A vasfüggöny leomlásával olyan gazdasági viszonyok törtek be hozzánk, melyekkel az addig mesterségesen életben tartott hazai struktúrák nem tudták felvenni a versenyt. Erről sokat írtunk már, itt most a sorozat logikáját követve a vigaszdíjként kiosztott, felzárkózást szolgáló, Brüsszelből kapott pénzekről lesz szó. Melyekhez, persze, a hazai hozzájárulás is odaszámítódik, de az egyszerűség kedvéért uniós pénzeszközöknek nevezzük őket.
Két ügynökség
A megyei mezőgazdasági kifizetési ügynökségnél vált világossá számomra, hogy a mezőgazdaságunk támogatását megcélzó uniós pénzek két csatornán keresztül érkeznek hozzánk. Miután az Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökségről (APIA) már volt szó a sorozatban, érdemes egy pillantás vetni a másikra is, mely jórészt szintén a mezőgazdálkodás színvonalának emelését szolgálná – ha megfelelő módon ki tudnánk használni. Hogy hol tartunk pillanatnyilag, kiderül az alábbiakból, a programok megyei gyorsmérlegét vázoljuk a továbbiakban néhány minisztériumból beszerzett adat és egy szakember reflexiói segítségével.
Az említett megyei ügynökség a közvetlen kifizetéseket kezelő intézmény, kimerítően ismertettük a területalapú és egyéb támogatási formákat sorozatunk korábbi részeiben. A másik, mely a Megyei Vidékfejlesztési és Halászati Ügynökség (OJPDRP – a névadáshoz mindig rendkívüli módon értettünk, nekem különösen a „halászati” tetszik benne) pompázatos elnevezésre hallgat, nem jogi személy, ezért az adatszolgáltatásban is nagyobb óvatosságot tanúsít. Központi forrásokból mindazonáltal lehívható néhány adat, így például érdemes összevetni, működésük pár éve alatt a két forrásból mennyi befektetendő lej gyarapította a megyét. A támogatások nagyobb tételét a már bejáratottan működő kifizetési ügynökség folyósította, 2006-tól errefelé 2011-gyel bezárólag összesen 444 és fél millió eurót, mely bizony tekintélyes összeg. Ennek közel kétharmadát a területalapú támogatások teszik ki, a többi ún. kiegészítő támogatásokra ment el. Ezek viszont már román állami forrásokból származtak. Az uniós részesedés tehát itt már meghaladja az állami támogatásokat.
Nos, ehhez képest a vidékfejlesztési, a volt Sapard-ügynökség, mely 2008-tól kezdve folyósít a nyertes pályázóknak, összesen kb. 60 millió eurónyi támogatást nyújtott háromszéki célszemélyeknek, s ezek nagyobb részét szintén mezőgazdasági fejlesztésre szánták, de nem kizárólag. A vidékfejlesztés tárgyköre ugyanis annál tágabb, de mindenképp a vidéki élet felzárkóztatását szolgálja. E kisebb összegből is megítélhető – különben 28,3 millió 2011-ben került kifizetésre, és a kimutatások még nem tartalmazzák a tavalyi eredményeket, további közel 22 milliót pedig 2010-ben folyósítottak –, hogy e specifikus programok beindulása sokkal nehézkesebben ment, s hogy az ügynökség munkája tulajdonképpen három éve vett nagyobb lendületet. A kifizetési ügynökség által adminisztrált összegek kiutalása bizonyára nem vetett fel annyi problémát, illetve itt a megyei nyilvántartás már előrehaladottabb állapotban, megbízhatóbb, és inkább lehet építeni rá, míg a vidékfejlesztés terén nagyobb a bizonytalanság, nehezebb a pályázatok elbírálása, nem indult még be a gépezet. Ahhoz képest, hogy Románia már 2007 óta tagja az uniónak, s hogy az előcsatlakozási mechanizmus 2004-ben beindult, az eredmény nem túl látványos. Annál fontosabb szerepe volt viszont abban, hogy az ágazatnak a megrendült rentabilitását szinten tartsa, sok kis és közepes gazdaságot a kimondott nyomortól vagy csődtől megóvjon. Mi több, tette ezt válság idején, és még némi fejlesztésre is futotta eme anyagi erőből.
