Már az is elég volt, ahogy az orvos tetőtől talpig végigmért. És itt kezdődött a baj. A talpamnál. Azt mondta, lúdtalpam van. Én valóban tapogtam, mint a lúd a forró pityókán. Ide betét kell — folytatta. És Mikuláskor tettek a cipőmbe. (Azután nem tudtam rendesen járni, mert sértette a talpamat.) Aztán felfelé haladva látta, hogy vízeres a lábam. Az még semmi — mondtam, mikor kihasadt a vízcső a fürdőben a falban, akkor a vízér a pincéig húzódott, és meg is telt rendesen. De nemcsak víz-, hanem aranyere is van — biztatott tovább. Az se semmi — mondtam, és azt kérdeztem, hogy az aranyeremmel lehet-e dicsekedni, mert az aranyéremmel tudom, hogy lehet. Ultrahanggal megnézték a belső szerveimet. Az orvosnő többek közt a vesémbe látott. És meglátta, hogy veseköveim is vannak. Ez mostanáig nem zavart. Arra gondoltam, hogy tiszta haszon. Az építkezésekhez sok kőre van szükség, nyitok egy kőbányát. Aztán azt mondta, hogy rosszmájú vagyok, és epés. Már a megjegyzéseimen is látszik. Aztán vért vettek, és vizeletet is adtam. A vizeletet megkóstolhatták, mer másképp nem tudták volna megállapítani, hogy cukor van benne, és édes. Megállapították, hogy cukros vagyok. Arra, mondjuk, fiatalkoromban gondoltam ugyan, hogy édes vagyok. Erre most állapítják meg. Azt kérdezték, nem kívánom-e a folyadékot. De igen — mondtam, és ha lehet, akkor inkább bort kérnék. De nem adtak. Gyanúsan kezdtem körbenézni. Közben a szemorvos kitágította pupilláimat, és betekintett a szemeim fenekébe. Maga egyik szemével rövidlátó, a másikkal meg távollátó. Ide néz, és oda tova nem lát. Beismertem, hogy így van. Mindenféle betűk röpködtek a szemem előtt a levegőben. Hogy EKG, CT meg MR. Megállapították még, hogy érelmeszesedésem is van. Megszámolták a vörös és a fehér vérsejtjeim számát. Nem tudom, mennyi idő kellett a sok millió megszámlálásához, de megállapították, hogy a vörös vérsejtjeim száma kevés. Ettől elvörösödtem. Majd elfehéredtem, mikor azt mondták, hogy fehér vérsejtjeim száma meg túl magas. Kezdett felmenni a vérnyomásom. Megmérték, és olyan magas volt, hogy aki megmérte, ezt látván rosszul lett. Ezután EKG-t csináltak. Állítólag olyan rossz volt, hogy aki megnézte, infarktust kapott. Mindezt látván nekem is elállt a lélegzetem, és a szívem vadul kezdett összevissza kalimpálni. Arra emlékszem, hogy orvosért kiáltottak, és hívták a mentőket.

Ami velem ezután történt, azt a mennyország kapujában olvastam el saját kórlapomról, amit Szent Péter nyomott a kezembe. Amíg ide értem, az intenzív osztályon voltam, amit nálunk reanimálónak neveznek. Az animal tudtom szerint több nyelven is állatot jelent. Azért nevezhetik a helyet reanimálónak, mert állati kellemetlen ott lenni. Mivel elállt a lélegzetem, lélegeztetőgépre tettek. Ez azért jó, mert az embernek elég baja van ott, és nem kell azzal kínlódnia, hogy lélegzetet vegyen. Vesz helyette a gép. A szívemet meg egy ilyen üttetővel megcsapatták, amitől újra kellett volna indulnia, de úgy döntött, hogy mégsem.

No, így kerültem a mennyország kapujába. Be kell vallanom, hogy nagyobb szervezettségre gondoltam. De itt is sorban kell állni. Sőt, azt mondták, hogy az ilyen kisebbségiek, akik sokat betegeskednek, szokva vannak a sorálláshoz. Ezért a nagyobb, külön sorba állítottak. Mivel igen sokan vannak az elbírálásra váró emberek, ezért most számítógépre teszik a nyilvántartást. De előbb kézzel kell az adatokat betáplálni. Van mindenkinek egy kartotéka, amit odafenn vezetnek, és ez alapján döntik el, ki hová kerül. De nincs olyan nagy szigorúság, ahogy én képzeltem. A Nagyfőnöknek és Péternek meg nincs ideje mindennel foglalkozni. Helyettük olyanok dolgoznak, akik itt, a Földön tapasztalatot szereztek az emberekkel való munkában. Volt ott mindenféle, most felkerült tisztviselő, tisztségviselő és politikus. A régebbiek még becsületesebbek voltak, de azok már nyugdíjba mentek. Ezeket a maiakat meg lehet vesztegetni. Így át lehet kérezkedni egyik részlegről a másikra. Most nagy gondban vagyok. Egyik nagybátyám azt mondta, hogy ő nem kívánkozik a mennyországba, mert nem szereti a gyereksírást. A mennyországban pedig ott van az a sok ártatlan csecsemő, akik bizonyosan sírnak. Másrészt meg itt azt is rebesgetik, hogy ide is begyűrűzött az energiaválság, és a spórlás miatt a pokolban nem is fűtenek olyan erősen, mint régen. Hát most itt egy helyben topogok, és egy feketén vett laptopon kopogom ezeket a sorokat. Remélem, sikerül villámpostával leküldeni a Földre.