, ezért kénytelenek évet ismételni. Az óvoda végzős csoportjába 45 gyermeket írattak be, közülük harmincegy roma nemzetiségű.
A kishilibi származású, estiben érettségizett, majd technikumban tit­kársági szakon végzett Berszán Márta oktatási mediátor 2005 óta tevékenykedik a Kun Kocsárd-iskolában, és segít a pedagógusoknak a roma családokkal való kapcsolattartásban, értesíti a szülőket a felmerülő problémákról, viselkedési gondokról stb. Ő bizonyult a legalkalmasabbnak e munkakör ellátásában, hiszen édesapja, Furus Géza hosszú évekig volt a romák képviselője a helyi önkormányzatban, ő ismeri a legjobban a romák gondjait, problémáit, a szülők is bizalommal fordulnak hozzá, megfogadják a tanácsait, hiszen közülük való. A 2009-ben alakult Pro Ozs­dola Inter­etnikus Egyesület is, mely­nek Ber­szán Márta a titkára, nagyon sokat tett azért, hogy az ozsdolai romák beilleszkedjenek a közösségbe, és minél többen járjanak iskolába.
Az ozsdolai cigányság életéről és a gondokról, nehézségekről a 36 éves Balázs Jenővel beszélgettünk. Nemrég tért haza az Amerikai Egyesült Államokból, ahová az Ozsdoláról 1986-ban kitelepült három család, a Prusi testvérek hívták meg. A roma párt színeiben, melynek megyei alelnöke is, immár kilencedik éve képviseli a közösséget a helyi önkormányzatban.
Szerinte az ozsdolai romák legnagyobb gondja a munkanélküliség. Itthon hivatalosan, munkakönyvvel nagyon kevesen jutnak munkához, ezért kénytelenek külföldön dolgozni. Nyáron kosarat kötnek, gombát és málnát gyűjtenek, de télen óriási gond a tűzifa beszerzése. Szociális segélyben alig harminchat család részesül. Azt is elmondta, hogy az ozsdolai romák a pünkösdista és adventista vallásnak köszönhetően békességben élnek a magyarokkal és a románokkal. Sajnos, a legtöbb gyermek nem a jó módban élő roma családoknál, hanem a legszegényebbeknél születik – hangsúlyozta Balázs Jenő, aki szerint az ozsdolai romák tíz százaléka jómódú, kilencven százalékuk pedig a legnagyobb nyomorban tengődik. A legtöbb roma család ma már csak legtöbb négy gyermeket vállal, de általában két gyermeket nevelnek. A férjhez menés is kezdett kitolódni a tizenhat-tizennyolc év felé, egyre ritkább a kiskorúak házassága.

