Százan éppen nem, de háromnegyedannyian összegyűltek a sepsiszentgyörgyi lovas bevonulásra, s mi tagadás, látványuk szemet gyönyörködtető: legyenek a 11. Székely Huszárezred lovasai, vagy az ezúttal bemutatkozó Kálnoky-huszárok, egyszerű székely ruhában vagy ünnepi bocskaiban, de akár ősmagyar viseletben, dacolva a Nemerével Sepsikőröspatakról és Gidófalváról belovagolva.
A lovas bevonulás olyan színfoltja a március 15-i sepsiszentgyörgyi ünepségnek, melyet folytatni érdemes. Értékelte is a város közönsége, útvonalukon végig a boltok üresen maradtak, a tömbházak ablakaiból csodálták a nem mindennapos látványt, és fényképezett mindenki. És értékelte a fennvaló is, alig értek az Olt-hídra, máris kisütött a nap, s egyik huszár rögvest felkiáltott: látjátok, a Jóisten a székelyekkel tart! Egy-egy utcasarkon székely zászlót lengető magyar polgár fogadta a bevonulókat – bár meg kell mondanunk, azon az útvonalon meglehetősen kevesen tűzték ki lakásukra (városszerte azért számos helyen, főként családi házakon, láttuk egymás mellett csattogni a szélben a piros-fehér-zöldet és az aranysávos kéket).