(Tegyük hozzá, hogy létezik egy harmadik forrása is a szubvencióknak. Ezeket a megyei mezőgazdasági igazgatóság közvetítésével osztották ki, és mára kifutóban, 2004-től – akkor még három évig egyedüli forrásként működött – 248 millió euróval támogatták a megye gazdáit. 2006-ban például a kilenc és fél milliót is elérték, de 2011-ben már csak 147 ezer euró fölött rendelkezett az intézmény. A három együtt tehát 750 milliót folyósított a megyei gazdatársadalomnak nyolc év alatt, 2004 és 2011 között.)
Hol a pénz?
A kérdés az, hol van e sok pénz, mi épült és mi jött létre belőle szervezetként, termelőeszközként, mennyire járult hozzá a fejlesztés és felzárkóztatás komplex feladatának teljesítéséhez. A kifizetési ügynökség által nyújtott támogatásokról részletesen beszámoltunk a korábbiakban, most a vidékfejlesztési tevékenységének vázlatos ismertetésére térnénk ki egy szakember segítségével.
– Az első jelei az új támogatási rendszer beindultának már 2004-ben mutatkoztak, amikor Románia csatlakozásának távlata felmerült – meséli Incze Péter szakértő. – Én még szarvasmarhatartó egyesületi elnök is voltam akkoriban, s emlékszem, hogy a kiírt pályázat kritériumainak a már megalakult 67 vidéki egyesületből mindössze három felelt meg: a középajtai, a bölöni és a vargyasi. Akkor ezeknek el is készítettem a pályázatot, és meg is nyerték. De nem mint egyesületek, hanem mint ún. termelői csoportok. Dacian Cioloş mai uniós biztos akkor mezőgazdasági biztos volt, és én még vitáztam is vele, mert úgy véltem, az egyesületi életet kellett volna megszilárdítani, de ők a termelői csoportok megalakítását szorgalmazták. A 26-os törvény szerint ugyanis – mely az egyesületekre és az alapítványokra vonatkozik – az egyesületek nem pályázhatnak. Márpedig, ha pályázhattak volna, az lett volna a legjobb módja megerősítésüknek. Eleget próbáltam változtatni a dolgon, minden gyűlésen szót kértem, Cioloş előtt is felvetettem, meg is neheztelt rám egy kicsit, mert kértem, hogy a pályázatképes intézmények közé az egyesületeket is sorolják be. Kik pályázhattak? Hát cégek, természetes személyek, szövetkezetek és az ún. termelői csoportok – de a szakmai szervezeteket kihagyták. Azzal érveltem, ha akkor vásárolhattak volna egy silózógépet, egy közbálázót, egy fóliázógépet, ami olyannyira hiányzott, ha irodát állíthattak volna fel irodagépekkel és alkalmazottakkal, akkor ma jóval elébb tartanánk. Ha egyesületi tag vagy, persze, ma is pluszpont jár neked ezért, de a szervezet még mindig nem pályázhat. Másutt? Szerintem Magyarországon azok is pályázhatnak. Nekem Cioloş akkor azt válaszolta, ha változtatnak a jogszabályon, akkor az mindenféle egyesület megjelenéséhez fog vezetni, amelyeknek a mezőgazdasághoz semmi közük nem lesz, ezért ezt elvetették. Pedig ki lehetett volna szűrni, kinek jár támogatás és kinek nem.
– A megye, persze, egyesületalakítás dolgában jól állt, termelői csoportja viszont nem volt.
– Az akkori kritériumoknak csak három felelt meg, azok át is alakultak termelői csoportokká. Esetükben az a megkötés, hogy termékeik 75 százalékát közösen kell értékesíteniük. Nos, e három volt az első nyertes Sapard-pályázat az országban ebben az ágazatban, öt évig kapták az évi üzleti forgalmuk 5, majd 4, 3 és végül 2 százalékának megfelelő összegeket. A vargyasiak tejátvevő központjukat fejlesztették, kocsit is vettek, a bölöniek vadonatúj tejcsarnokot építettek összeszerelhető pannókból, a középajtaiak szintén tejcsarnokot korszerűsítettek, irodát rendeztek be, mérleget vettek, talán szénaforgatót is. Előnyös volt, mert nem szabták meg, mire költhető a pénz, és nem kértek hozzá önrészt.
– Megindult az egyesületek átalakulása termelői csoportokká? Vagy egymás mellett léteznek? Ma hány ilyen működik?