Iochom István

Nagyborosnyón
Egyre kevesebb a gyermek Nagyborosnyón és a közigazgatásilag ide tartozó falvakban. Ez látszik a tanulók létszámából is. 2000-ben 472-en jártak a Bartha Károly Gimnáziumba, jelenleg csupán 381. Tizenkét év alatt közel száz gyerekkel csappant a létszám, ez jó húsz százalékot jelent – ismerteti az aggasztó adatokat Nagy Csongor iskolaigazgató. Azt gondolhatnánk, hogy Borosnyón a magyar gyerekek fogyására írható a létszámapadás, ám az igazgató mondja: a cigány gyerekek száma is csökken. A nagyborosnyói iskolaközpontban 250 gyerek tanul – óvodásoktól nyolcadikosokig –, 68 százalékuk tartozik a cigány közösséghez.
A falvakban is van gond. Cófalván ősztől csupán két óvo­dás indul, Várhegyen, Lécfalván összevont osztályban tanulnak a 0–1–2–3–4.-es gyerekek.
Jó hír viszont, hogy a cigányok rendesen járnak iskolába, legtöbbjük nem hiányzik. Van azonban 10–15 fő, akik időszakosan látogatják az iskolát. Nem az ő hibájukból. Szüleiknek külföldön kell megkeresniük a mindannapit, itthon nincs, kire hagyniuk gyermekeiket. Hogy külföldön mit csinálnak a kicsik, amíg az anya dolgozik, arról nem beszél.
Délutáni foglalkozáson
Nagyborosnyón a Roma Edu­cation Found-nál nyert pályázat jóvoltából naponta 12–16 óra között 31 gyermekkel foglalkozik három tanítónő – Márton Gab­riella, Simon Zita és Sándor Irin­gó. Egy termet bebútoroztak, számítógépekkel szerelték fel, van fénymásolójuk, fényképezőgépük – sorolja Nagy Csongor.
Sokan a gyermekek közül olyan házban laknak, ahol nincs villany, egy szobában eszik, alszik az egész család. Ha van, mit enni, mert olyan esetről, családról is tudnak, ahol hetente egyszer kerül kenyér az asztalra… Ezért kiemelt fontosságú a délutáni oktatás mellett nyújtott meleg ebéd. Az ételt a bikfalvi Téglás panzió szolgáltatja. Van olyan család, ahonnan három gyermek jár délutáni oktatásra.
Az igazgató röviden összegzi a programban való részvétel előnyét: hozzájárul a roma gyerekek tanulmányi felzárkóztatásához. (Ha­sonló oktatási rendszer működik a berecki Comenius iskolában.)
Vendégmunkások gyermekei
A roma gyerekek beilleszkedésével, a cigány közösség ügyes-bajos dolgaival foglalkozó Kocsis Dénes „Dinkó”, az egyik legjobban felkészült romamediátor, ugyancsak elismerően nyilatkozik a programról. Nem kis büszkeséggel mondja: aki itthon maradt, mind jár iskolába. A külföldön dolgozó szülők gyermekeinek kimaradását ő is szóba hozza. Ma­gyarországra, Lengyelor­szág­ba, Csehországba járnak dolgozni, általában november és február között tartózkodnak itthon, erre az időre is szívesen beveszik az iskolába a gyermekeket.
A sok hiányzás esetenként az iskolai tanulmányok megszakításával jár. Viszont, akik itthon a szociális segélyből élnek, rendszeresen járatják iskolába gyerekeiket – jegyzi meg. 43 gyermeket iskolabusz szállít naponta a nagyborosnyói tanodába. A hét utolsó napjain viszont többen rendszeresen hiányoznak, akkorra már nincs tiszta ruha, amiben a gyerekeket iskolába lehet küldeni – jelzi a szegénységet Kocsis Dénes. „Fő­leg azok haladnak, akik külföldön keresik meg a pénzt, de ez sok esetben a gyermekek fejlődésére hat hátrányosan.”
Az viszont tény, hogy a Nagy­borosnyón végzett cigány gyerekek 95 százaléka Sepsiszent­györ­gyön folytatja tanulmányait. A kereskedelmi iskolába, a Puskás Tivadar-, Kós Károly-szaklíceumba járnak, de évente egy-két gyerek a Mikóba, Mikesbe is bejut. Tanulmányaik végeztével „érettségizgetnek” – mondja Nagy Csongor, s azt is hozzáteszi: addig járnak iskolába, míg meg nem érzik a pénz szagát, s olyan eset is akad, hogy leánygyerek azért szakítja meg tanulmányait, mert az iskolapadból viszik feleségnek.

