A tavalyi Magyarország–Izrael barátságtalan barátságos mérkőzésen történtek miatt zárt kapukkal játszották a Magyarország–Románia labdarúgó-mérkőzést. Az ominózus korábbi meccsen a magyar szurkolók fütyülték az izraeli himnuszt, és kórusban azt kiabálták, hogy „mocskos zsidók”.
A 2009-es Steaua–Újpest mérkőzésen Bukarestben olyan transzparenst feszítettek ki, amelyen ékes magyarsággal a következő állt: „Mennyi ideig tartja a magyar nő a szart magában? – 9 hónapig!” A Steauát is megbüntették, és két mérkőzést zárt kapukkal játszott. De nem kell zárt kapukkal játszania a Bukaresti Rapidnak, melynek egyik szurkolója magyar zászlót égetett el a kolozsvári CFR elleni mérkőzésen.
A legjobb lenne minden labdarúgó-mérkőzést zárt kapukkal játszani, mert akkor elkerülhetetőek lennének a fentiekhez hasonló brutális megnyilvánulások és a szurkolók alkalmi, szervezetlen összeverekedése is. A többi sportágban is, ahol nagy tömegek lehetnek jelen szurkolókként, szintén fontolóra lehetne venni az ilyenszerű szigorításokat a nézeteltérések, hajba kapások, háborúskodások elkerülése végett. Mert az ilyesmi rossz fényt vet a tulajdonképpeni sportszerű küzdelemre. A (sport)történelem során – sajnos – volt már rá eset, hogy háború is kitört egy futballmeccs kapcsán, mégpedig El Salvador és Honduras között 1969-ben. A következmény: több ezer halott, rengeteg sebesült a százórás háborúban.
Viszont a szurkolókat sem lehet mindig megfosztani attól, hogy sportszerűen kiordibálják magukat, kiéljék harci kedvüket, romboló szándékaikat. Ezért a drukkereknek külön mérkőzéseket kellene szervezni, ahol a különféle szurkolótáborok csapnának össze és mérnék össze erejüket.
Az ilyen eseményekre aztán sokkal jobban fel lehetne készülni. A stadionokat csakis összetörhetetlen és felgyújthatatlan székekkel, egyéb felszerelésekkel kellene ellátni. Idejében fel lehetne készíteni a környéken levő kórházakat a sebesült harcosok fogadására. A mentők és hullaszállítók eleve a pálya két végén tartózkodnának. A rendőrök a stadionba csak szeszes italokkal és botokkal, láncokkal, késekkel felfegyverkezett szurkolókat engednének be. Alkoholszondákkal ellenőriznék a mérkőzésre igyekvőket, és akinek a vérében nincs elég szesz (mondjuk, legalább öt ezrelék), azt nem engednék be, vagy ott helyben megitatnák. A bejáratnál arcfestők vennék kezelésbe a belépőket, a szurkolók arcára nemzetiségüknek vagy klubjuknak megfelelő színeket festenének, hogy később, a küzdelem hevében tudják azonosítani egymást vagy saját magukat. Az egyik tábort a stadion egyik, a másikat a másik felére terelnék. A két részt a mérkőzés megkezdése előtt vasfüggönnyel kell elválasztani.
A tulajdonképpeni szurkolói csata aztán a következőképpen zajlana:
A mérkőzés elején elénekelik a két csapat himnuszát, amit az ellenfél illendően kifütyül. Ezután következhet az ellenfél zászlóinak ünnepélyes elégetése és az ellenfél nemzetét vagy nemzetiségét gyalázó transzparensek kifeszítése. Közben a szurkolók egymás szüleit ordítva küldik üdülni melegebb éghajlatokra. A döntőbírók elküldése ugyanígy történik. Ugyanakkor hangosan biztatják őket, hogy menjenek el az optikushoz.
Ezek után a pálya közepéről elhúzzák a vasfüggönyt, és a megadott jelre a két szurkolótábort egymásnak eresztik.
A tulajdonképpeni mérkőzés sportszerűen, a pályán zajlik. A drukkerek berohannak (szokás szerint) a pályára, és – mindenik saját anyanyelvén Üsd, vágd, nem anyád! és egyéb anyáskodó jelszavakkal – egymásnak esnek. A mérkőzés időtartamát és egyéb szabályokat pontosan ki kell dolgozni, hogy ne szabaduljanak el véglegesen az indulatok, és a mérkőzést le lehessen fújni a játékidő lejártakor. A lazsálás, időhúzás miatt a bírók hosszabbíthatnak.
Amikor a meccset lefújják, érkeznek a rohamrendőrök, akik megálljt parancsolva kezdik szétválasztani a tömeget. Könnygáz használata kötelező lesz, ugyanakkor a nyughatatlan renitenskedőket könnyűfegyverzettel le kell lőni. A stadionban véget vetnek a mérkőzésnek. Ekkor következnek a hullaszállítók, akik a halottakat a hullaházba szállítják, a mentősök meg a sebesülteket a kórházba viszik.
A még élőket a kapuk felé tereli a rendőrség, és ott a drukkerek, akiknek még harci kedvük van, folytathatják a már betanult módszerekkel a stadion körül és a mellékutcákban. Ebben a harcmodorban a futballszurkolók már nagy gyakorlatra tettek szert. Így a hazaiak beverik a vendégek autóbuszainak ablakait, utána felgyújtják azokat, amire a vendégek a helyi közszállítás eszközeivel járnak el hasonló módon. A környéken lakók zárt kapuk, ajtók mögül követik a harci cselekményeket, de ez nem mindig védi meg őket a kirakatok betörésétől, kukák felgyújtásától.
A végén egy pártatlan bírói testület összeszámolja a halottakat, és kihirdeti az eredményt. Teszem azt: a hazaiak győztek 23–12-es halottaránnyal. Ha ez a szám megegyezik mindkét tábornál, még be lehet számítani a jobb sebesültarányt. Például a halottak aránya ugyan 22–22 volt, de az egyik csapat győzött jobb, 150–140-es sebesültaránnyal.
A két tábor tagjai aztán sebeiket nyalogatva eltávoznak, és szorgalmasan készülnek a vérfagyasztó visszavágóra.