– Igen, mert nem volt más megoldás. Hogy fennáll-e a „kettős identitás”? Igen. Mi annak idején mind azt szajkóztuk, sulykoltuk, hogy vegyék át a Covalacttól a tejcsarnokokat, vagy építsenek egyet maguknak, mint a kézdialmásiak. Ha nagyobb a tejmennyiség, előnyösebben lehet eladni. A termelői csoportok meg is kötötték a szerződéseket a felvásárlókkal. Eredetileg úgy képzeltük, licit lesz, és aki többet ígér, az kapja. Nem éppen így alakult, de minden egyesület, termelői csoport megtalálta a neki legmegfelelőbb formát. A vita, hogy ha az egyesület jogi személyiség, akkor miért nem folytathat kereskedelmi tevékenységet, sokáig elhúzódott. Jó ideig nem tisztázódott, s mára annyira nevezhető megoldottnak, hogy ezt teszik. Embereket tudtak felvenni, tejcsarnokost alkalmaztak, könyvelőt, némelyik már áfafizető is. Hányan? Tizenöten vannak, legutóbb a magyarhermányi kapta meg a minisztériumtól a működési engedélyt. Pályázataik közül bejött még hét. A termelői csoport lehet gabonatermesztő, szakosodhat marhahús- vagy tejtermelésre stb. A 2001-es törvény alapján elismertettük, hogy a közbirtokosságok jogi személyiségként termelői csoport gyanánt is működhessenek, van rá példa a megyében, és bizonyára követőkre talál majd.
Országos vidékfejlesztés
A Sapard-ot mint előcsatlakozási programot felváltotta az országos vidékfejlesztési terv (PNDR). Ez alkalmazkodik az unió hétéves tervbeosztásához, most ér véget számunkra az első, és kezdődik jövőre a 2020-ig tartó második.
– Múlt héten jártunk ebben az ügyben a regionális központban, Gyulafehérváron, a nyárig kellene elkészülnie a következő tervnek, hogy 2014. január elsején beindulhasson. Azért a nyárig, mert az unióhoz be kell nyújtani, és az még jóváhagyja. Közölték, hogy az úzus szerint licitet kell kiírni rá, az unió bármelyik szaktanácsadó cége pályázhat, és akárki megnyerheti. Kissé csodálkoztam, van a minisztériumban elég jó szakember, minek megpályáztatni? Szóba került még a kifizetések növelése is, de nem tudni még biztosat. Eredetileg arról volt szó a csatlakozáskor, a területalapú támogatásoknál egy romániai gazda már 2013-ban megkapja a nyugati gazdával azonos összeget, ezt kitolták 2016-ig, remélem, ezen nem változtatnak. De a kétszáz eurót úgysem lépjük túl, akkor is az átlag alatt leszünk, sajnos.
– A korábbi „sapardos” időkben Nagyborosnyón bizalmasan mesélte egy gazda, hogy disznóhizlaldát fognak felállítani uniós segítséggel, egész hálózata épül ki a hizlaldáknak az országban, és a feldolgozás közös vágóhídon történik majd…
– Abból nem lett semmi. Létezett egy terv, szövetkezetet hoztak volna létre, s a disznóhúst közösen értékesítették volna egy vágóhíd révén. A farmokból ugyan felépült néhány a Regátban, termelték a vágni való anyagot, de amikor a vágóhíd is elkészült, arról kisült, hogy két-három személy tulajdona, és nem a részvényeseké. Ugye, a vágóhídon jön létre a legnagyobb hozzáadott érték, a nyereség. Akkoriban mindenki a Munténia szövetkezetet emlegette, holland típusú csodahizlaldák épültek volna stb. Most nagy a csend körülötte.
– Kik számára bizonyult hasznosnak a Sapard a megyében?
– A nagy burgonyatermesztők akkor alapozták meg gazdaságaikat. Felmérték: nagy előny, hogy ötvenszázalékos önrésszel megvásárolhatnak fontos berendezéseket. A többi térítésmentes volt. Kevés lévén a konkurens, nagyobb volt a pályázati siker valószínűsége is. A gazdaság korszerűsítésének fejezetében szép sikereket értek el. Ha nem volt meg a pénzük, felvették a banki kölcsönt, a gépet kifizették, mert addig nem hozhatták el, és a Sapard két hónapon belül átutalta nekik az elnyert summát. Tulajdonképpen két hónapi kamatjukba került az egész. Érdemes megnézni, milyen csomagoló-válogató gépekkel, milyen kombájnokkal, raktárakkal, irodákkal rendelkeznek. A válság sem érintette annyira őket, kialakult a kuncsafti körük, és bejutottak az üzlethálózatok rendszerébe is.