Bokor Gábor

Száldoboson
Különleges tanintézménynek számít a székelyszáldobosi általános iskola: 421 diákjának több mint háromnegyede roma nemzetiségű. Zömük, mintegy 310 román tagozatra jár, a többi magyarul tanul. Tókos Jenő iskolaigazgató és a nyolcadikosok osztályfőnöke, Nagy Ernő tanár szerint az utóbbi esztendőkben minőségi ugrás tapasztalható a cigány diákoknál.
Két évtizeddel ezelőtt, amikor Tókos Jenő Szé­kelyszáldoboson elkezdett tanítani, még ritkaságszámba ment a frissen mosakodott, tiszta ruhában járó és csendesen viselkedő cigány gyermek. Meg­szokott volt, hogy reggel nyolckor fél osztállyal kezdődött a tanítás: a cigánysoron lakóknál csak kevésnek volt ébresztőórája... Ez az idő már jó ideje lejárt. Adnak az öltözködésre, pontosan jelennek meg az órákon, s jóformán nem is lógnak. Hiányzásaik zömét szeptemberben, illetve májusban és júniusban gyűjtik össze, szüleik ekkor érnek haza, illetve mennek külföldre munkát vállalni, és mivel gyermekeiket nincs, kire hagyniuk, magukkal viszik őket is.
A legkisebbek félzárkóztatásáért tesz az iskola vezetősége. Nyáron négy hét alatt hol játékosan, hol szigorúan próbálják az óvodából kimaradtakkal bepótolni a tananyagot, iskolaidőben pedig az oktatást követően ebédet biztosítanak, s további két órát foglalkoznak velük. Nagy viszont a lemorzsolódás. Első osztályt még akár hármat is indítanak, de ötödiktől egyre többen maradnak el, nyolcadikba pedig már alig járnak néhányan. A maradók tanulmányi eredményei közepesnek mondhatóak.
Az elmúlt két évtized alatt sok minden megváltozott a roma közösségben. Nem is olyan rég még hat-nyolc gyermeket vállaltak, ám a mai fiatalok már átlagosan csak kettőt-hármat, a négy már ritka. Pünkösdisták, ezért nem isznak, nem keltenek botrányt, s lehetőségeik szerint a gyermekekre is odafigyelnek.
Azt mondják, azért tartják fontosnak az iskolába járást, mert rájöttek, ha jobban akarnak élni, akkor tanulniuk és dolgozniuk kell. Sokat nyom a latban az is, ha látják, a szomszédnak jobban megy – boldogulási módszereit megpróbálják utánozni. Segíti az iskolai munkát a mediátor, akit 2006-ban nyert PHARE-pályázat segítségével sikerült alkalmazniuk. Min­dennap számba veszi, melyik osztályból ki hiányzik, felkeresi ezek szüleit, s ellenőrzi, miért nincs a gyermek iskolában.
–  Nagyon jó kapcsot jelent az iskola és a roma közösség között, ezért örömmel vettük tudomásul, hogy a pályázat lejárta után a megyei tanács vállalta további alkalmazását – mondta Tókos Jenő.
Nagy Ernő tavaly vette át a mostani nyolcadikosokat. Mára már csak tizenketten maradtak, s valószínűleg ketten még kimaradnak. Egyikük férjhez ment, a másik az iskolapadot érzi szűknek, s egyre többet hiányzik. A megmaradt tízzel viszont érdemi munkát lehet végezni, s ez jegyeiken is meglátszik, féléves átlaguk 6,22 és 9,27 között alakult. Hogy mi készteti a roma fiatalokat, hogy egyre inkább tanulásra adják fejüket? Való­színűleg jobb életkörülményeket álmodnak, azaz többet szeretnének elérni, mint szüleiknek megadatott. „Sem viselkedésükre, sem tanulmányi eredményeikre nem lehet panasz, s látszik, otthon többen is asztal mellé ülnek, s készülnek az órákra” – mondotta a nyolcadikosok osztályfőnöke.
Adela Lăpădat szülei Magyarországon vállalnak mezőgazdasági szezonmunkát. Legutóbb ő is velük tartott paprikaszü­retre, de az elkövetkezőkben nem ebbből szeretne megélni. Ar­ról ábrándozik, megadatik neki, hogy elvégezze a középiskolát, az egyetemen az angol szakot, és otthon, Székelyszáldoboson tanít­hasson. Nem akar nagyvárosba költözni, itthon érzi jól magát, ismeri a környéket és az embereket. Szüleinek rajta kívül még tíz gyermeke van, ezért folyamatos anyagi támogatásra nem számíthat, egyetlen kiutat az ösztöndíj jelentene. Tudja, kevés cigány jelentkezik egyetemre, tehát esélyes, hogy célt érjen.

Hecser László